„Októberben tartományi választást tartanak Dél-Tirolban. A választás lényegében népszavazás lesz a tartomány státuszáról. A kérdés az, hogy Dél-Tirol autonóm olaszországi tartomány marad, vagy önálló állammá válik, netán Ausztriához csatlakozik. A dél-tiroli választás Olaszország, Ausztria és az Európai Unió jövőjére is kihat” – olvassuk Malte Patrik Rosenberger cikkét a Fair Observer webmagazinban.
Tavaly ősz óta ismét egyre hangosabbak a dél-tiroli függetlenségpártiak, miután Monti akkori olasz miniszterelnök bejelentette, hogy a helyi adók terhére növelni kívánja a központi költségvetési elvonást. A dél-tiroliak ellenzik, hogy az olasz kormány a korábbi 10 százaléknál nagyobb részt hasít ki az autonóm tartomány polgárai által befizetett adókból, és ezért a regionális autonómia védelmében az osztrák kormány támogatását kérik. Monti az adócentralizációs tervek kapcsán megemlítette, hogy Dél-Tirol ügyét olasz belpolitikai kérdésnek tekinti, és mivel az olasz alkotmány és az EU normái garantálják az autonómiát és a kisebbségi jogokat, ezért szükségtelennek látja Ausztria „védhatalmi státuszát”. Az osztrák kormány viszont ragaszkodik hozzá, hogy a nemzetközi joggal összhangban továbbra is képviselje a dél-tiroli németek kisebbségi érdekeit.
A dolog pikantériája, hogy Ausztria nem rendelkezik védhatalmi státusszal, sőt a nemzetközi jog nem is ismer védhatalmi státuszt (hacsak nem protektorátusként értik, ami viszont biztosan nem jön szóba ebben az összefüggésben). 1946-ban Karl Gruber osztrák külügyminiszter és Alcide De Gasperi olasz miniszterelnök megállapodott Bolzano megye autonómiájáról, de e szerződésben nem szerepel, hogy Olaszország védhatalmi jogosítvánnyal ruházná fel Ausztriát. Az olasz hatóságok úgy szabotálták el az egyezményt, hogy Trento megyét közös tartományban egyesítették Bolzano megyével (Dél-Tirollal), és az új, olasz többségű tartomány kapta az autonómiát, így a németek nem gyakorolhatták kisebbségi jogaikat. A hatvanas évek terrortámadásait követően újabb vita támadt Dél-Tirol státusza körül, amely odáig fajult, hogy Olaszország megvétózta Ausztria EGK-tagságát, Bécs pedig az ENSZ-hez fordult a dél-tiroli autonómia érvényesítése érdekében (az ENSZ többször el is marasztalta Rómát). Az 1972-ben hatályba lépett második autonómia-egyezmény (amelyet a dél-tiroli, az olasz és az osztrák parlament egyaránt elfogadott) 1992-ig több lépcsőben széles autonómiát biztosított a tartomány részére. A megállapodás kimondja, hogy Ausztria lezártnak tekinti az ügyet, és visszavonja az ENSZ-nél függőben lévő beadványait.
Mint azt Rolf Steininger történész, a háromkötetes Dél-Tirol diplomácia és terror között, 1947−1969 című mű szerzője kifejti, az „osztrák védhatalom” mítoszát a dél-tiroli elszakadás-pártiak kreálták – és tartják ma is életben. Sőt, mint arról a Metazin beszámolt, a tartomány polgármesterei 2006-ban petícióban kérték az osztrák törvényhozást, hogy alkotmányában ismerje el a védhatalmi státuszt, ami komoly diplomácia vihart kavart Ausztria és Olaszország között. A szélsőjobboldali Osztrák Szabadság Párt (FPÖ) támogatta a javaslatot, s odáig a parlamenti pártok többsége is elment, hogy ha a védhatalmi státusz nem is, de legalább a határon túli osztrákok érdekének képviselete bekerüljön az alkotmány preambulumába. Erre azonban azóta sem került sor, és Heinz Fischer köztársasági elnök tavaly kijelentette, hogy nincs rá sem szükség, sem lehetőség.
A Dél-Tiroli Szabadságpárt (STF) most a nagyobb adóelvonással járó központosító terveket meglovagolva népszavazási kezdeményezést fontolgat az elszakadásról az önállóság védelme érdekében. Ha független állammá válna, Dél-Tirolnak egyáltalán nem kellene adókkal támogatnia a recesszióval küzdő szegényebb olasz tartományokat. A párt EU-szkeptikus tudósokra hivatkozva állítja, hogy a nemzetközi jog az önrendelkezés jogának elismerésével lehetőséget teremt a jogszerű elszakadásra – figyelmen kívül hagyva azon nemzetközi jogi normákat, amelyek világossá teszik, hogy a gyarmati függetlenség esetében alkalmazott önrendelkezési jog nem értelmezhető a határok egyoldalú megváltoztatásának jogaként (hiszen az a területi sérthetetlenség nemzetközi jogi elvét sértené).
A tartományi parlamentben ma többségben lévő Dél-Tiroli Néppárt (SVP) elégedett a jelenlegi intézményi helyzettel, mondván, a széleskörű autonómia megfelelő lehetőséget biztosít a tartomány gazdasági érdekeinek képviseletére. Az SVP inkább azért harcol, hogy Ausztria adjon állampolgárságot a dél-tiroli osztrákok számára.
A közhangulat az elszakadás-pártiaknak kedvez. Közvélemény-kutatások szerint a dél-tiroliak többsége függetlenségpárti: mindössze 26 százalék akar továbbra is Olaszország része maradni, míg 54 százalék az elszakadást támogatja. Ennek fényében nem meglepő, hogy az elszakadást támogató pártok népszerűbbek a mérsékeltebb SVP-nél, és könnyen lehet, hogy az októberi választások után ők kerülnének többségbe, ami megnyitná az utat Dél-Tirol függetlenné válása, vagy netán Ausztriához csatlakozása előtt.
Dél-Tirol elszakadásának kezdeményezése beláthatatlan következményekkel járna Ausztria és Olaszország viszonyára. De akár az EU jövőjét is befolyásolhatja – jegyezi meg Rosenberger. Mint a Metazin is beszámolt róla, a regionális szeparatista és autonómia-párti mozgalmak felismerték, hogy a határok nélküli Európa segítheti a függetlenség kivívását. Rosenberger utal rá, hogy Dél-Tirol elszakadása lavinát indíthat el, amely akár az EU dezintegrációjához is vezethet.