Prostitúció: büntetni a kuncsaftot

2013. november 14.

A prostituáltak egészségügyi és szociális gondozásával foglalkozó társadalmi szervezetek hevesen ellenzik azt a törvényjavaslatot, amely svéd mintára Franciaországban is üldözendővé tenné a szexuális szolgáltatás igénybevételét, vagyis büntetné a kuncsaftokat.

 

Képmutató törvényjavaslat ez. Akkor már következetesebb megoldás lett volna, ha betiltják a prostitúciót” – válaszolja a Le Monde olvasóinak kérdéseire Françoise Gil szociológus, akinek 2012-ben jelent meg kétszáz oldalas kötete a prostitúcióról.

A nemzetgyűlés november végén kezdi tárgyalni két szocialista képviselőnő törvényjavaslatát, amely 1500 eurós pénzbüntetést írna elő arra az esetre, ha az állampolgárt szexuális szolgáltatás igénybevételén kapják rajta. Visszaesők esetében megduplázódna a büntetés összege, illetve „javító-nevelő” munkára kötelezhetnék őket, éspedig a prostituáltak segítésére szakosodó civil szervezeteknél. Hatályban tartaná viszont azt a 2011-es rendelkezést, amely eltörölte az utcai „passzív ajánlattétel” tilalmát. Gil erre reagált, amikor képmutatónak minősítette a törvényjavaslatot, hiszen ha egyszer a kuncsaftot büntetik, akkor ugyan kinek ajánlhatná szolgáltatásait a prostituált. A törvénytervezet egyúttal a prostituáltak társadalmi beilleszkedését is igyekszik előmozdítani, például (külföldiek esetében) megkönnyítené a tartózkodási engedély megszerzését és az elszállásolást, továbbá átmeneti pénzügyi segélyt is kilátásba helyez.

Gil szerint magukat feministának gondoló aktivisták és politikusok nem tesznek különbséget a prostitúció különféle válfajai között, és azt hiszik, hogy a prostituáltak minden esetben kényszer alatt cselekszenek. Tereptapasztalatai alapján azt állítja, hogy ez sokszor így van, különösen a kelet-európai lányok esetében, de nem mindig. Az is e hölgyek tévedése szerinte, hogy a prostitúcióban a nő minden esetben alávetett tárgy csupán. Személyes adatgyűjtésére hivatkozva állítja, hogy a „szabad” prostituáltak úgy érzik, valóságos szolgáltatást nyújtanak, amely nem is merül ki a szűken vett szexuális aktusban, továbbá ők irányítják a kapcsolatot. Illúziónak tartja, hogy a prostitúcióval le lehet számolni, és ehelyett inkább a csakugyan alávetett szexrabszolgák felszabadításával kellene foglalkozni. Ez a törvény viszont éppen az illegalitásba, vagyis az alávetettségbe, a maffiahálózatok karmai közé taszítja a prostitúció „szabad” részét is.

Esther Benbassa zöldpárti szenátorasszony, akinek javaslatára áprilisban a Szenátus eltörölte a „szexuális szolgáltatás passzív kínálásának” tilalmát, azzal vádolja a kormány nőügyi miniszterét és a törvényjavaslat előterjesztőit, hogy felületes információkra építik politikájukat. XIX. századi elődeikhez hasonlóan prűd előítéletekből indulnak ki – írja a Libération hasábjain – és akaratuk ellenére is meg akarják óvni az örömlányokat a fertőtől. „Csak akkor a keresztény erkölcs volt a hivatkozási alap, ma viszont a nők jogai. Tekintet nélkül arra, mit szeretnének az érdekeltek.” A svéd modellről, amelyre az előterjesztők hivatkoznak, lesújtó ítéletet mond. 1999 után, amikor bevezették a kuncsaftok büntetését, a prostitúció csak az utcáról tűnt el, áttette székhelyét az internetre és a nemzetközi vizeken tartózkodó „ringó bordélyokba”. Ráadásul a prostituáltak eltűntek az őket gondozó, látogató társadalmi szervezetek szeme elől, és ezzel nyilván sokkal kiszolgáltatottabbá váltak. Vajon miért gondolják a törvénytervezet alkotói, hogy ezzel majd felszabadítják a prostituáltakat a szexrabszolgaság alól? – kérdi Esther Benbassa. „Egy csipetnyi realizmust, nővéreim! – fordul a két szocialista képviselőasszonyhoz. – És tűzszünetet a moralizálásban!”

Ugyancsak a Libérationban jelent meg öt egészségügyi és szociális civil szervezet vezetőinek közös állásfoglalása, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a „svéd megoldást” az ENSZ szakosított szervezetei is hibásnak minősítették, s megállapították róla, hogy „nem javította, hanem rontotta a szexdolgozók életkörülményeit”. A prostituáltak biztonságát szolgálja a klienssel folytatott tárgyalás, például a megállapodás a feltételekről és az óvszer használatáról, de a kliens üldözése ezt az alkut lerövidíti, s ezzel növeli a nemi betegségek terjedésének veszélyét. Az aláírók olyan politikát sürgetnek, amely nem tesz egyenlőségjelet szexrabszolgaság és prostitúció közé, hanem védelmébe veszi a kihasznált és kényszer hatására prostitúciót folytató nőket, továbbá elősegíti, hogy aki önszántából abba akarja hagyni a prostitúciót, az megtehesse.