„Egy végsőkig polarizált országban az erőskezű kormány szükségképp heves tömegellenállásba ütközik” – figyelmeztet a Stratfor nemzetközi hírszerzési szakértő intézet honlapján Eugene Chausovsky.
A megállapítás elég szomorú következtetésekre vezetheti az olvasót, hiszen ezek szerint csak a határozatlan kormányzásnak van esélye a békére, az viszont aligha képes megbirkózni az ukrán állam súlyos problémáival. Chausovsky csodálja, hogy a világot meglepték az ukrán válság fejleményei, mert hiszen senki előtt nem volt titok, mennyire nem egységes országgal van dolgunk. Nyugaton, például Lvivben ukránul beszélnek, régi, közép-európai stílusú szűk utcák és házak alkotják a városmagot, a főtéren pedig az igen vitatott világháborús kalandor, az egyik oldalon nácinak, a másikon nemzeti hősnek számító Sztepan Bandera szobra áll. Keleten, például Donyeckben oroszul beszélnek, szovjet stílusú szocreál épületek szegélyezik a sugárutakat, és Lenin mellszobra díszíti a főteret. A lviviek hajlamosak bugris orosznak tekinteni a keletieket, a donyeckiek pedig fasiszta nacionalistának a nyugatiakat.
Ez a megosztottság annak az eredménye, hogy Kelet és Nyugat befolyási övezetének határán járunk, és ennek megfelelően e területek egy része ide, más része amoda tartozott a történelem során. A Szovjetunió felbomlását követő évtizedekben csak fokozódott a versengés e területekért, és ez azzal a következménnyel járt, hogy még mélyebb lett az ukrán társadalom megosztottsága. Az egyik fél a Nyugathoz, a másik Oroszországhoz húz, és mindkét oldalon félkatonai szervezetek jöttek létre. Lennének a semlegességnek is hívei, de ezt az opciót mind a Kelet, mind a Nyugat ellenzi. Az egymást követő hatalmi váltások mögött hol a Nyugat, hol Oroszország kifejezett erőfeszítései ismerhetők fel, s mivel a legutóbbi esetben erőszakcselekmények láncolata vezetett a kijevi átmeneti kormány létrejöttéhez, a jövőben Chausovsky szerint egyre nehezebb lesz mindkét országrész szemében legitim kormányzatot létrehozni.
Miután a legutóbbi fordulat a nyugati befolyás felé billenti a mérleget, Oroszország a Krím félsziget leszakításával válaszol, s az a kérdés, mit tehet ezek után a Nyugat. Chausovsky szerint többet, mint hat évvel ezelőtt, a grúz válság idején. Mint a Metazinban olvasható volt, Moszkvában felvetődött akkor, hogy ha Abháziát és Dél-Oszétiát le lehetett szakítani Grúziáról, akkor Kelet-Ukrajna lehet a következő állomás. Csakhogy azóta Amerika kivonult Irakból, és csaknem befejeződött az afganisztáni kivonulás is. A Stratfor szakértője szerint ily módon Washington most erőteljesebben léphet fel. Ettől függ, „át tudja-e húzni Ukrajnát és a határvidék más területeit a nyugati oldalara”.
A Guardian szemleírója, Jonathan Freedland mindenesetre nem hisz abban, hogy a nyugati egységfront, ha létrejön egyáltalán, erőteljes lépésekre szánná el magát. A gazdasági érdekek szerinte felülírják az elveket. Putyin ugyanis érinthetetlen. Más nukleáris nagyhatalom is az lenne a helyében, de Oroszország ráadásul nagy összegű megtakarításokat helyez el nyugati államkötvényekben, továbbá fontos nyersanyag- és energiaforrás. Az esetleg hasonló helyzetbe kerülő országok számára a tanulság Freedland szerint egyértelmű: „más országok területére katonákat küldeni elfogadhatatlan, és az ilyen agressziót le fogják verni. Kivéve, ha az illető ország nagyon erős, és sérelme nekünk is sérelmet okozna.”
Eric Posner, a chicagói egyetem nagyhírű jogi tanszékének tanára egyenesen amellett érvel a Slate magazinban, hogy hagyni kellene, hadd váljon le a Krím félsziget Ukrajnáról. Jogi érve ugyan nincs e változat mellett, viszont egyrészt úgy gondolja, hogy Ukrajna már el is vesztette a Krímet, másrészt a helyi ukrán és tatár kisebbség elégedetlensége rengeteg fejfájást fog még okozni az oroszoknak. Fő érve azonban úgy szól, hogy a Krím-félsziget, amely gyakorlatilag amúgy is orosz ellenőrzés alatt volt, nem rossz ár azért, hogy a nagy falat, a negyvenötmilliós Ukrajna viszont szépen átkerül a választóvonal nyugati oldalára. Chausovsky gondolatmenetéhez visszatérve persze hozzátehetjük, hogy a tizenkét-tizenhárommillió kelet-ukrajnai orosz lakos jelenléte és a belső ellentétek pedig a nyugati félnek fognak még súlyos fejfájásokat okozni.