A forradalom megszelídítése

2014. március 25.
CC Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Poland CC Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Poland
http://www.flickr.com/photos/polandmfa/

Az ukrán kormányellenes felkelés azért lehetett sikeres, mert a tüntetők nem voltak hajlandók a megalkuvásra. Ugyanaz az indulat azonban, mely nélkülözhetetlen volt a régi rend elsöpréséhez, fékezheti az új, demokratikusabb rend kialakítását. A stabil intézményrendszer felállítása kompromisszumkészséget és türelmet igényel.

 

A forradalom utáni időszak fontosabb, mint maga a forradalom. A tömeg érzelmeit ekkor kell ugyanis gyorsan legitim, intézményes mederbe terelni” – írja Anne Applebaum a New Republicban. A cikk apropója az ukrán tüntetéssorozat, ám tanulságai általánosabbak. Az ismert történész és publicista azt tárgyalja, hogyan konszolidálható egy spontán és tömeges tiltakozás utáni demokratikus kormányzat.

A felkelés és az áldozatok emléke az új rend fontos eleme – ismeri el Applebaum. Minden nemzetnek és rezsimnek szüksége van közös emlékezetre. A kollektív cselekvés, a forradalom legitimálja az új berendezkedést és hatalmat, hiszen azt fejezi ki, hogy az új rend a nép akaratából és azzal összhangban jött létre.

A forradalmak tartós sikere elsősorban mégsem a szimbolikus politikán múlik, hanem az intézményeken – teszi hozzá Applebaum. Történelmi közhely, hogy a diktatúrákat elsöprő demokratikus forradalmak után újabb elnyomók kerülnek hatalomra. A klasszikus példa a francia és az októberi forradalom, Applebaum ide sorolja a líbiai forradalmat, az 1979-es iráni forradalmat és a 2005-ös ukrán narancsos forradalmat is. A hatalmon lévők elzavarása után azok tudják kihasználni a hatalmi vákuumot, akik a leginkább szervezettek. Márpedig gyakran nem a demokratikus ellenzék, hanem vallási szervezetek vagy egyéb, nem kifejezetten demokratikus mozgalmak rendelkeznek kialakult intézményekkel és bázissal.

A siker kulcsa az intézményesülés – figyelmeztet Applebaum. A régi rendet megdöntő felkelőknek meg kell győzniük a társadalmat, hogy a változások valóban az ő, vagyis a nép érdekét képviselik. Thaiföld és Törökország példája bizonyítja, hogy a középosztályok által elzavarni vágyott korrupt és autoritárius rezsim képes maga mögé állítani a többséget, és demokratikus választásokon megerősíteni hatalmát.

Legalább ilyen nehéz feladat a többnyire általános forradalmi követelmények lefordítása konkrét törvényekké és intézményekké. Mert szép dolog a szabadság, az egyenlőség, a testvériség és a korrupciómentes kormányzás, ám az kevésbé világos, hogy pontosan milyen törvényekkel érhető el.

A forradalom utáni intézményépítés csöppet sem látványos és fennkölt folyamat. Épp ellenkezőleg: unalmas és hosszadalmas tárgyalásokra van szükség. Az intézményesülés sikere jelentős részben attól függ, hogy mennyire lehetséges konszenzust kialakítani – ami türelmet és kompromisszumkészséget feltételez. Ez pedig nem könnyű, hiszen a gyakran az életüket kockáztató forradalmárokat éppen a megalkuvás elutasítása hajtja. Különösen ott nehéz a konszenzus és az intézményesítés, ahol tömeges és erőszakos felkelés mozdította el a régi rezsimet. A békés, a régi rend vezetőinek egyetértésével levezényelt demokratikus átalakulásoknak nagyobb az esélye a sikerre – utal Applebaum a chilei és a kelet-európai átmenetekre.

Mindez pedig előrevetíti, hogy Ukrajnában nagyon nehéz lesz stabil demokratikus intézményrendszert kialakítani. A helyzetet tovább nehezíti az orosz fenyegetés – teszi hozzá Applebaum. Háború esetén még nagyobb az esély az autokratikus kormányzásra és még kisebb a jog uralmának megszilárdulására.