Búcsú a fegyverektől?

2014. május 15.

A tekintélyes amerikai történész szerint a civilizációt a háború vitte előre. Egészen mostanáig. Az emberiség elérkezett egy olyan fejlettségi szintre, amikor a technika és a kultúra segítségével erőszak nélkül is fenntartható a fejlődés. Feltéve, hogy az elkövetkező néhány évtizedet sikerül túlélnünk.

 

„A történelem legvaskosabb paradoxona az, hogy a háború tömeggyilkossággal jár, de mégis a temetkezési vállalkozók legnagyobb ellensége. A közkeletű vélekedéssel ellentétben ugyanis a háború hosszú távon biztonságosabbá és gazdagabbá tette az emberiség életét” – olvassuk az Atlantic magazinban Ian Morris amerikai történész-régész összefoglalóját Mire jó a háború? Konfliktusok és a civilizáció fejlődése az emberszabásúaktól a robotokig című, április közepén megjelent könyvéről.

Morris könyvében azt vizsgálja, hogy miért csökkent jelentősen az emberiség története során az erőszak. Steven Pinkerhez hasonlóan Morris is statisztikák sorával bizonyítja, hogy a közvélekedés ellenére a huszadik század sokkal kevésbé volt erőszakos, mint az elmúlt korok.

Morris azonban nem áll meg a tények konstatálásánál, hanem mindjárt magyarázatot is kínál az erőszak csökkenésére. Az amerikai történész szerint paradox módon leginkább a háborúnak köszönhetjük, hogy jólétben és biztonságban élhetünk.

Bár elvileg lehetséges lenne más módon is erős és jól szervezett társadalmakat létrehozni, a történelem jelentős birodalmai és civilizációi kivétel nélkül háborús hódítás eredményeképpen jöttek létre. A függetlenségét ugyanis senki sem adja könnyen, nagy integrációba csak pusztító háború árán lehet kezdeni. A háborús pusztítás romjain felépített szervezett, központosított társadalmak hatékonyan működnek és könnyen irányíthatók. Ez biztonságot teremt, és lehetőséget ad a civilizáció fejlődésére. A központi kormányzat monopóliumot élvez az erőszak használatában, aminek köszönhetően nő a kiszámíthatóság és csökken a békétlenség.

Morris nem áll meg a múlt elemzésénél, hanem a jövővel kapcsolatban is megfogalmaz néhány merész kijelentést. Nem kevesebbet állít, mint hogy a háborús konfliktusok nyomában kialakult civilizációs fejlődés olyan fokra jutott, amely kizárja a háború lehetőségét. A mai technikai fejlettség és a politikai kultúra lehetővé teszik, hogy erőszak nélkül is tovább gyarapodjék az emberiség. Ha lesznek egyáltalán háborúk, fél évszázad múlva már robotkatonák vívják őket – spekulál Morris.

Sajnos arra azonban Morris szerint sincs garancia, hogy az emberiség még a robotháborúk kora előtt nem pusztítja el önmagát. Az elkövetkező évtizedek során ugyanis jelentős geopolitikai változásoknak nézünk elébe. Mielőtt létrejönne a robot-nagyhatalmak közötti hatalmi egyensúly, számos konfliktus törhet ki, és elképzelhető, hogy valamelyik kisebb atomhatalom pusztulásba dönti a világot.

Morris mindennek ellenére optimista. Ha az elmúlt tízezer évet átvészeltük, akkor az örök béke beköszöntéig hátralévő nagyjából négy évtizedet is csak túléljük valahogy.