Ki meri vállalni a rasszizmus bélyegét?

2015. május 14.

A neves archeológus gyanítja, hogy az emberi rasszok között nemcsak szemre van különbség, hanem lélektani alkat dolgában is, és ezt a tudósok egyszerűen nem merik kutatni, mert félnek, hogy azonnal rasszistának minősülnének.

 

Túlságosan sokan keresnek könnyű választ, amelyért nem kell drágán fizetni hírnév, karrierlehetőség és a következő koktélpartira szóló meghívás dolgában. Miért ne lehetne inkább abból kiindulni, hogy mindennek ára van, ami ér valamit, s aztán igyekezni, hogy minimalizáljuk azt az árat?” – olvassuk Peter Frost veterán archeológus cikkét az Open Psychology Journalben.

Az elmúlt években rendre előkerültek olyan írások, amelyek megpróbálták kikezdeni az emberi faj biológiai egységét hirdető, általánosan bevett tételt. Ezek egyebek között azt pedzegették, hogy társadalmi attitűdök, sőt kognitív készségek dolgában is biológiai eltérések vannak a rasszok között. Bizonyítékot ezek az írások nem tartalmaznak, legfeljebb arra van statisztikai bizonyíték, hogy az intelligencia-teszteken Amerikában a kelet-ázsiaiak teljesítenek a legjobban, utánuk az askenázi zsidók következnek, és az afrikaiak alacsonyabb pontszámot kapnak, mint az európaiak. De hogy ennek biológiai okai lennének, nem pedig szocio-kulturálisak, arra semmilyen bizonyíték nincs.

Peter Frostnak sincs bizonyítéka, nem is állít mást, mint hogy a témával foglalkozó tudósok még a probléma felvetése előtt megtorpannak. Egy-egy finom célzás után abba is hagyják, abban a reményben, hogy (amerikaifutball-metaforával szólva) „valaki majd felkapja azt a labdát, és futni kezd vele”. De nem kapja fel senki.

A vallás bírálatában oly kérlelhetetlen Richard Dawkins ezen a téren sokkal félénkebbnek bizonyul. 2004-es Rassz és teremtés című tanulmányában a mögé a régi igazság mögé bújik, hogy a rasszokon belül sokkal több genetikai eltérés van, mint a rasszok átlaga között. Az emberek közötti genetikai eltéréseknek csupán hat százalékát teszik ki a rasszok közötti különbségek. Ez persze jól hangzik, de nem bizonyítja, hogy az a hat százalék nem tartalmaz jellemző magatartásformákat meghatározó eltéréseket. És csakugyan, minél fontosabb egy gén, annál inkább változik egyik népességcsoportról a másikra, minél kevésbé jelentős, annál inkább változik csoportokon belül. Dawkins maga is leírja, hogy az ember evolúciós késztetései közé tartozik a más csoportokkal szembeni idegenkedés, és ennek következtében az emberek a maguk csoportján belül párosodtak az évtízezredek során, vagyis a természetes szelekció különbségeket eredményezhet az egyes csoportok között, ugyanúgy, mint amikor nem nyelvi-kulturális választóvonal, hanem mondjuk, egy hegylánc különíti el őket. Ezzel magyarázza Dawkins az embercsoportok közötti anatómiai eltéréseket. Logikus a kérdés, hogy vajon más tulajdonságokra nem terjednek-e ki a genetikai eltérések? Dawkins csak annyit kockáztat meg, hogy az alkalmazkodást a kulturális hagyomány is befolyásolja. És itt megtorpan. Frost jellemzőnek tartja, hogy Nicholas Wade könyvét, amely felvetette a kényes kérdéseket (s amelyről a Metazin egyik tavalyi beszámolója szólt), Dawkins egyetlen szóval sem kommentálta. 

Claude Lévi-Strauss, a múlt század legnagyobb antropológusa bátrabb volt ennél. Úgy látta, hogy a kulturális különbségek idővel biológiai eltéréseket eredményeztek: „az emberi környezet már nem pusztán természeti eredetű”, vagyis az alkalmazkodás másra is kiterjed. Ennek eredményeképp csoportonként változhat például „az agresszivitásra vagy a szemlélődésre való hajlam, a technikai találékonyság, és így tovább”. Izgalmas Lévy-Straussnak az a fejtegetése is, amely arról szól, hogy a népességrobbanás különféle népcsoportokat „sajtol majd össze”, mégpedig az együttélésnek nem kedvező feltételek között. Közben a kormányok harcolnak majd a rasszizmus ellen, abban a naiv hitben, hogy a növekvő csoportközi feszültségeknek a tudatlanság az oka. Emiatt aztán elvesztik a társadalom bizalmát, és így a társadalomban nőni kezd a gyűlölet a másféle emberek iránt, és megnövekszik az intolerancia. Ezek a szavai az UNESCO közgyűlésén hangzottak el 1971-ben, és nagy felzúdulást keltettek. Nyolc évvel később a nagy francia tudós azt fejtegette, hogy jó lenne megvizsgálni az emberek közötti különbségeket, hogy a jövőben várható „nehéz problémákra” fel lehessen készülni. Ő maga annyit tett, hogy bevezette a genetikai-kulturális koevolúció fogalmát, vagyis azt állította, hogy az evolúció során a genetikai és a kulturális változások kölcsönösen hatnak egymásra.

Az evolúciós biológia kutatói nem próbálkoztak meg a hipotézis vizsgálatával. Peter Frost bizakodóan állapítja meg, hogy újabban mintha könnyebb lenne felvetni az eretnek gondolatokat, mivel a marxizmus és vele a szellemi dogmatizmus hatóereje csökkent, már csak azért is, mert a hatvannyolcas „nagy nemzedék” kivonulóban van a tudományos (és a biológiai) életből.