„A Brexit okait keresve könnyű a Tory-kormányok megszorításait okolni, mondván, hogy az elitekkel és a bevándorlókkal szembeni düh kizárólag az elmúlt hat év kiadáscsökkentésének következménye, illetve az eladósodásra épülő 2007 előtti brit növekedési modell bukásának eredménye” – írja Will Davies, a londoni Goldsmiths Egyetem politológusa az egyetem Politikai Ökonómiai Kutatóközpontjának blogjában.
A Brexit győzelmét sokan a globalizáció veszteseinek lázadásával magyarázzák, mondván, hogy ezeknek a csoportoknak elegük lett az EU tehetetlenségéből, és a nemzetállamtól várják, hogy javítson rossz gazdasági és szociális helyzetükön. Davies nem vitatja, hogy az elszakadáspárti szavazók többsége a szegényebb rétegek közül került ki. Azt azonban igen, hogy az elégedetlenek leszakadásának oka elsősorban az EU. Davies szerint a Brexit-pártiak bázisát adó szavazók azon angliai és walesi területek lakói, amelyeket leginkább érintett a nagyipar felszámolása a Thatcher-korszak idején. Vagyis leszakadásuk oka nem az EU, hanem a szuverén brit kormány volt. Már csak azért sem az Unió, mert a britek az EU-n belül sokkal nagyobb szabadságot élveztek (különösen Cameron miniszterelnök tavasszal kiharcolt engedményei óta), mint az eurózóna illetve a schengeni övezet tagállamai – elég csak a sokkal kisebb de facto szuverenitást élvező Görögország, Portugália vagy Olaszország példáját felidézni.
Az igazi paradoxon azonban az, hogy a leginkább EU-ellenes réteg volt az európai uniós tagság legnagyobb haszonélvezője. Mint a Center for European Reform agytröszt elemzői kimutatták, az elszakadás melletti szavazatok aránya éppen azokban a szegényebb régiókban volt a legmagasabb, amelyek leginkább függenek az EU-s piactól (és ahol mellesleg a legkisebb a bevándorlók aránya). Ráadásul – teszi hozzá Davies – ezek a baloldal bázisának számító régiók nettó haszonélvezői a brit újraelosztásnak is. Amiből az következik, hogy nehezen lehet gazdasági megfontolásokra visszavezetni a Brexit-pártiak szavazatát. Hasonlóképp reagáltak a mezőgazdasági régiók is. A gazdák a jelentős EU-s agrártámogatások ellenére is többnyire EU-ellenesek.
A Brexit melletti kampány kifejezetten jóléti ígéreteket is felvonultatott, köztük olyan állítások is szerepeltek, amelyeket a média cáfolatlanul hagyott ugyan, később azonban az elszakadáspárti politikusok is félrevezetőnek elismertek el). A Brexit-tábor azonban mindenekelőtt azt ígérte a marginalizált választóknak, hogy az elszakadással visszanyerhetik a sorsuk fölötti irányítást. Valódi programot, alternatívákat nem is kellett kidolgozni, az elszakadáspárti politikusoknak elég volt a nemzeti szuverenitás üres szlogenjére hagyatkozniuk, anélkül, hogy részleteznék, mitől lenne jobb az elégedetleneknek az EU-n kívül. Davies érzelmi okokban látja a Brexit sikerének okát: a segélyek és a támogatások nem voltak elégségesek az ipar felszámolása miatt lecsúszó régiók, illetve a mezőgazdaságból élő amúgy is hátrányos helyzetű körzetek önbecsülésének feltámasztásához. A prosperáló városok kegyelemkenyerére szoruló vidéki szavazók akár józan önérdekük ellenében is hajlamosak voltak a Brexitre szavazni.