Miért győzhet Trump

2016. szeptember 27.

Az amerikai elnökválasztást százötven éve az dönti el, hogy a közvélemény milyennek ítéli meg a kormányzat tevékenységét. A választás voltaképp népszavazás az elnök teljesítményéről. A szerző ennek alapján elsietettnek tartja azt a véleményt, hogy a különc Donald Trump nem lehet elnök.

Nem a két jelöltre, Trumpra és Hillary Clintonra kell összpontosítani, ha meg akarjuk tippelni a választás végeredményét. Barack Obama elnöki teljesítményét kell értékelnünk” – olvassuk Robert W. Merry véleményét az American Conservative-ben.

Averell Harriman, a világhírű diplomata a huszadik század Amerikájának nagyjai közé tartozott, mégis súlyosan tévedett, amikor 1976-ban kizártnak tartotta, hogy a Demokrata Párt az outsider földimogyoró-termesztőt, a magát büszkén populistának nevező Jimmy Cartert jelölje elnöknek. „Ugyanis nem ismerem, és nem ismerek senkit, aki ismerné” – indokolta álláspontját Harriman. Pár hónap múltán Carter nemhogy jelölt, hanem egyenesen elnök lett.

Ez az eset jutott Merry eszébe arról, ahogy Trumpról írtak egy éve a politikai elemzők. Otrombának tartották a stílusát, tapasztalatlannak látták, hibát hibára halmozott a kampányban, és így tovább. Mégis elnökjelölt lett. Erre most ugyanezen az alapon azt mondják, hogy elnök viszont tényleg nem lehet.

Márpedig igenis lehet. Merry egész könyvet szentelt annak, miként vélekednek az amerikaiak az elnökeikről és mire alapozzák véleményüket, s ebben amellett érvelt, hogy az elnökválasztás mindenekelőtt népszavazás a távozó elnök és kormányzat teljesítményéről. Allan J. Lichtman és Ken DeCell 1990-ben megjelent könyvében másfél évszázad elnökválasztási tapasztalataiból statisztikai módszerekkel tizenhárom olyan ismérvet szűrt le, amelyeknek alapján eldönthető, elégedettek-e az állampolgárok elnökükkel, illetve hogy következésképp leváltják-e a kormányzó párt jelöltjét vagy sem. Ha elégedettek, akármilyen erényes és vonzó ember az ellenzéki párt jelöltje, veszíteni fog. Ha elégedetlenek, akkor pedig az mindegy, milyen jelöltet indít a kormánypárt. Ugyanígy aránylag keveset számít a kampánypénz, a kampánytaktika és a többi sokat reklámozott furfang és erőfeszítés. Valahányszor a tizenhárom tényezőből legalább hat kedvezőtlenül alakult az elnök számára, pártjának jelöltje elvesztette a választást – állapították meg a szerzők. Lássuk most a tizenhárom tényezőt, és mellettük Merry pozitív vagy negatív értékelését.

  1. A kormányzó párt erejét jelzi, növelte-e kongresszusi képviselőinek számát az elnök hivatali ideje alatt. (-)
  2. A párt egységét mutatja, volt-e erős küzdelem a jelöltségért. Volt: Bernie Sanders megszorongatta Hillary Clintont. (-)
  3. Újraindul-e az elnök? (A hivatalban lévő elnök előnyt élvez a választáson, de Obama elnök az alkotmányos tilalom miatt harmadszor nem indulhat az elnökségért.) (-)
  4. Van-e erős harmadik jelölt? (A két fő jelölt egyaránt népszerűtlen, emiatt alighanem lesz, mégpedig talán kettő is: a libertárius Johnsonnak 8, a zöldpárti Steinnek 4 százalékot mérnek szeptemberben. De nem tudni, melyik jelölttől vesznek el több szavazatot.) (eldöntetlen: 0)
  5. A gazdaság nem lehet recesszióban a kampány időszakában. (+)
  6. A gazdasági növekedés gyorsabb, mint az előző két ciklus átlaga. (+)
  7. A távozó elnök jelentős politikai, intézményes változásokat vezetett be. (A republikánus törvényhozási többség lényegében megakadályozta az ilyen törekvéseket.) (-)
  8. Az elnök hivatali éveit nem jellemezték jelentős és tartós lázongások. (Éppenséggel jelentős faji zavargások voltak, s hozzá terrormerényletek is, de Merry nem tudja eldönteni, hogy ezek intenzitása kielégíti-e a két szerző ismérveit.) (0)
  9. Voltak-e nagyobb botrányok. (Merry nagy botránynak tekinti Hillary Clinton e-mail-ügyeit.) (-)
  10. Külföldi katonai kudarcok. (A Közel-Keleten bizony akadtak bőven.) (-)
  11. Külpolitikai sikerek. (Merry sikernek tekinti az iráni atomprogramról szóló megállapodást.) +
  12. A kormánypárt jelöltjének karizmája. (Azt az egyet senki sem állíthatja Hillary Clintonról, hogy karizmatikus.) (-)
  13. A kihívó karizmája. (Trumpot viszont azzal az eggyel nem vádolhatja senki, hogy nem karizmatikus.) (-)

Ez pedig, akárhogy vesszük is, nyolc negatív értékelés három pozitívval és további két eldöntetlennel szemben. Ha Allan J. Lichtman és Ken DeCell szempontrendszere ma is ér valamit, akkor Hillary Clinton nem lesz elnök. Vagy legalább is Merry nagyobb óvatosságot ajánl a Trumpot leíróknak. Már ha nem akarnak a nagy Averell Harriman sorsára jutni.