„A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. A nyitottság hívei gyakran maguk is alkalmazzák a kizárás formáit” – olvassuk az Economist esszéjét.
Az elmúlt másfél évben számos véleményvezér és elemző érvelt amellett, hogy a hagyományos jobb-bal politikai felosztást felváltja a globálisok és a lokálisok, más szóval a kozmopoliták és a nacionalisták, általánosabban fogalmazva a nyílt társadalom és a zárt társadalom híveinek szembenállása. Az új megkülönböztetés gyakran kerül elő a populista pártok megerősödése kapcsán. A Brexit sikere és Donald Trump elnökké választása kapcsán is sokan siratták a nyílt társadalom eszméjét. Természetesen a bevándorlással kapcsolatos vitában is előszeretettel hivatkoznak a nyílt és a zárt társadalmak ellentétére.
Az Economist elismeri, hogy a nyílt-zárt szembeállításnak van némi alapja. Ám a megkülönböztetés nyilvánvalóan nem csak leíró jellegű, hanem egyúttal értékítéletet is megfogalmaz: a nyitottságot alapvetően pozitív, az el- és a bezárkózást, a kizárást pedig negatív jelenségnek szoktuk értékelni.
A politikai események és álláspontok azonban az esetek többségében nem írhatók le egykönnyen a nyitott-zárt leegyszerűsítő megközelítéssel – figyelmeztet a piacpárti liberális hetilap. A Brexit híveit például a bezárkózás támogatóinak szokás tekinteni a haladók szemszögéből. Pedig az EU elhagyása mellett szavazók többsége nem bezárkózni akart, hanem éppenséggel azért akart független és szuverén Egyesült Királyságot, hogy kiszabadulhasson a túlzottan rugalmatlannak tartott és egy szűk elit által irányított, központosított Unióból. A Brexit híveinek zöme egyebek között nyíltabb piaci versenyt szeretett volna a mezőgazdaságban, nem pedig EU szubvenciókkal és védővámokkal támogatott agrártermelést. A többi populista, vagyis elitellenes pártra is igaz, hogy a zárt hatalmi struktúrákkal akarnak szembeszállni.
Az Economist nem áll itt meg, hanem tovább sorolja a nyitott-zárt ellentétpár fogalmi problémáit. Mindenekelőtt megemlíti, hogy a fejlett civilizációk, még a kereskedelemből meggazdagodott országok és városállamok is falak között jöttek létre.
A nyitottság és a zártság nem abszolút fogalmak. A brit baloldal például világnézeti szempontból a nyílt társadalom értékeit – a multikulturalizmust, a bevándorlást, a szexuális kisebbségek iránti toleranciát – támogatja, ám gazdasági értelemben a zártság híve: korlátok közé szorítaná a szabadpiaci kapitalizmust. A konzervatívok viszont épp fordítva: ők inkább ellenzik a bevándorlást, de a szabadpiacnak hívei. És persze vannak hibrid berendezkedések is, például az irányított demokráciát a szabadpiaci kapitalizmussal vegyítő Szingapúr.
„Az embereknek a nyitottsággal és a zártsággal kapcsolatos álláspontja az érdekek és a körülmények függvénye. Leszámítva az ideológusokat és az idealistákat, addig támogatják a nyitottságot, amíg gazdasági érdekeik úgy kívánják” – véli az Economist. A liberális piacpárti lap megjegyzi, hogy a középosztályok például azért ellenzik kevésbé a bevándorlást mint a kétkezi munkások, mert az nem ellentétes gazdasági érdekeikkel. Minél magasabban képzett valaki, annál védettebb helyzetben van. A jogászok és az orvosok állását előírások sora védi – a törvényi szabályozások célja a verseny kizárása. Egy jogásznak nem kell attól tartania, hogy a bevándorlók elveszik a munkáját (hiszen a praxis rendszerint nemcsak nyelvtudás, de helyi végzettség és vizsgák függvénye), ráadásul a bevándorlás miatt akár könnyebben és olcsóbban jutnak takarítónőhöz és sofőrhöz.
A cikk végén az Economist valószínűsíti, hogy a jövőben nőni fog a zárt társadalom tábora. A technológiai fejlődés és a kínai ipar fellendülésének hatására ugyanis egyre több nyugati munkahely kerül veszélybe. Amint nő a bizonytalanság, úgy fog csökkenni a középosztály elkötelezettsége a nyitottság mellett – jósolja az Economist.