Az orosz identitás fő pillére a második világháború emléke

2018. június 26.

A Szovjetunió ellen indított német támadás 77. évfordulóján az Izvesztyija három cikkírója is arról panaszkodik, hogy az új nemzedékek igen keveset tudnak a Nagy Honvédő Háborúról, külföldön pedig átértékelik a Szovjetunió szerepét, hogy ezzel Oroszországot gyengítsék.

Természetesen elítéljük az ártatlan szovjet emberek ellen folytatott elnyomó intézkedéseket,  de a lényeg az ország minden nemzetiségét átható összefogás” – írja Alekszandr Csubarjan professzor, az Egyetemes Történeti Intézet igazgatója az Izvesztyijában.

Az évfordulóra megjelentetett három írás közül ez az egyetlen, amely megpendíti, hogy nem volt éppen minden rendben a korabeli szovjet állammal. Az idézett mondat második felében szereplő gondolat azonban a másik két cikkben is központi szerepet kap. A Nagy Honvédő Háború már a Szovjetunió évtizedeiben is fontos legitimációs szerepet játszott, és még a fehér emigránsok egy részét is a korabeli rezsim mellé állította. A nyolcvannál is több nyelven beszélő mai Oroszországban pedig a sok népcsoport kollektív emlékezetében pedig ez a közösen megélt szenvedés és győzelem egyetlen példája.

Csubarjan abban is egyedül áll a három szerző között, hogy említést tesz a Molotov-Ribbentrop-paktumról. Igaz nem abban az összefügésben, hogy Sztálin ennek következtében szállta meg Besszarábiát, Észak-Bukovinát, Kelet-Lengyelországot és a balti államokat. Csak annyit említ, hogy az orosz vezetést eufóriával töltötte el a megállapodás. Igaz, már egy évvel később megkezdte a felkészülést a háborúra, de ezt hároméves folyamatnak képzelte.

Sőt, Csubarjan azt is elismeri, hogy a szovjet háborús győzelem nyomán Kelet-Európában totalitárius rendszerek jöttek létre. Egyrészt azonban ez szerinte nem kisebbíti annak jelentőségét, hogy ezek az országok felszabadultak „a fasizmus” alól, és különben is, e rendszereket „az illető országok állampolgárai hozták létre”.

Ennek a kérdésnek azért van nagy jelentősége, mert, mint egy másik cikk szerzője, Vlagyimir Rudakov, az Isztorik című folyóirat főszerkesztője írja, „a Nagy Honvédő Háború emlékezete nemzeti identitásunk sarokköve”. Odahaza is bajok vannak vele, mert ahogy a régi nemzedékek távoznak az életből, kezd elhalványulni a második világháború emléke. Közben a külvilágban is kihívások érik a háború oroszországi értelmezését, vagy ahogy Rudkov nevezi, a történelmi igazságot. A történelem ugyanis, Rudakov szavaival, a múltba visszavetített aktuálpolitika. Ezzel magyarázza, hogy Nyugaton jó ideje zajlik a második világháború után még egy ideig fennálló nemzetközi konszenzus felülvizsgálata. Ő ennek tulajdonítja, hogy egyre több elítélő írás jelenik meg a korabeli Szovjetunióról és háborús magatartásáról. Különösen fájdalmasnak tartja, hogy volt szovjet tagköztársaságokban, nevezetesen Ukrajnában és a balti államokban is gyakran a nácikkal kollaboráló embereket emelik piedesztálra. A történész azt javasolja, hogy Oroszország átfogó szellemi offenzívával válaszoljon ezekre a jelenségekre, különben az orosz lakosság is elbizonytalanodhat.

Szergej Szolovjov, a Szkepszis című folyóirat főszerkesztője ugyancsak attól fél, hogy megrendülhet a lakosság egysége, ha elvész az összetartó erő, amit a háborús megpróbáltatás és győzelem emlékezete jelent. Egyetemi előadóként azt tapasztalja, hogy az elsőévesek édeskeveset tudnak a Nagy Honvédő Háborúról. Ennek okát abban látja, hogy az iskolákban félévenként alig egy-két órát szentelnek a témának, és akkor sem mutatják be, milyen rendszer volt „a fasizmus”, amely ellen a Szovjetunió hadat viselt. A holokausztról is csak száraz megállapításokat tesznek, nem mutatják be érzékletesen a haláltáborok működését, sem Hitlernek azokat a terveit, amelyek szolgasorsra szánták a Szovjetunió népeit. Az irodalomórákon nem szerepelnek a háborús témájú művek, a filmművészetben pedig Mihail Romm 1965-ös műve, a Hétköznapi fasizmus óta nem született valamire való alkotás a témáról. Szolovjov is attól tart, hogy a soknemzetiségű Oroszország veszélybe kerülhet, ha elenyészik a közös hősi múlt emléke: „A történeti tudás hiánya védtelenné teszi az embereket a manipulációval és a nacionalizmussal szemben.”