„Mégis, kinek az álma, hogy társas kapcsolatainkat megszakítva hátrahagyjuk szülőhelyünket a biztos megélhetésért?” – mereng John Harris, a Guardian publicistája az egyre népszerűbb digitális nomád életmódról.
Mint arról a Metazin tíz éve beszámolt, a digitális nomadizmus megállíthatatlanul terjed. A munkavégzéshez mindinkább elég egy mobiltelefon, egy számítógép és egy íróasztal. Ehhez azonban nem szükséges hagyományos irodát fönntartani, elég egy asztalt bérelni az erre szakosodott irodahasznosító cégnél. Olyanná válunk, mint az őskori nomádok, akik nem voltak helyhez kötve – jósolta egy évtizede az Economist. Ma a brit kormány után London második legnagyobb irodabérlője a nyolc éve alapított, már húsz országban működő WeWork nomádiroda-hálózat. A koncepció egyszerű: a cég mini irodákat, sőt, közös irodahelyiségekben asztalokat ad bérbe kisvállalkozóknak. Mi több, azt tervezi, hogy a nagyvárosokban lakóirodákkal bővíti a kínálatot: irodaként és lakásként is szolgáló miniapartman-házakat nyitnak, nagy közösségi terekkel. A digitális nomádok nemcsak a munkát végezhetik itt, de lényegében be is költözhetnek, hiszen éttermek, edzőterem és egyéb kikapcsolódási lehetőségek is lesznek odabenn. A magas ingatlanárak miatt több nagyvállalat, egyebek között a Google és a Facebook is hasonló irodaszállásokat épít alkalmazottainak. Sőt, van olyan cég is, amely globális hálózatot hozott létre ilyen épületekből, hogy dolgozói a világ bármely pontjára elutazhassanak, és közben zavartalanul dolgozhassanak tovább, összekötve a kellemest a hasznossal.
A digitális nomád irodaszállók hatására még inkább össze fog mosódni munka és szabadidő – véli Harris. Utal rá, hogy a fejlett világ polgárai egyre többet dolgoznak, sőt, a szabadidőt is az üzleti kapcsolatok ápolásával kötik össze. A munka a nyugati kultúra része, a dolgos élet mára státuszszimbólummá vált: a gazdagság jele már nem a tétlen dőzsölés, hanem egyre inkább az aktív élet és a karrier.
Harris attól tart, hogy a digitális nomadizmusnak súlyos társadalmi következményei lesznek. „A digitális nomádok világában mindannyian hontalanok leszünk” – írja. A digitális nomadizmus lényege, hogy a munkavállalók rugalmasak és mobilak. Az ideális nomád nem kötődik sehová, ha a sors (vagyis a munkaerőpiac) úgy hozza, bármikor gyorsan költözhet. Mivel irodaszálló bárhol építhető, a nomádokat különösebben nem zavarja a környezetváltozás. Hozzátehetjük, hogy a nomádok minden bizonnyal politikailag is passzívak lesznek, hiszen hosszú távú érdekeik nem fűzik őket egy konkrét városhoz vagy országhoz. Ezáltal talán kevésbé függenek majd az államtól, ám annál védtelenebbek lesznek a vállalatokkal szemben.
A digitális nomadizmust az érintettek a szabadság, az önállóság és függetlenség haladó életformájának állítják be, ám a digitális nomádok valójában a globális kapitalista logika ideális munkásai – véli Harris. Utal rá, hogy a nyugati hipszter digitális nomádok kényelmes életet élnek, életük sok szempontból mégis a fillérekért dolgozó, tömegszálláson élő, túlhajszolt távol-keleti gyári munkásokéra hasonlít. Tartós emberi kapcsolatok kialakítására, családalapításra nincs sokkal több esélyük, mint nyomorgó távol-keleti sorstársaiknak.