Nyomtatás

A digitális középkor hajnalán

2018. augusztus 19.

Az adattárolásnak ma már szinte nincs korlátja. A DNS-szerkezetet adattárolásra felhasználó módszer akár azt is lehetővé teheti, hogy minden információt elraktározzunk. A digitalizáció azonban mégsem garancia rá, hogy a jövő nemzedékei többet tudnak majd rólunk, mint mi a középkorról.

„Sokan gondolják, hogy a Facebookra feltöltött fényképeink és tweetjeink örökéletűek: nem szabadulhatunk meg tőlük, és bármikor előkerülhetnek, hogy kísértsenek. A valóság ezzel szemben az, hogy a digitális információknak örökre nyoma veszhet” – olvassuk Adam Wernick cikkét a Public Radio International tudománynépszerűsítő oldalon.

Az elmúlt években egyre többen aggódnak amiatt, hogy az internet állítólag nem felejt. Ha akarunk, sem tudunk megszabadulni az egyszer meggondolatlanul feltöltött kínos képektől és hozzászólásoktól, hát még ellenlábasaink lejárató bejegyzéseitől. A probléma súlyát mutatja, hogy ma már cégek tömkelege specializálódott arra, hogy jó pénzért megtisztítsa online profilunkat a nemkívánatos tartalmaktól.

Az viszont korántsem biztos, hogy az internetes tartalmak történelmi távlatokban is megmaradnak – figyelmeztet Wernick. Ma digitális formátumban sokkal több információt tárolunk, mint bármikor korábban. Néhány évitized alatt sokezerszeresére nőtt a digitális tárolókapacitás, és a DNS adattárolóként való felhasználásával kapcsolatos kutatások előrevetítik a tárkapacitás további robbanását. A Science magazin szerint az emberiség eddig termelt összes információja elférne egy kisteherautónyi DNS-adattárolón.

Megesik azonban, hogy egyszerűen nem archiválják a közelmúlt fontos eseményeivel kapcsolatos forrásokat, bármilyen fontosak legyenek is történészi szemmel. Ráadásul a gyors technikai fejlődés következtében a régi formátumban elmentett információk egyre nehezebben hozzáférhetők. A digitális adattárolók is meghibásodnak, sőt, van, amelyik még a pergamennél is kevésbé időtálló: a CD-k legfeljebb néhány évtizedig képesek tárolni az elmentett adatokat, a floppy lemez jó, ha 15 évig. Rick West, a Google adatbiztonságért felelős szakembere emiatt egyenesen úgy nyilatkozott, hogy „a 21. század elejéről kevesebbet fogunk majd tudni, mint a 20. századról”.

Hozzátehetjük, hogy a helyzet még annál is bonyolultabb, mint Wernick cikke sugallja. Ha megmaradnak is az adatok, akkor sem biztos, hogy lesz még az olvasásukra alkalmas, működő eszköz, és az sem, hogy képesek leszünk-e a valóban fontos információt kiszűrni a végeláthatatlan adatkazalból. Vagyis, még ha sikerül is minden információt archiválni és előhívni, akkor sem biztos, hogy könnyebben rekonstruálják majd a történészek a huszonegyedik századot, mint mi a tizennegyediket.