„Mihez kezdenénk a társadalmi és viselkedési adottságainkat leíró poligenikus pontszámmal? És mihez kezdene vele az üzleti szféra?” – teszi fel a kérdést a New York Times hétvégi mellékletében Jacob Ward tudományos szakíró, a Stanford egyetem viselkedéstudományi intézetének munkatársa.

A genetika fejlődésével korábban nem ismert etikai dilemmák jelentkeznek. Egyes kutatások esetében már a kérdésfelvetés is súlyos erkölcsi aggályokat vet fel. Az intelligencia és az erőszakra való hajlam közötti esetleges összefüggést firtató kutatásokat évtizedek óta nagy vita övezi. A tudomány fejlődése által lehetővé tett genetikai beavatkozások ügye még súlyosabb választás elé állítja a tudományt és a felfedezések alkalmazóit.

Ward beszámol róla, hogy újabban a közgazdászok érdeklődését is felkeltette a genetika. A genoökonómia a közgazdaságtan módszereivel próbálja a gazdasági viselkedés genetikai összefüggéseit feltárni. Ha az egyes betegségekre való hajlam poligenikus kutatások segítségével kimutatható, akkor talán az egyén viselkedésére és attitűdjeire is következtetni lehet hasonló statisztikai módszerekkel. Legalábbis azon közgazdászok szerint, akik a poligenikus elemzés módszerével akarják megtalálni azon genetikai mintázatokat, amelyek hatással vannak rá, hogy mennyire leszünk sikeresek az életben. Daniel Benjamin harvardi közgazdász és kutatótársai a népszerű DNS-vizsgálatok adatbázisait felhasználva arra keresik a választ, hogy milyen genetikai alapjai lehetnek a sikerességnek. A kutatócsoport tavaly publikált tanulmánya szerint a gének nagyobb statisztikai korrelációban állnak az iskolai előmenetellel, mint a szülők jövedelmi státusza (ám kisebb mértékben, mint a szülők végzettsége).

A tanulmányt jegyző kutatók nem győzik hangsúlyozni, hogy nagy mintás statisztikai összefüggésről van szó, vagyis az egyes egyén génjei alapján nem lehetséges előre jelezni az iskolai teljesítményt. Kiemelik, hogy a szociokulturális környezetnek jóval nagyobb a szerepe, mint a genetikai adottságoknak. A kutatók annak a reményüknek adnak hangot, hogy módszerükkel erősíteni lehet az esélyegyenlőséget, hiszen ha összefüggés mutatható ki az iskolai siker és a gének között, akkor megfelelő lépésekkel kompenzálni lehet a kevésbé szerencséseket.

Ward biztosra veszi, hogy lesznek, akik üzleti, vagy netán politikai célokra fogják használni a kutatást. És nem abban az értelemben, ahogyan azt a szerzők remélik. Mint arra mások is rámutattak, az iskolai siker genetikai összefüggései a szerzők minden szándéka ellenére felhasználhatók lehetnek rasszista célokra, mint korábban az intelligencia genetikai meghatározottságára vonatkozó kutatások.

Hasonlóan súlyos etikai dilemmákat vethet fel a kutatási eredmények klinikai felhasználása is – teszi hozzá Ward. Számos cég már most is kínál olyan beavatkozásokat, amelyek segítségével mesterséges megtermékenyítés esetén megválasztható a baba neme vagy szemszíne. Ha a tehetségre vonatkozó genetikai információk is rendelkezésre állnak, akkor a sikerre esélyesebb utódok iránti kereslet létre fogja hozni a kínálatot is. Hiszen borítékolható, hogy a tehetősebb szülők gyermekük kis versenyelőnye érdekében is sokat hajlandók áldozni.

Sőt, Ward azt sem tartja kizártnak, hogy a tehetség esélyeinek genetikai feltérképezése akár diszkriminációra is lehetőséget nyújt. A hatályos amerikai törvények tiltják az egyéni genetikai információk ilyen alkalmazását, ám azt nem, hogy a személyiségi jogokat nem sértő statisztikákat felhasználják például a biztosítótársaságok.

És mindez még csak a kezdet. A genoökomómia szaktekintélyeinek reményei szerint néhány éven belül a mostaninál sokkal pontosabban fogjuk ismerni a képességek és adottságok genetikai alapjait. És minél többet tudunk a génekről, annál súlyosabb etikai dilemmák elébe nézünk.