„Vajon aggodalomra ad-e okot, hogy egyre több fiatal mondja magát transzneműnek, és sokuk erre hivatkozva nemváltó orvosi beavatkozásnak veti alá magát?” – kérdezi Toby Young a Standpoint magazinban a Nagy-Britanniában is terjedő kamaszkori nemváltó járvány kapcsán.
Mint arról a Metazin is beszámolt, a fejlett országokban egyre több fiatal esik át nemváltó beavatkozáson. Young statisztikákat idéz, amelyekből kiderül, hogy egy év alatt közel háromszorosára nőtt a nemváltást igénylő brit fiatalok száma. Az egyik brightoni iskolában 1600 diákból 76-an állították, hogy transzneműek.
A kamaszkori nemi diszfória eseteinek ugrásszerű növekedését a transznemű szervezetek az előítéletek csökkenésével magyarázzák. Magyarán azt állítják, hogy a transznemű fiatalok száma nem nőtt, csak ma már többen merik vállalni másságukat. Hasonlóan a homoszexualitáshoz, a transzneműséget is biológiai meghatározottságúnak tekintik.
Young nem vitatja, hogy vannak, akik nemi identitásuktól eltérő testbe születtek. Kutatásokra hivatkozik, amelyek szerint ezt alátámasztó viselkedés akár már hároméves kisgyerekek esetében is megfigyelhető. (Egészen ritka fejlődési rendellenességek esetein kívül biológiai értelemben ilyesmire nincs tudományos bizonyíték.) Mindenesetre az egyre terjedő közvélekedésnek megfelelően Young hisz ebben, és úgy látja, hogy a nemváltás megváltás lehet. Kétli viszont, hogy minden esetben erről van szó. Young utal Lisa Littman amerikai pszichológiaprofesszor tavalyi kutatására, amely a kamaszkorban hirtelen fellépő nemi diszfória (ROGD) előfordulását vizsgálja. A kvantitatív kutatás arra világít rá, hogy csak a pubertás- és a fiatal felnőttkorúak körében nőtt meg a magukat transzneműként azonosítók aránya. Ha pusztán az előítéletek csökkenése az ok, akkor más generációk körében miért nem lettek többen a transzneműséget vállalók? Littman arra is rámutat, hogy a hirtelen fellépő nemi diszfória éppen akkor gyakori, amikor egyéb viselkedési zavarok is megjelennek, például a táplálkozási zavarok. A vizsgált esetek több mint 60 százalékában egyéb pszichiátriai rendellenesség is jelentkezett a fiatalok transznemű coming outjának idején. Az érintettek ötödének baráti körében volt más transznemű kamasz. Jellemző továbbá, hogy főleg a tehetős, diplomás családba született lányok körében szaporodtak meg a nemi diszfória esetei. Bradley Campbell szociológus, Az áldozatiság kultúrájának terjedése című tavalyi monográfia szerzője szerint vannak, akik a transznemű identitás felvállalásával akarnak kiszabadulni a privilegizált társadalmi státuszból – elvégre erkölcsi szempontból kívánatosabb üldözött és elnyomott áldozatnak lenni, mint az elnyomás haszonélvezőjének.
Mindebből az következik, hogy rendkívül óvatosnak és megfontoltnak kell lenni a nemváltás engedélyezésekor – vonja le a következtetést Young. Hiszen a hormonális kezelésnek is jelentős mellékhatásai vannak, a műtéti kezelés pedig drasztikus, és gyakran egyáltalán nem visszafordítható. Pedig a nemváltó kamaszok többsége megbánja döntését. A pszichiátria Bibliájának számító diagnosztikai kézikönyv szerint a magukat transzneműnek valló fiatal fiúknak 70-98, a lányoknak pedig 50-88 százaléka idővel visszatér biológiai neméhez. Young ezért rendkívül károsnak és felelőtlennek tartja, hogy egyes transznemű szervezetek előítéletesnek – transzfóbnak – bélyegeznek mindenkit, aki nem fogadja el habozás, sőt további kérdések nélkül a magukat transzneműként azonosító fiatalok véleményét. Az iskolák és az orvosok pedig gyakran kritika nélkül követik az ilyen szervezetek iránymutatását. Young szerint mindenki jobban járna, ha inkább a józan észre hallgatnának, és némi szkepszissel viszonyulnának az amúgy is labilis és bizonytalan kamaszok nemi identitásváltó bejelentéseivel kapcsolatban, és körültekintőbben járnának el az egész életüket befolyásoló orvosi beavatkozások jóváhagyásakor.