„Ha a liberálisok kitartanak az álláspontjuk mellett, miszerint a határvédelem fasiszta dolog, akkor a választók a fasisztáknak adnak felhatalmazást, hogy elvégezzék a munkát” – írja David Frum konzervatív publicista az Atlantic magazinban.
Az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a migráció. Frum statisztikákat idéz, amelyekből kiderül, hogy az 1915 és 1975 közötti hat évtizedben kevesebb bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, mint az 1990-es években. Az elmúlt három évtizedben összesen 44 millióan telepedtek le Amerikában, köztük 12 millió illegális bevándorló. A folyamat minden bizonnyal a jövőben is folytatódni fog: amint a nyomor csökken, a fejlődő országokból többen indulnak útnak.
Frum elismeri, hogy a bevándorlásnak vannak előnyei, habár ezeket a válogatott, magasan vagy legalábbis jól képzett jövevények esetével igazolja, akiknek bevándorlását még a szélsőségesek sem szokták ellenezni. Az újonnan érkezettek körében magas a vállalkozást indítók aránya, az elmúlt húsz évben Nobel-díjjal elismert amerikaiak negyede bevándorló volt. Ezek az előnyök azonban aligha ellensúlyozzák a bevándorlás veszteseinek problémáit, mindenekelőtt az olcsó munkaerő miatt lecsúszó kétkezi munkásokét. Közvélemény-kutatások szerint a fejlett országok zömében, így Amerikában is egyre többen ellenzik a tömeges bevándorlást. Tetszik vagy sem, a gyors demográfiai változások a törzsi félelmeket erősítik meg a jobboldali bevándorlásellenes pártok aktív közreműködésével.
A liberális baloldaliak azonban kevés kivételtől eltekintve továbbra is ellenzik a bevándorlás korlátozását, sőt, gyakran alanyi jognak tekintik a határokat átszelő szabad mozgást. Ezzel pedig átengedik a terepet a bevándorlásellenes demagógoknak, véli Frum, vagyis mást nem lát a terepen, csakis liberális álmodozókat és szélsőséges demagógokat. Ahelyett, hogy a homokba dugják a fejüket, a liberálisok is jobban járnának – javasolja –, ha megpróbálnának olyan bevándorláspolitikát kidolgozni, amely kezelhetővé teszi a migrációt. Ehhez mindenekelőtt fel kell adni a nyílt határok doktriner elvét. Továbbá felül kell vizsgálni a hidegháborús idők viszonyaira kalibrált menekültjogi szabályokat: oltalmat csak azok kaphassanak, akiknek élete veszélyben forog. Az ő esetükben is jobb, ha hazájukhoz közel kapnak menedéket – Frum statisztikákat idéz, amelyekből az derül ki, hogy ez olcsóbb megoldás lenne, vagyis ugyanannyi segélyből akár tizenkétszer annyi menekültnek lehetne oltalmat nyújtani, mint az Egyesült Államokban. A gazdasági bevándorlást pedig részben korlátozni, másrészt pedig menedzselni kell, teszi hozzá Frum, azt javasolva, hogy Amerika a magasan képzett és tehetséges bevándorlókat részesítse előnyben.
„Az Egyesült Államok és más fejlett országok számára nem az a kérdés, hogy legyen-e bevándorlás, hanem az, hogy milyen legyen és mekkora mértékű” – foglal állást. Végkövetkeztetésében azonban konzervatív létére Frum ismét csak két csoportot lát a játéktéren: figyelmezteti a liberálisokat, hogy ha nem hajlandók észszerű kompromisszumra, akkor a választók a bevándorlás teljes leállítását szorgalmazó politikusokhoz pártolnak.