„A mai választási rendszerben nem számíthat sikerre az olyan párt, amelynek nincs szellemi súlypontja, s nem áll elő egy-két egyértelmű programponttal” – figyelmezteti az egykor szebb reményekre jogosító Demokrata Pártot Paolo Mieli veterán publicista a Corriere della Serában.
Mieli megállapítja, hogy a hajdani Kommunista Párt és más balközép erők egyesüléséből létrejött Demokrata Párt nem tudott megfelelni az alakulásakor megfogalmazott várakozásnak. A tavalyi parlamenti választáson szövetségeseivel együtt is a szavazatok 23 százalékánál kevesebbet kapott, és most, az európarlamenti választáson ennek megfelelően a 20 százalék is szép eredmény lenne. Még az is lehetséges, hogy ezzel megelőzné a protesztpártokból alakult kormánykoalíció baloldali tagját, az Öt Csillag Mozgalmat. De csakis azért, mert kormányon a korábbi protesztpártok csalódást okoznak szavazóiknak. A lassan megkezdődő kampányban egyes baloldali vezetők – például Gentiloni volt miniszterelnök – a 30 százalékos álomhatárt is elérhetőnek tartják, Meloni azonban irreálisnak ítéli reményüket. (Az Olasz Kommunista Párt fénykorában 33-34 százaléknyi szavazatot szerzett, de sohasem tudott kormányra kerülni.) Meloni azt tartaná kívánatosnak, hogy a Demokrata Párt meghódítsa a közepet, amely valaha a negyvenöt éven át szakadatlanul kormányzó kereszténydemokratákra és kormányzati szövetségeseikre szavazott, csakhogy ettől ma nagyon messze áll. Az Öt Csillag további lemorzsolódásából pedig inkább a Demokrata Pártnál radikálisabb szervezetek profitálhatnának.
A baloldal válsága az önkormányzati választásokon nem is ütközik ki élesen, mivel azok egyfordulós többségi rendszerben zajlanak. Vagyis egy-egy jó jelölt megnyerő személyisége el tudja fedni a programnélküliséget. Az európai és a parlamenti választások viszont nagyjából arányos rendszerben zajlanak, márpedig ott már élesen körvonalazott program nélkül nem lehet jó eredményt elérni. A két protesztpártnak voltak ilyen programpontjai, az Öt Csillagnak a garantált alapjövedelem, a jobboldali Ligának pedig az egykulcsos adó. Igaz, hogy a programpontok megvalósítása, mint a Metazinból is tudható, már keményebb diónak bizonyult. Mindenesetre ezek az ígéretek karaktert adtak e két pártnak.
A baloldal viszont időtlen idők óta egyetlen egy húzóötlettel sem volt képes előállni, vagy éppen túl sokkal állt elő, ami ugyanaz, hiszen így mindegyik hangsúlytalan. Mieli elismeri, hogy a legutóbbi hetekben mégiscsak akadt valami, ami a baloldal fantáziáját megmozgatta, éspedig az országban született és élő bevándorló fiatalkorúak honosítása. Rengeteg a bevándorló szülőktől Olaszországban született külföldi állampolgár, aki soha életében nem élt másutt, mégsem kaphat olasz állampolgárságot. Miközben olyasvalaki, aki világéletében Latin-Amerikában élt, olasz felmenői révén akadálytalanul elnyerheti az olasz állampolgárságot. És mivel többnyire ázsiaiakról és afrikaiakról van szó, a baloldali szíveket megmelengeti az érzés, hogy a szenvedők oldalára állhatnak. Van azonban itt egy bökkenő – állapítja meg Mieli, aki egyébként maga is a területi állampolgársági elv híve. Éspedig az, hogy a lakosság többsége nem örülne az állampolgársági szabályok megváltoztatásának, vagyis, ha valamely párt nem marginális szerepre áhítozik a parlamentben, jobban tenné, ha más programot találna magának. Ma, amikor a Liga és az Öt Csillag koalíciója kormányoz, szembetűnő, hogy nincs kormányképes ellenfél a horizonton. És ha az ellenzéki pártok nem találnak ki maguknak egy-két hatásosan alkalmazható programpontot, akkor nem is lesz.