„Az európai szavazók nem rendeződtek stabil közösséggé. Az európai pártrendszert a gyorsan változó szövetségek és a rövid időre létrejövő csoportosulások közötti megjósolhatatlan kimenetelű háborúk jellemzik. A kulturális szempontból sokszínű csoportosulások egy része alulról szerveződő, másokat erős vezéregyéniségek hoznak létre. A befolyásért folytatott brutális küzdelemben sokan alattomos módszereket is bevetnek, és összeesküvés-elméletek terjesztésétől sem riadnak vissza. Az európai politika egyre inkább távolodik az athéni demokrácia ideáljától, és a Trónok Harcához válik hasonlóvá” – olvassuk a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) elemzését. Az egyebek között Soros György által alapított és baloldali liberális politikusok és értelmiségiek által irányított páneurópai agytröszt az egyre szorosabb európai integráció híve. Az elemzés szerzői Ivan Krasztev bolgár politológus, Mark Leonard Kína-kutató és Susi Dennison külpolitikai szakértő.
Az elemzés az európai parlamenti választással kapcsolatos öt, széles körben elfogadott nézettel száll vitába. Mindenekelőtt azzal, miszerint az európai politika amerikai mintára törzsiesedik, vagyis pártszimpátia alapján megosztottá válik. Az ECFR közvélemény-kutatása szerint azonban rengeteg a határozott pártállással nem rendelkező választó. Különösen árulkodó, hogy a biztos részvételt ígérő megkérdezettek 70 százaléka sem döntötte még el végérvényesen, hogy kire fog szavazni. A felmérés szerint összesen 97 millió biztos választó nem döntött még, kit támogat. Gilles Finchelstein francia elemző metaforájával szólva az európai pártrendszerek gázneművé váltak, s korántsem betonszilárdságúak – írják a szerzők.
A második és a harmadik mítosz a választás keretezésére vonatkozik. Bár a szembenállók előszeretettel festik le küzdelmüket az Európa-párti és EU-ellenes erők, illetve a másik szótár szerint bevándorláspárti és nemzeti erők küzdelmeként, a valós kép ennél összetettebb. Az európai választók többsége nem tartja a nemzeti és az európai identitást ellentétesnek. Az ellenfeleik által EU- sőt, Európa-ellenesnek bélyegzett pártok sem akarnak kilépni az EU-ból, csak kevesebb és más természetű integrációt akarnak. Másrészt viszont az sem igaz, hogy a választók számára a migráció kérdése a legfontosabb, legalábbis, ha elkülönítjük az iszlám radikalizmussal kapcsolatos félelmektől, mint ahogyan azt a felmérés szerzői teszik. Bár a két kérdés együttesen még az integrációpárti választók harmadának is a legfontosabb szempontja, külön-külön számítva őket már nem bizonyulnak döntőnek. A nemzeti szuverenitást zászlóra tűző pártok választóinak közel fele sem a migrációt vagy az iszlám radikalizmust, hanem a gazdasági problémákat, a nacionalizmus megerősödését, Oroszország fenyegetését, illetve a klímaváltozást tartja az EU legnagyobb problémájának. A képet tovább árnyalja, hogy a migrációval kapcsolatos félelmek is két részre oszlanak. Az északi és a nyugati EU-tagállamokban inkább a bevándorlás, Keleten és Délen viszont inkább az elvándorlás miatt aggódnak.
A szerzők szerint az adatok azt sem igazolják, hogy Nyugat és Kelet élesen elkülönül. Mint azt más közvélemény-kutatások is kimutatták, a keleti tagállamokban magas az EU támogatottsága. Az új tagállamokban a nyugati tagállamokhoz képest jóval magasabb azok aránya, akik szerint az EU az emberi a jogok védelmének és a korrupció leküzdésének fontos intézménye.
Végül pedig alaptalan tévhit, hogy az EP-választások kizárólag a tagállami ügyekről szólnak – idézik a szerzők közvélemény-kutatásukat. Részben az EU-val szemben kritikus hangot megütő pártoknak köszönhetően, az európai választók idén végre valóban összeurópai kérdésekről szavaznak majd, nem pedig saját kormányaikról és ellenzékükről mondanak ítéletet.
A szerzők a kétosztatú felosztás (nemzeti jobboldal és integrációpárti baloldal) helyett az európai választók négy nagyobb csoportját különítik el a Trónok Harca sorozat példája segítségével. A választók negyede Daenerys követői közé tartozik. Ők többnyire fiatalok és szegények, de EU-pártiak: saját bajaikat kormányuk gyenge teljesítményének tudják be. A Stark-házhoz is a választók negyede, a jómódú középosztály felsőbb része tartozik. Ők saját államuk és az EU működésével is elégedettek. A Veréb-szekta jólétben él ugyan, ám ennek ellenére saját kormányával és Brüsszellel egyaránt elégedetlen – ők a választók 38 százalékát teszik ki. A 14 százaléknyi Vadak pedig többnyire idősebb, konzervatív választók, akik saját kormányukban bíznak, az EU-t viszont inkább elutasítják.
A szerzők nem rejtik véka alá, hogy Daenerys győzelmét szeretnék. Ehhez viszont szükségesnek tartják az EU-ból és saját kormányukból is kiábrándult választók minél nagyobb részének megnyerését. Úgy vélik, hogy ezt a multinacionális vállalatok megregulázása és a környezetvédelem ügyének felkarolása segítheti elő. De ennél is fontosabbnak tartják az EU határainak védelmét. Óvatosan utalnak rá, hogy Európa csak akkor lehet népszerű, ha határait képes szigorúan ellenőrizni. Ha nem, akkor a választók Európán belül akarnak majd falakat.