Az elit öngyilkos hajlamai

2019. május 9.

A nyugati elit egyre inkább radikális elméleteket tesz magáévá, márpedig ezek a teóriák magát az elitet létében fenyegetik. A konzervatív amerikai demográfust ez a felvilágosodás korának elitjére emlékezteti, amely saját sírját ásta a forradalmi elméletek iránti lelkesedésével.

„A leggazdagabbak olyan ügyek mögé sorakoznak fel, amelyek végső soron vagyonvesztéssel fenyegetik őket, ha fővesztéssel nem is” – írja Joel Kotkin, a Metazin régi ismerőse a Quillette Magazinban.

Mint Tocqueville a francia forradalomról szóló művében megjegyezte, a francia nemesség lelkesen támogatta a radikális szerzőket, akiknek elméletei „jogaiban, sőt egyenesen létében fenyegették”. A mai elit sem viselkedik másként: helyzetét a szabadpiacnak, a tulajdon alkotmányos védelmének köszönheti, ámde olyan politikai elképzelések és kulturális normák támogatójául szegődik, amelyek aláássák társadalmi státusát. Ilyen mindenekelőtt a globalizáció kritikátlan támogatása. A globalizáció révén egyre nő az elit részesedése a nemzeti vagyonból, viszont a termelés kiszervezése rontja a hagyományos munkásság alkupozícióit, és ez összeségében aláássa az elit népszerűségét. Az elit ugyanakkor olyan ideológiákat támogat, amelyek ezt az amúgy is sebzett hagyományos dolgozói középosztályt érdekeiben és érzéseiben is sértik. A huszadik században az üzleti élet vezető képviselői jellemzően konzervatív felfogásúak voltak, s a konzervatív pártok az ő érdekeiket támogatták, nevezetesen a szabadpiaci kapitalizmus védelmében léptek fel. Ma egyre jellemzőbb a nagy cégek vezetőire és tulajdonosaira, hogy olyan környezetvédelmi és szociális programokat támogatnak, amelyek ellentétesek a verseny, vagyis a kapitalizmus szellemével. Ma Kanadában és az Egyesült Államokban javarészt a leggazdagabbak némelyike pénzeli a baloldali pártokat. A régi konzervatív pártok – például Angela Merkel CDU-ja – internacionalista és zöld politikát folytatnak. Amerikában a dúsgazdag alapítványok, köztük a Ford és a Rockefeller alapította szervezetek mind környezetpolitikai mind kulturális ügyekben a baloldalt látják el szellemi és anyagi munícióval.

Az elit köreiben egyre vállalhatatlanabbnak számítanak az olyan értékek, mint a család hagyományos felfogása, amelyek azonban a középosztály számára ma is alapvetőek. A nemi szerepektől a kulturális normákig agresszív támadás éri a hagyományos világfelfogást. Az új ideológia képviselői nem toleranciát kérnek a más életformák és felfogások iránt, hanem stigmatizálják azokat, akik hagyományos fogalmakban gondolkodnak. A nagy cégek ezt a progresszívnak nevezett irányt követik. A Gillette hirdetésben emel szót „a mérgező férfiasság” ellen, az Audi, a Procter and Gamble, az Apple és a Pepsi is hasonló ideológiát hirdetett a közelmúltban. A Google és a Microsoft elvárja alkalmazottaitól, hogy elfogadják a faji és nemi ügyek „progresszív ortodoxiáját”.

Ahol a baloldal kormányoz, a közjog is tükrözi ezt az ortodoxiát. Közben a hagyományos középosztályok ellenzik ezt a kulturális forradalmat, például a lakosság kétharmada helyteleníti, hogy magukat nőnek minősítő (biológiai értelemben vett) férfiak látogathassák a női mosdókat. Hasonló a helyzet a környezetvédelmi „új vallással”. A nagyvállalati vezetők, miközben magánrepülőn utaznak évente a világelit davosi találkozójára, mindenki mást a széndioxidkibocsátás csökkentésére ösztönöznek. Kalifornia, a „környezetvédelmi vallás” fő képviselője úgy csökkentette a maga kibocsátását, hogy Kínába telepítette át feldolgozóiparának javát, ott pedig az elektromos áram jelentős részét nagy széndioxid-kibocsátású szénerőművek állítják elő. Közben a progresszívok egyre újabb iparágak bezárását követelik, a leggazdagabb amerikaiak lelkes támogatásával, pedig emiatt egyre több munkás marad munka nélkül. Nem véletlen, hogy az elit és politikai képviselői veszítenek népszerűségükből. A lázadás jobboldalról és baloldalról is szerveződik. A Demokrata Párt soraiban egyre erősebb a szocialista szárny, a Republikánus Párt régi vezérkarát pedig 2016-ban tönkreverte az előválasztásokon a Trump-kampány.

Kotkin nem magyarázza meg, hogy vezethet mindez az elit „trónfosztásához”, csak annyit közöl, hogy ha az elit elveszíti legitimitását és ennek következtében súlyos anyagi veszteségek is érik, csakis magát okolhatja, amiért nem tiszteli azt a rendszert és azokat az értékeket, amelyeknek elitpozícióját köszönheti.