Nyomtatás

Prófétikus klímavédelem

2019. október 1.

A globális felmelegedéssel szemben azonnali és radikális lépéseket sürgetők moralizáló, sőt vallásos nyelvet használnak. Támogatóik szerint ez helyes is, hiszen akkora a baj, hogy életvitelünk teljes átalakítására van szükség, ahhoz pedig nélkülözhetetlen a vallásos kultusz. Bírálóik szerint viszont ezzel többet ártanak az ügynek, mint amennyit használnak.

„A klímamozgalmat sokan vádolják azzal, hogy túlzottan moralizálóvá, kvázi-vallásossá és irracionálissá vált. Holott éppen ez a legjobb, ami történhetett” – olvassuk a Tageszeitung véleménycikkét a globális felmelegedés elleni mozgalmakról.

A klímavédelem körüli vita egyre harciasabb hangnemben folyik, és a frontvonalak is átalakulóban vannak. Ma már csak kevesen vitatják a felmelegedés tényét. A többség azt is elismeri, hogy a klímaváltozás elsősorban az emberi tevékenység következménye. A felmelegedés mértékéről és a velejáró következményekkel kapcsolatban azonban már nincsen konszenzus. A borúlátóbbak szerint a huszonnegyedik órában vagyunk. Greta Thunberg, a tizenhatéves svéd aktivista lány az ENSZ székházában tartott klímacsúcson egyenesen odáig ment, hogy az ökoszisztéma az összeomlás szélén áll, és már most is emberek halnak meg a felmelegedés miatt. Ezért azonnali és drasztikus lépésekre van szükség. Az egész társadalmi rendszer azonnali átformálását javallók felelőtlennek, önzőnek és erkölcstelennek bélyegzik az óvatosabbakat. A mérsékeltek szerint viszont a technikai fejlődés a kulcs, a radikális környezetvédők eltúlozzák a problémákat, és szekuláris vallási kultuszt folytatnak.

A Tageszeitung vitába száll a mérsékeltekkel. Egyrészt azzal érvel, hogy a radikális változások követelése csöppet sem irracionális. Épp ellenkezőleg: jól felfogott érdekünk miatt szükséges gyökeresen átalakítani konzumkapitalista életvitelünket, mert csakis így kerülhetjük el a súlyos ökológiai katasztrófát. A baloldali lap szerint a mérsékeltek viselkednek irracionálisan: homokba dugják a fejüket, hogy ne kelljen szembenézniük a fenyegetéssel.

A Tageszeitung mindazonáltal fontosnak tartja, hogy a józan ész mellett a szívre is hassunk. „A radikális változáshoz metafizikai narratíva szükséges” – javasolja a lap. Életvitelünk átalakítása nagy lemondással jár, ezért vallásos, moralizáló és apokaliptikus nyelv kell, hogy rávegyük az embereket a húsevés korlátozására és az utazások csökkentésére. „Szünet nélküli moralizálásra van szükség, és a felmelegedés megállításának célja mindent felülír.” A Tageszeitung úgy véli, hogy a félelemkeltés már elégséges szinten van, ezért már csak „pozitív utópia és pozitív mítoszok” szükségesek, amelyek felvázolják a megváltás állapotát, vagyis a felmelegedés legyőzése utáni Paradicsomot. A cikk végén a szerzők megjegyzik, hogy a zöld pozitív utópiában sem nehezebb hinni, mint a végtelen növekedés materialista mítoszában.

Thomas Schmid, a Welt publicistája viszont úgy véli, hogy Greta Thunberg és a többi radikális környezetvédő inkább árt, mintsem használ a klímavédelem ügyének. „A svéd papnő a nyugati világ egészét utasítja el.” Schmid nem győzi hangsúlyozni, hogy ő is rendkívül komoly kihívásnak tartja a felmelegedést. Az apokaliptikus szózatoknak azonban vajmi csekély értelmét látja konkrét és megvalósítható politikai javaslatok nélkül. Schmid szerint legalább ilyen kártékony a modern technika elutasítása és a természetközeli élettel kapcsolatos romantikus hozzáállás. Elvégre a technikai fejlődés rendkívüli mértékben javította az emberiség életszínvonalát. A környezetbarát technológia elterjedése pedig segíthet megállítani a klímaváltozást, és elviselhetőbbé tenni a felmelegedést.

Schmid megjegyzi, hogy nem Greta Thunberg, hanem az őt pajzsukra emelő politikusok és aktivisták az igazán felelőtlenek. Schmid szerint ők is tisztában vannak azzal, hogy a valláspótlékként szolgáló klímavédelmi hisztéria radikalizmusa csak erőszakkal lenne megvalósítható, demokratikus úton aligha. Azzal, hogy hitelt adnak Thunberg apokaliptikus és elitellenes vádaskodásának, azt a benyomást keltik, mintha eddig a világ semmit sem tett volna a felmelegedés megállítása érdekében. Ezzel pedig éppen azoknak az intézményeknek tekintélyét rombolják, amelyek tesznek valamit a klímaváltozás ellen.