„A kommunista kínai rendszer rászabadította a világra a koronavírust, és ez alighanem visszafordítja azt a folyamatot, amelynek során az elmúlt évtizedekben Kína növekvő világhatalmi pozíciót és tekintélyt szerzett” – olvassuk az American Interestben Michael Mandelbaumtól, a nemzetközi politika kutatójától, a Johns Hopkins Egyetem professzor emeritusától.
Azelőtt háborúk hoztak világpolitikai fordulatokat, mára azonban a nagy háborúk túlságosan súlyos következményekkel fenyegetnének, ezért a válságok léptek a helyükbe – fejtegeti Mandelbaum. A 2008-as gazdasági válság megrengette az Egyesült Államok, mint a világnak modellt kínáló szuperhatalom pozícióját. 2013-tól aztán az új kínai vezető, Hszi Csin-ping szakított a még Teng Hsziao-pingtől származó filozófiával, amely úgy szólt, hogy „palástoljuk a ragyogást”. Kína egyre magabiztosabban lépett fel a nemzetközi gazdaságban és politikában egyaránt – az Egyesült Államok kihívójaként. Miután azonban két hónapon át tagadta a vírus terjedését, s ezzel világjárványt okozott, Mandelbaum szerint megeshet, hogy visszafordulnak az előző jó egy évtized folyamatai.
Ez az írás akkor jelent meg, amikor Kína már javában látványos segítséget nyújtott a vírussal küszködő európai és ázsiai országok némelyikének, de amelyeknek nem, azok is Kínából szerzik be a járvány elleni harchoz nélkülözhetetlen pótlólagos eszközöket és anyagokat. Mandelbaum véleménye azonban már napokkal korábban is kisebbséginek számított.
David P. Goldman Ázsia-szakértő például azt gondolja, hogy Kína megerősödve kerül ki a világjárványból. Mint az Asia Times hasábjain emlékeztet rá, nyugaton kezdetben arra következtettek a járvány kínai félrekezeléséből, hogy „ez lesz Kína Csernobilja”. Később a dühödt hangok domináltak, amikor kiderült, hogy a Nyugatot is sújtja a ragály. Újabban viszont a nyugati szerzők nem győzik csodálni Kínát, amiért oly hatásosan küzdött meg a koronavírus-járvánnyal. Sőt, kínai szállítmányok, orvosok érkeznek például Olaszországba, megsegíteni a fejlett Nyugatot. Kínában gyártják a védekezéshez szükséges maszkok, lélegeztetőgépek java részét, a nyugati termelők a hazai szükségletet sem tudják kielégíteni, de ők is gyakran kínai alapanyagból dolgoznak. A felülfertőzések leküzdéséhez szükséges antibiotikumok alapanyaga többnyire szintén Kínából származik. És ez még semmi. A kínai mesterséges intelligencia döntő szerepet játszott a járvány megállításában. Összekötötték a vírustesztek adatait az egyes személyek mozgásának adataival, és hathatós intézkedéseket hoztak a fegyelmezetlenek ellen. Nyugaton az ilyen adatkezelés puszta gondolata is rémületet vált ki. Goldman szerint azonban, ha Amerika és szövetségesei fel akarják venni a versenyt a megerősödő Kínával, súlyos döntéseket kell hozniuk az egyéni szabadság és a közbiztonság igényeinek optimalizálásáról.
Anne Applebaum ezt kevésnek tartja. Az Atlanticban közölt elemzése emlékeztet rá, hogy Japán másfél évszázaddal ezelőtt az amerikai haditengerészeti fenyegetés hatására kezdett modernizálódni. Most Amerikának kell megváltoznia, ha nemhogy a kínai kihívással, de akár a saját problémáival is meg akar birkózni. A koronavírus-járvány rossz kezelése ugyanis megrendítette az amerikaiaknak azt a hitét, hogy az övék a leghatékonyabb rendszer a világon. Applebaum mindenekelőtt Trump elnököt, továbbá a korrupciót és a jövedelmi egyenlőtlenséget ostorozza. Felveti azonban azt is, hogy talán nem kellene egy-egy elnökváltás nyomán a szövetségi államapparátus alsó szintű vezetőit is mind leváltani, s gondoskodni arról, hogy ne kelljen rendszeresen elölről kezdeni az állami reagálóképesség felépítését.
A Foreign Policy szerzőpárosa is világtörténelmi hasonlattal indítja az elemzést. Kurt M. Campbell és Rush Doshi felidézi, hogy az 1956-os szuezi válság jelezte a brit világhatalom végét. Az ilyen világpolitikai változások persze hosszú időn át érnek, de aztán egy-egy rövid eseménysor jelzi, hogy visszafordíthatatlanul vége valaminek. A szerzők felteszik a kérdést, vajon Amerika vezető szerepének évek óta tartó hanyatlása nem a koronavírus nyomán válik-e visszafordíthatatlanná. Úgy látják, hogy Amerika előbb a hazai, aztán nemzetközi cselekvőképességének visszaszerzésével képes ezt megakadályozni.