„A társadalom gazdasági virágzásához, a politikai szabadsághoz és az emberek jólétéhez nem elég a demokratikus intézményrendszer és a piacgazdaság. Kell hozzá valami sokkal mélyebb: az erős társadalmi bizalom kultúrája, amelyet gyerekkorban sajátíthatunk el” – olvassuk az Independent Institute magazinjában Robert Whaples közgazdászprofesszor recenzióját David Rose közgazdász tavaly megjelent könyvéről.
Rose célja annak bemutatása, hogy a demokrácia és a jólét legfontosabb összetevője a társadalmi bizalom. Ott, ahol az emberek bíznak egymásban és magában az intézményrendszerben is, az egyének közötti tranzakciók könnyen és olcsón lebonyolíthatók. Ha tudjuk, hogy a szabályokat mások is betartják, nem kell költséges biztosítékokkal körülbástyáznunk magunkat. Ha az adott szó szent, kevesebb ügyvéd, jogszabály és bíróság szükséges.
Az erények fontosságának gondolata nem új. Az erkölcs gazdasági jelentőségét már Adam Smith is felismerte, és a 20. században is számos közgazdász foglalkozott a kérdéssel. Rose viszont egyenesen azt állítja, hogy a demokrácia és a szabadpiac elképzelhetetlen erős társadalmi bizalom nélkül. Ezt Rose szerint gyerekkorban a családon belül sajátíthatjuk el, ami persze csak akkor sikerülhet, ha a társadalom egésze az erény talaján áll. A kereszténység például kifejezetten erősíti a bizalmat, hiszen egyetemes normákat fogalmaz meg, amelyek még az idegenekkel szemben is érvényesek. Jó esetben a nevelés hatására kialakul bennünk a normakövetés erénye, amely arra indít, hogy akkor is betartsuk a szabályokat, ha megsértésükből előnyünk származna. Ha nem tartjuk be, akkor a normaszegések elburjánzása megöli a bizalmat, márpedig enélkül aligha működhet az ismeretlenekkel való üzletkötésen alapuló piacgazdaság. A normaszegések öngerjesztő spirált indítanak el, különösen, ha a rendszert működtető hatalmasok élnek vissza a hatalmukkal.
Rose könyve végén hangot ad aggodalmának, miszerint a fejlett társadalmak egy jelentős részében, mindenekelőtt az Egyesült Államokban hanyatlik az erény kultúrája, és vele az emberek egymás és az intézmények iránti bizalma. Rose ezt a család intézményének gyengülésével magyarázza. A gyerekek kevesebb időt töltenek családi körben, így kevésbé képesek elsajátítani a normakövetés kultúráját.
Whaples nem vitatja a bizalom fontosságát, ám megjegyzi, hogy a bizalom és a demokrácia, illetve a piacgazdaság között nincs egyenes arányosság. Igaz ugyan, hogy a nyugati jóléti demokráciákban erős a társadalmi bizalom, csakhogy Kínában, Vietnámban és Szaúd-Arábiában is az.
Ami pedig a bizalomvesztés kérdését illeti, Whaples úgy véli, hogy érdemes lenne alaposabban megvizsgálni a bizalom árfolyamának alakulását. Szerinte ugyanis nem beszélhetünk általános bizalomvesztésről a fejlett világban. A piacgazdaságokban ma is erős az informális bizalom, aminek legbiztosabb jele a piaci tranzakciók gördülékenysége. Nemcsak, hogy vadidegenektől vásárolunk, hanem személyes kapcsolat nélkül, külföldről rendelünk az interneten, illetve szobát bérlünk valakitől, akivel sosem találkoztunk. Mi ez, ha nem bizalom? – kérdezi Whaples.
Mindeközben, holott a piac mechanizmusaiban és szereplőiben vakon bízunk, egyre kevésbé vagyunk képesek meghitt bizalmi kapcsolatokat kialakítani – jegyzi meg Whaples. Egyre magányosabban élünk, kevesebb a barátunk; a válások száma egyre nagyobb, sőt már az esküvőre is házassági szerződéssel ékezünk. Whaples szerint ennek oka nemcsak a család szerepének meggyengülése, hanem a popkultúra átalakulása és a vallás visszaszorulása. Hol vannak már a szombat esti filmek feddhetetlen, igazságosztó sheriffjei? Whaples azt sem tartja valószínűnek, hogy a vallás segíthetne az erény kultúrájának megerősítésében. Nemcsak azért, mert egyre kevesebb a hívő (hogy az egyház egyes normaszegéseiről szóló híreket ne is említsük), hanem azért is, mert a vallás lényegével lenne ellentétes az olyan felfogás, amely a vallást a társadalmi bizalom eszközévé degradálja.