„Az egymással vetélkedő nacionalizmusok világa messze van a tökéletes utópiától, hiszen kódolva van benne az együttműködés számos akadálya, sőt, a konfliktus és a háború lehetősége is. De az emberi sokszínűség ellenáll a szabványosításnak, sőt, már a szabványosítás kísérlete is súlyos bajok forrása lehet. Még ha bizonyos szentnek tartott értékek védelmében készek lennénk is más államokkal szemben fellépni, a határok és a szuverenitás tisztelete legalább ilyen fontos norma, amely ráadásul a viszályokat is kordában tudja tartani” – írja Stephen M. Walt, a nemzetközi kapcsolatok harvardi professzora a Foreign Policyban.

Számos kártékony geopolitikai stratégia létezik, ám ostobaságával közülük is kiemelkedik az az elképzelés, miszerint létezik ideális, minden körülmények között sikeres rezsimtípus, amelyet az arra hivatott országoknak terjeszteniük kell a világban – kezdi esszéjét Walt. Az elmúlt évszázadok során Napóleontól Sztálinig és a pánarab iszlamista mozgalmakig, majd pedig az amerikai demokráciaexportig számos példa bizonyította, hogy a politikai rendszerek és normák exportja rendszerint súlyos konfliktusokhoz vezetett, akár érdekből, akár ideológiai meggyőződésből, akár geopolitikai számításból erőltették. Az iraki és az afganisztáni háború csakúgy, mint a líbiai beavatkozás a bizonyság rá, hogy a kívülről erőltetett rezsimváltás ma sem szolgálja a belső békét, sem pedig a nemzetközi stabilitást.

Walt szerint súlyos tévedés azt hinni, hogy a nemzetközi béke ügyét az mozdítja elő, ha mindenhol azonos kormányzatok működnek. Tetszik-e vagy sem, a nemzetek különbözőek, és nincsen olyan rezsimtípus, amely mindegyik számára ideális lenne. A nemzetközi jog alapja a területi szuverenitás elve, amelynek értelmében egy adott állam belügye, hogy milyen kormányzatot működtet: demokráciát, monarchiát, egypártrendszert, katonai diktatúrát vagy vallási kormányzást. Walt jó realistához illő feltételezése szerint a rezsim legitimitását az adja, hogy fennáll: ha működik, akkor legitimnek kell tekintenünk, függetlenül attól, hogy megfelel-e a nyugati demokrácia elveinek.

A nemzetállami szuverenitás eszméje már a koronavírus előtt is egyre népszerűbbé kezdett válni, és a járvány óta még többen jósolják, hogy a globalizációs folyamatok megfordulnak: a szabad kereskedelem visszaszorul és a nagyhatalmak lemondanak róla, hogy másokra erőltessék kormányzati formájukat. Walt szerint ez jó hír, mert a szuverén nemzetállamok világa békésebb és stabilabb lehet. Nemzetközi megállapodásokat nagyon különböző természetű rezsimek is köthetnek egymással, és nemzetközi intézményeket is létrehozhatnak. Ha a szuverenitás elvét széles körben elismerik, akkor senkinek sem kell attól tartania, hogy rá akarnak erőltetni egy idegen kormányzati formát és a vele járó normákat. Mint Walt emlékeztet rá, a vallásháborúk végét lezáró augsburgi béke azzal vetett véget a viszálykodásnak, hogy a vallás szabályozásának kérdését szuverén belüggyé tette.

Walt a tekintélyes történészt, A. J. P. Taylort idézve megjegyzi, hogy az ideológiai okokból vívott 20. századi háborúk sokkal több áldozatot szedtek, mint a korábbi, geopolitikai érdekből kirobbant fegyveres összecsapások. Hiszen ideológiai kérdésekben sokkal nehezebb kompromisszumot kötni, mint érdekkonfliktus esetén. Saját érdekeit pragmatikusan képviselő, és a másfajta rezsimek szuverenitását elismerő nemzetállamok viszonya békésebb lehet, mint az ideológiai viszályban álló, és egymást átformálni vágyó államoké – zárja okfejtését Walt.