„Modern bírálói szerint a civilizált viselkedés puszta fondorlat, az előjogok és a dominancia leplezésének eszköze. Én azonban szeretném védelmembe venni a fogalmat” – írja Elizabeth Corey konzervatív politológus a Law & Liberty magazinban.
A még az elnökjelöltek botrányos vitája előtt megjelent cikk apropója az amerikai közélet egyre durvább hangneme, amely hovatovább bármilyen fontos kérdésben lehetetlenné teszi az érdemi párbeszédet. A politika hangnemének eldurvulása nem pusztán illem kérdése, hanem arra utal, hogy a szemben álló felek legyőzendő, megsemmisítendő ellenségnek tekintik egymást. Bár abban mindenki egyetért, hogy normális körülmények között szükség van a civilizált párbeszédre, a diabolizált ellenféllel folytatott élet-halál harcban ezt megengedhetetlen gyengeségnek látják. Hillary Clinton – idézi fel Corey – az előző választás finisében azt fejtegette, hogy az Amerika alapértékeit veszélyeztető ellenféllel szemben bűn és gyengeség az udvariasság szabályai szerint fellépni. A négy év előtti demokratapárti elnökjelölt szerint majd akkor lehet civilizáltan politizálni, ha ő és társai hatalomra kerülnek. Corey megjegyzi, hogy a jobboldalon is hasonló szemlélet a jellemző. Ám leginkább kártékonynak a baloldali érzékenyítési kurzusokat tartja, amelyek a tolerancia és a morál nevében tűzzel-vassal szállnak szembe azokkal, akik nem fogadják el alapvetésüket.
A civilizált politizálást egyre többen az ellenféllel szembeni behódolásnak tekintik. Ha tiszteljük az ellenfelet, azzal mintha legalább részben elismernénk álláspontjának legitimitását. Ez pedig gyengíti saját álláspotunkat. Különösen így van, ha gyökeres változást akarunk elérni. Arra ugyanis nyilván akkor van szükség, ha a fennálló viszonyok teljességgel elfogadhatatlanok, képviselőik pedig a megtestesült gonosz szolgálói. Mint már Herbert Marcuse, a frankfurti iskola ismert radikális baloldali filozófusa is kifejtette, a jó ügy szolgálóinak morális szempontból is káros finomkodniuk, mert a civilizált politizálással csak késleltetik a változásokat.
Corey elismeri, hogy a közösségi média, a kábeltelevízió és a polgárháborús indulatok kora nem kedvez a civilizált párbeszédnek. Ám annál inkább szükség lenne rá. Hiszen civilizált vita nélkül nincs demokrácia. Corey megjegyzi, hogy bár újabban sokan kritizálják, az amerikai fékek és ellensúlyok rendszerének az a célja, hogy megegyezésre kényszerítse a szemben álló feleket. Ha nincs kompromisszum (avagy nem kerül valamelyik oldal egyeduralomra), az amerikai állam megbénul. Ha egzisztenciális ellenségként bánunk a politikai ellenféllel, akkor nyilván a kiegyezés is elfogadhatatlan, győzelem esetén pedig gyengeség a vesztesekkel szembeni kegyelem.
Mi sem szemlélteti jobban, hogy milyen nehéz lesz visszatalálni a civilizáltabb közbeszédhez, mint a Corey esszéjére született válaszok. „A civilizáltság politikai öngyilkosság” – veti ellen a szintén politológus Scott Yenor. A konzervatív Yenor, felmondva Marcuse radikális baloldali nézeteit, úgy gondolja, hogy a konzervatívok nem tehetnek engedményt a baloldalnak, hiszen – úgymond – a baloldal rúgta föl a civilizáltság szabályait azzal, hogy ideológiai keresztesháborút indított a liberális alapértékeket elutasítókkal szemben. És mivel Yenor meggyőződése szerint a baloldali liberálisok foglalják el a társadalom kulcspozícióit, a konzervatívok csak behódolás árán lehetnének velük szemben civilizáltak. Azokat, akik Corey-hoz hasonlóan önmérsékletre intik a jobboldalt, lényegében a baloldali mozgalmár Saul Alinsky követőinek minősíti, aki a nyelv uralásával akarta gyengíteni a jobboldalt. Ha a jobboldal felkarolja a civilizáltságot, akkor azzal lényegében leteszi a fegyvert, védtelenné válik és megadja magát – véli Yenor.