Nyomtatás

A vallásos szavazókon múlt Biden győzelme?

2020. november 12.

Ellentétben az etnikai kisebbségek szavazataival, a vallásos amerikaiak voksai nem okoztak meglepetést a novemberi elnökválasztáson. A korábbiakhoz képest csak minimálisan változott a hívők szavazatainak megoszlása. Ám a végeredményt eldöntő csatatér-államokban akár ezen a kis változáson is múlhatott Biden győzelme.

„Donald Trump azt gondolta, hogy a vallásos szavazók majd megmentik a csatatér-államokban. Úgy tűnik azonban, hogy elegen fordultak el tőle ahhoz, hogy veszítsen” – értékeli a Politico magazinban Gabby Orr az amerikai elnökválasztáson leadott vallásos szavazatok megoszlását.

A nagyobb vallási közösségek szavazatainak megoszlása nem okozott nagy meglepetést az elnökválasztáson – derül ki a közvélemény-kutatásokból. A hagyományosan jobbra szavazó fehér protestánsok kétharmada Trumpot támogatta. A nem hívők hasonló arányban Bident. Az elmúlt évtizedekben megosztott katolikusok most sem egy irányba voksoltak: nagyjából fele-fele arányban oszlott meg a Bidenre és Trumpra szavazók aránya, vagyis a katolikus Biden népszerűbb volt körükben, mint a korábbi választások demokrata párti jelöltjei, de jelentős áttörést ő sem ért el.

A kisebb vallási csoportok szavazataiban volt ugyan meglepetés, ám ez aligha befolyásolta a választás kimenetelét. Sokan furcsállják, hogy a nagyjából egy százaléknyi muszlimok harmada Trumpot támogatta az elnöknek az iszlámmal kapcsolatos megjegyzései illetve az egyes muszlim országokat sújtó beutazási korlátozásai ellenére. Kisebb meglepetést okozott az is, hogy a New York-i ortodox zsidók a republikánus jelölteket támogatták. Igaz, ennek inkább helyi okai voltak: az ortodoxok Cuomo kormányzónak a koronavírus megfékezése érdekében hozott rendszabályai ellen tiltakoztak. És ezeknek a szavazatoknak végképp nem volt hatása a végeredményre.

Orr szerint azonban a mostani rendkívül szoros versenyben a vallásos szavazatok megoszlásának csekély elmozdulása is nagy jelentőségű. Trump katolikus támogatóinak száma 8 százalékponttal csökkent. Leginkább a közép-nyugati katolikusok körében veszített szavazatokat, viszont a floridai spanyolajkú katolikusok körében növelte támogatottságát. Lehet, hogy Floridát, az egyik legfontosabb államot éppen ezzel tudta megtartani, ám Michiganben és Minnesotában nagyon hiányoztak a kieső katolikus voksok. Orr hozzáteszi, hogy Trump fehér protestáns támogatóinak a száma 2 százalékponttal csökkent a négy évvel korábbihoz képest. Márpedig ezek a szavazatok akár a mérleg nyelve is lehettek Wisconsinban és Pennsylvaniában. Georgiában a felmérések szerint Biden 9 százalékponttal több szavazatot kapott a fehér protestánsoktól, mint négy éve Hillary Clinton, ami elégséges lehetett a győzelemhez.

A dolog iróniája – jegyzi meg Orr –, hogy Trump igazán mindent elkövetett a vallásos konzervatívok támogatásának elnyerése érdekében, mégis szavazatokat veszített. Ha így van, akkor Trump velük járt úgy, mint Biden az etnikai kisebbségekkel. Hiába udvarolta körül őket, többen szavaztak Trumpra, mint négy éve.