„Ha a zsarolás hatására visszavonulót fújunk, azzal csak rontunk a muzulmán többség helyzetén, amely egyáltalán nem híve a terrorizmusnak” – olvassuk Gérard Biard-nak, a Charlie Hebdo főszerkesztőjének interjúját az olasz baloldali Micromega folyóiratban.
A gyakori szentségtörő karikatúráiról elhíresült Chalie Hebdo harminc évvel ezelőtt alakult meg, amikor elődjét, a Hara Kirit betiltották. De Gaulle volt elnök haláláról ugyanis e szöveggel emlékezett meg a címlapon: „Tragikus bál Colombey-ban: 1 halott” Colombey-les-Deux-Églises-ről mindenki tudta, hogy ott, a családi otthonban élt visszavonultan a nagy francia államférfi, aki elnökként a baloldali humoristák kedvenc célpontja volt. Még halálában is, és ennek akkor betiltás lett a vége.
Tiszteletlenség dolgában a Charlie Hebdo sem maradt el a Hara Kiritől, habár a hírhedt Mohamed-karikatúra éppenséggel nem a prófétát gúnyolta, hanem a híveit, de az is elég volt. Januárban lesz hat éve, hogy két terrorista lemészárolta egy szerkesztőségi értekezlet valamennyi résztvevőjét. Ma a szerkesztőség titkos helyen működik, mint valamiféle üldözött mozgalom lapja. Békeidőben, a szabad demokratikus Franciaországban. Csakhogy nem az államtól kell félnie, sőt, éppenséggel a nap huszonnégy órájában a rendőrség védelme alatt áll.
Biard szerint részben az internet miatt történt így. A társasági oldalak – fejtegeti – arra valók, hogy az emberek önmagukat tegyék közszemlére, s emiatt, ha bármilyen bírálat éri a gondolataikat, azonnal személyes támadásnak veszik. Eleve kiélezett hangulatban szólnak tehát hozzá a vitatott dolgokhoz, és ha vallásos fanatikusok, akkor mindez hatványozottan így van. Emiatt terjednek futótűzszerűen, sőt egyre erősödve az olyan írások, melyek halálos ellenségnek mutatják be a kiszemelt célpontot, s szólítják fel a többieket a kíméletlen bosszúra. Ezeknek az írásoknak a szerzői is ott vannak a gyilkosságok felelősei között, még ha nem kerülnek is elő a nyomozás során. Magányos gyilkos ugyanis nincs. A Charlie Hebdo munkatársainak meggyilkolásáért azok is felelősek, akik fegyverrel látták el a merénylőket, de azok is, akik a biztatást adták hozzá, s azt az érzést erősítették bennük, hogy jogos bosszúra készülnek.
Franciaországban jó száz éve magától értetődik, hogy nem tilos a blaszfémia. A szólásszabadság kivívásához, az egyház és az állam szétválasztásához nehéz út vezetett, és ma egyetlen felekezet akad csupán, amelynek nevében korlátozni akarják. Ez politikai törekvés. A vallások Biard szerint természetüknél fogva szeretnének politikai szerepet játszani, de a hagyományos felekezetek lemondtak erről. Az iszlám képviselői között azonban akadnak olyanok, akik jogot formálnak rá, hogy a társadalom egy része fölött politikai hatalmat gyakoroljanak. Samuel Paty, az októberben halálra késelt tanár ezzel szemben azt akarta, hogy tanítványai szabadon, önállóan alkossanak véleményt a dolgokról. Ha így járunk el, felnőtt, értelmes embernek tekintjük a többieket. A muzulmánok érzékenységére hivatkozó baloldali széplelkek viszont azt sürgetik, hogy legyünk tekintettel – úgymond – a muszlimok érzékenységére. Ezzel azonban gyereknek tekintik őket. Ráadásul – magyarázza a Charlie Hebdo főszerkesztője – ha a társadalom hallgat rájuk, csak súlyosbítja a muszlim kisebbség gondjait. Először is kiszolgáltatja a muzulmánokat az erőszakos iszlamista nyomásnak, másodsorban ezzel csak eltávolítja a őket a társadalom többségétől. Válaszul nagyobb lesz velük szemben a diszkrimináció, a terroristák pedig így még könnyebben verbuválhatnak közülük merénylőket.
A szólásszabadságot tehát nem csak a vallási fanatizmus fenyegeti, hanem a baloldali aktivisták is, akik színházi előadásokat, filmeket, könyveket szeretnének kiiktatni. Nem bírósági úton, hanem politikai akciókkal. Ez Biard szerint nem fér össze a demokráciával. Az ilyen mozgalmárok, még ha a fajgyűlölet ellen vagy az LMBT-jogok védelmében lépnek is fel, egy személyben vádlók, bírák és ítéletvégrehajtók akarnak lenni. Karikatúrának, humoreszknek nem rossz téma. Azért a Charlie címlapjain, habár megjelenik ott karikatúra mindenféle szerzetről, Donald Trumptól a katolikus egyház bíborosi karáig, e divatos mozgalmárokkal nem találkozni.