Egyetem Zrt.

2020. december 6.

A világjárvány súlyos károkat okoz a felsőoktatásban. Az egyetemek a tandíjbevételek csökkenése miatt oktatókat bocsátanak el és tanszékeket zárnak be. A bürokrácia azonban mindent túlél. Az adminisztokrácia és a diákok érzékenyítését elősegítő hivatalok a válságban is virágoznak, és egyre inkább átveszik az egyetemek irányítását.

„Az egyetemek egyre kevésbé elkötelezettek oktatási céljaik mellett, vagy legalábbis egészen máshogyan viszonyulnak hozzájuk, mint egy évszázada. Az igazság keresése és a civilizáció szolgálata átadta helyét a vállalati és a kormányzati támogatással készült kutatásoknak, aminek hatására az egyetemek fejnehéz bürokratikus gépezetté válnak” – olvassuk Neetu Arnold oktatási szakíró cikkét a The James G. Martin Center for Academic Renewal nonprofit felsőoktatási szervezet blogjában.

Amerikai oktatási szakértők már a koronajárvány első, tavaszi hulláma idején megkongatták a vészharangot, és arra figyelmeztettek, hogy a karantén rendkívül súlyos károkat okoz a felsőoktatási intézményeknek: a diákok száma visszaesik, következésképp apadásnak indulnak az egyetemek bevételi forrásai. Ma már látjuk, hogy az aggodalom nem volt alaptalan. Az Egyesült Államokban az egyetemre beiratkozó diákok száma jelentősen, 16-25 százalékkal csökkent (bár az alapképzésben csak 4 százalékos volt a visszaesés), és elkezdődtek a leépítések és tanszékbezárások. Az amerikai munkaügyi hivatal adatai szerint február és szeptember között közel félmillió egyetemi alkalmazottat, vagyis a felsőoktatásban dolgozók tíz százalékát bocsátották el.

A statisztikákból az is kiderül, hogy a megszorítások leginkább az oktatókat sújtják – jegyzi meg Arnold. Statisztikákat idézve kimutatja, hogy az egyetemek a nagyvállalati logikát követve az érdemi munkát végző tanároktól könnyebben megválnak, mint a már korábban is egyre inkább túlburjánzó, és nemcsak fölösleges, hanem az egyetemi képzést gyakran kifejezetten hátráltató adminisztokráciától. Több egyetem egész tanszékeket küldött el, köztük véglegesített szerződéssel rendelkező, kiemelt védettséget élvező oktatókat. Bár sok helyen csökkentek a fizetések, a dékánok és más egyetemi vezetők még mindig jóval többet keresnek, mint az oktatók. Arnold kitér arra is, hogy az általános leépítések közepette több egyetem esélyegyenlőségi és sokszínűségi szakértőket vett fel.

Arnold szerint az oktatók számának csökkenése felgyorsítja az egyetemek átalakulását. Minél kevesebben vannak és minél kiszolgáltatottabbak az oktatók, annál inkább átveszik az irányítást az egyetemi bürokraták, akik a tanárokon és a diákokon spórolnának. Őket ugyanis csöppet sem zavarja, hogy az egyetemek elveszítik eredeti céljukat, és bürokrataképzővé silányulnak.