„Ahelyett, hogy az emberi természet tükrében irreális szabályokat hoznánk, hogy aztán megbüntessük a szabálysértőket, pragmatikusabb és együttérzőbb hozzáállásra lenne szükség. A hatóságok üzenhetnék ezt is: Tudjuk, hogy a társas kapcsolatok elengedhetetlenek az egészséghez, és segíteni akarunk abban, hogy biztonságosabban találkozhassanak egymással az emberek” – olvassuk Julia Marcus harvardi epidemiológus okfejtését az Atlantic magazinban annak kapcsán, hogy Amerikában több állam az ünnepek idejére sem tervezi a szigorú távolságtartási szabályok enyhítését.
Marcus szerint a jelenlegi szabályozás ellentmondásos, sőt, kontraproduktív. Bár országonként (Amerikában pedig államonként) nagyok a szabályozásbeli különbségek, azt minden hatóság elismeri, hogy vannak létszükségletek, amelyeket a lezárások ellenére is ki kell elégíteni. Boltba és gyógyszertárba járni lényegében mindenhol lehet. Rendszerint a munkába járás is más elbírálás alá esik, mint az egyéb tevékenységek. A távolságtartás azonban szinte teljesen ellehetetleníti a társaséletet. Gyakran rokonok is alig tudnak találkozni egymással. Márpedig ez legalább olyan alapvető létszükséglet, mint a boltba járás, véli Marcus. A bezártságnak súlyos pszichés következményei vannak, növelik a depresszió és egyéb betegségek kockázatát.
Ráadásul, folytatja a járványügyi szakértő, minél szigorúbbak a szabályok, annál valószínűbb, hogy az emberek megszegik őket, főleg, ha hónapokon át kellene a szabályokat betartani. Különösen olyan ünnepek idején, amelyeket szeretteinkkel szoktunk tölteni. Marcus kifejezetten károsnak tartja a morális megszégyenítést is, amely kvázi erkölcsi bűnnek állítja be a távolságtartási szabályok megsértését. Sőt, gyakran még a szabályos viselkedést is. Marcus felidézi, hogy az amerikai hálaadás-ünnep napján sokan bírálták azokat, akik azért teszteltették magukat, hogy aztán rokonaikkal találkozhassanak. Pazarolják – úgymond – az egészségügy amúgy is szűkös erőforrásait, ráadásul a maguk és a mások életét kockáztatják, hiszen a tesztelés után is megfertőződhetnek, és másokat is megbetegíthetnek. Ezzel Marcus szerint legfeljebb a fertőzöttek megbélyegzését lehet elérni, közvetve tehát azt, hogy az emberek eltitkolják a betegséget.
Marcus ezért azt javasolja, hogy az úgyis betarthatatlan kategorikus tiltás helyett inkább arra törekedjünk, hogy az alapvető társas szükségletek kielégítése a lehető legkisebb kockázat mellett történjen. Emlékeztet rá, hogy a HIV járványt sem a teljes absztinencia, hanem a fertőzés kockázatát minimálisra redukáló biztonságos szex lassította le. Ami a koronavírust illeti, Marcus követendőnek tartja az olyan kezdeményezéseket, amelyek az ismerősök szabadtéri találkozását javallják. Ha ugyanis teljes tiltást vezetnek be, akkor az emberek majd a négy fal között találkoznak titokban, ami sokkal kockázatosabb.