„Törődjünk bele: az identitás mindig többet fog nyomni a latba a felvilágosításnál” – írja a Corriere della Sera hasábjain Ernesto Galli della Loggia.
A veterán liberális szociológus ezzel abban a vitában foglal állást, amely jó évtizede zajlik Olaszországban az ott született idegen állampolgárok honosításáról. Az olasz állampolgársági jog ma a ius sanguinis (vérségi jog) elve alapján áll. Eszerint az olasz származásúak, ha világéletükben külföldön éltek is, igényt tarthatnak olasz állampolgárságuk elismerésére. Például argentin állampolgárok tömegei jutnak így európai uniós útlevélhez. Ezzel szemben bevándorlók Olaszországban született gyermekei nem élveznek előnyt állampolgársági ügyekben más külföldiekhez képest. (Vannak azért kivételek, például, ha a szülők hontalanok.) A Képviselőház már 2015-ben elfogadott egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében az Olaszországban született, vagy akárcsak kiskoruktól ott élő idegen állampolgárok 18 éves korukban megkaphatják az olasz állampolgárságot, ha addig legalább öt iskolai évfolyamot eredményesen elvégeztek. A Szenátus előtt azóta is ott fekszik a törvényjavaslat. Az elvet, amelyen alapul, „ius culturae”-nek (a kultúra jogának) nevezik Olaszországban.
Ezt az elvet támadja most Galli della Loggia. Mégpedig arra hivatkozva, hogy olyan arab származású fiatalok, akik már Olaszországban születtek és olasz iskolába jártak, a gázai bombázások napjaiban heves antiszemita tüntetéseket tartottak Olaszországban (egyébként hasonló tüntetések, sőt tettleges támadások voltak az Egyesült Államokban, Németországban, Ausztriában és más nyugati országokban is). Galli della Loggia egy baloldali újságíróra, Gad Lernerre hivatkozik, aki az Il fatto quotidiano napilapban megbotránkozva számol be azokról az antiszemita tüntetésekről, amelyeknek második generációs muszlim bevándorló résztvevői izraeli zászlókat égettek, és arabul azt kiabálták, hogy a zsidók kutyák.
Ezek a fiatalok a baloldali álláspont szerint semmiben nem különböznek olasz kortársaiktól, hiszen olasz földön születtek, olasz iskolába jártak. Csakhogy – jegyzi meg a szociológus – nem olasz az identitásuk, mint ez a szitkozódás egyértelműen mutatja. Maga Lerner is megjegyezte, hogy „a holokauszt nekik nem jelent semmit”, márpedig az olasz kultúrának immár szerves része azoknak az olasz zsidóknak az emléke, akiket 1938-tól kezdve üldöztek, majd náci haláltáborokba deportáltak. Igaz, szélsőjobboldali olaszoktól is hallani antiszemita szitkozódást – ismeri el Galli della Loggia. Őket azonban nem lehet megfosztani ezért olasz állampolgárságuktól. Ezt viszont nem tekinti elégséges oknak arra, hogy az állam automatikusan olasz állampolgárságot adjon olyanoknak, akiknek identitását idegen családi, közösségi, kulturális hatások határozzák meg.
Lerner viszont, aki a hetvenes években a szélsőbaloldali Lotta Continua szervezet soraiban kezdte pályafutását, majd az ezredforduló után a Demokrata Párt alapító tagja is volt, felháborodottan utasítja el, hogy Galli della Loggia az ő cikkével igazolja álláspontját. Tény, hogy eredeti cikkében az izraeli kormány bírálatára szólította fel az olasz baloldalt. Ettől persze még ellenezhetné azt a megoldást, amely külön identitású közösségek létrejöttét eredményezheti a választásra jogosult olaszországi lakosság körében. Ő úgy látja azonban, hogy e második-harmadik generációs bevándorlókat az idegeníti el igazán, ha megtagadják tőlük az állampolgárságot. Ha a Szenátus is elfogadná az állampolgársági törvény módosítását, 800 ezer „újolasz” kapna állampolgárságot.