„15 évvel az elindulása után a Twitter már nem megafonként működik. Nem csupán felerősíti, hanem eltorzítja a beszédet, és megmérgezi a valóságot” – olvassuk az Unherd magazinban Douglas Murray cikkét a Twitter mikroblog tizenötödik születésnapján.
Alapítói másfél évtizede a szöveges telefonos üzenetek mintájára hozták létre a Twittert, lehetővé téve a könnyebb csoportos információcserét. Nem közösségi oldalnak szánták, hanem a gyors és praktikus információmegosztás platformjának, azt gondolva, hogy 140 karakterben (illetve 140 másodperces videókban) aligha lehet érdemi tartalmakat közölni. A felhasználók eleinte ártalmatlan tartalmak megosztására használták a Twittert: az éppen fogyasztott ételek fényképeinek megosztására, a dugó miatti frusztráció verbális levezetésére vagy egyéb banális és tökéletesen érdektelen ostobaságokra.
Később megjelentek az oldalon a profi és az önkéntes tudósítók, akik a Twitter segítségével akartak előnyre és némi hírnévre szert tenni a hírversenyben. Szemben a tartalmat elvben ellenőrző és szűrő híroldalakkal, a mikroblogon bármit azonnal publikálni lehetett. Aminek az lett az eredménye, hogy a Twitteren keresztül gyakran előbb lehetett értesülni a fontosabb eseményekről, mint a hagyományos médiából.
A rendkívül rövid formátum kezdettől fogva a sarkos és leegyszerűsített tartalmaknak és a durva üzeneteknek kedvezett. Ahogyan nőtt a felhasználók száma, úgy lett egyre népszerűbb a Twitter a feltörekvő véleményvezérek és politikusok körében. Az akkor még cenzúrázatlan rövid üzeneteket gyártani és fogyasztani is könnyű volt. Murray a „csivava-hatással” magyarázza a Twitter vonzerejét: egy teljesen érdektelen, sőt akár a tényalapot is nélkülöző, ám kellően éles hangon megírt tweet vagy rövid videó hatalmas népszerűségre tehet szert. Minél nagyobbat és durvábbat mond valaki, minél hangosabban fejezi ki felháborodását, annál valószínűbb, hogy trendi lesz a tweetje. Murray kifejti, hogy a Twitternek hála, Donald Trump korlátozás nélkül terjeszthette ostobaságait, a baloldal pedig minden, szerinte botrányos ügyön különösebb megerőltetés nélkül kedvére háborodhatott fel, legalábbis addig, amíg a Twitter a baloldal nagy megelégedésére cenzúrázni nem kezdte a tartalmakat és le nem tiltotta másoké mellett Trump fiókját is.
Murray egyenesen az Ebola-vírushoz hasonlítja a Twittert. Nemcsak azzal vádolja, hogy torz képet fest a valóságról, hanem egyenesen azt állítja, hogy a Twitter magát a valóságot torzította el és megmérgezte közéletet. Példaként a labdarúgó Európa-bajnokság döntője kapcsán kialakult rasszizmus-vitára utal. Murray úgy véli, hogy a Twitter nélkül aligha lett volna ekkora botrány néhány ocsmány rasszista megnyilvánulásból. A mikroblogon valóban megjelentek minősíthetetlen kirohanások, ám Murray szerint ezekből jóval kevesebb volt, mint a rasszizmust elítélő hozzászólásokból. Ami már csak azért sem meglepő, mert Nagy-Britannia minden felmérés szerint az egyik legtoleránsabb és a faji megkülönböztetést leginkább elutasító ország – jegyzi meg Murray. A Twitteren mindenesetre elszabadult a vita, és boldog-boldogtalan erkölcsi kötelességének érezte, hogy határozottan felszólaljon a rasszista uszítás ellen, azt a benyomást keltve, mintha a rasszizmus általános és széles körben elterjedt lenne. Ez a szemlélet pedig átkerült az úgymond fősodorhoz tartozó médiába, így például a New York Times is elsősorban a Twitterre hivatkozva kongatta az antirasszista vészharangot.