Ki nevelje a gyereket?

2022. január 18.
Ki nevelje a gyereket?

Mennyiben írhatja elő az állam, és mennyiben szólhatnak bele a szülők illetve a tanárok, hogy a nemzeti múlt milyen értelmezését tanítsák az iskolákban? Az Egyesült Államokban ezzel kapcsolatban is kultúrharcot vívnak. Most éppen a baloldal tartja fontosnak a közös nemzeti narratívát, a konzervatívok pedig a szülői szabadságra hivatkoznak.

Bár van némi eltérés a szekértáborok között, a jobb- és a baloldaliak többsége egyaránt támogatja, hogy mind a szülők, mind a tanárok beleszólhassanak abba, hogy az iskola mit tanítson a gyerekeknek” – kommentálja Samuel J. Abrams politológus a történelemoktatásról Amerikában zajló vitát.

Mint arról a Metazin is beszámolt, két éve zajlik a kultúrharc az 1619 projekt körül. Az eredetileg a New York Timesban a rabszolgatartás 400. évfordulóján publikált, novemberben kötetben is megjelent esszésorozat célja, hogy új perspektívába helyezze az amerikai történelmet: mindenekelőtt a rabszolgatartást és következményeit állítaná középpontba. A szándéka szerint a rasszizmus történetével szembesítő revizionista narratívát a jobboldal politikailag motivált, tendenciózus történelemhamisításnak tartja, amely ráadásul lerombolja a nemzeti büszkeség narratíváját, és helyette a bűntudat kultúráját támogatja. Trump elnök a „patrióta oktatás” nevében ellenbizottságot hozott létre, amelynek célja az 1619 projekt állításainak megcáfolása volt.

A fentiek tükrében nem meglepő, hogy Nikole Hannah-Jones, az 1619 projekt szellemi anyja hatalmas vitát váltott ki, amikor december végén egy interjúban kifejtette, hogy az iskolai tananyagról, benne a történelemről, nem a szülőknek kellene dönteniük, hanem a képzett történészeknek, elvégre a természettudományos oktatás tanrendjét is tudósok állítják össze. Korábban baloldali politikusok is tettek hasonló kijelentéseket. A jobboldalon az ilyen felvetéseket szélsőbaloldali totalitárius ötletnek nevezik, és az oktatás szabadságára hivatkozva követelnek a szülőknek és a tanároknak jogot a tananyag meghatározására. Úgy gondolják, hogy a központosítás és az államilag előírt történelemoktatási tananyag az elnyomás előszobája. Más kérdés, hogy ők is támogatják az állami szabályozást, ha az a számukra elfogadhatatlan narratívákat korlátozza.

Az átlag amerikaiak sokkal kevésbé megosztottak, mint azt az ádáz kultúrharc sugallja – jegyzi meg Abrams. Egy tavalyi felmérést idéz, amely szerint az iskoláskorú gyerekeket nevelő szülők többsége pártállástól függetlenül támogatja, hogy beleszólhassanak abba, mit és hogyan tanítanak gyerekeiknek, és egyúttal a központilag előírt tananyag ellenében támogatják a tanárok autonómiáját. Az állam szerepét mindössze 8 százalék szeretné elsődlegesnek látni, sőt, jelentős beleszólást is csak a megkérdezettek harmada adna neki a tananyagba. Ezzel szemben a republikánus érzelmű szülők közel fele, de a demokratáknak is negyede a szülőknek adna döntő szerepet a tananyag meghatározásában, s a tanárok autonómiáját szintén támogatja a többség (a republikánusok 32, a demokraták 52 százaléka).

Az oktatás autonómiája nem először kerül az amerikai kultúrharc fókuszába. Másfél évtizede a teremtéstan körül folyt a vita: a keresztény konzervatívok akkor is az oktatás és a világnézeti szabadság elvére hivatkozva akarták elérni a kreacionista tanok oktatását az evolúció mellett. Néhány évtizeddel korábban az iskolai hűségeskü miatt állt a bál. Akkoriban viszont a demokraták tiltakoztak, a vallásszabadságot sértőnek és nacionalistának tartották ugyanis az ima szövegét, és a szabadságra hivatkozva ellenezték, hogy kötelezővé váljon.