Sok liberális szeretné nagyobbnak látni a válságot, mert a liberalizmus ereje a bajban mutatkozik meg. Dahrendorf szerint azonban még tartanak a jó idők Németországban.

„Nem félek a neoliberális szótól. Hideg fej, határozottság, számító ész – ezt mind fontosnak tartom. A politikai liberalizmus kemény pozíció, és takarékos is. Nem akar túl sokat, de azt határozottan. Ez az általam képviselt liberalizmus.”

Hideg, határozott, kemény szavak. Ralf Dahrendorf szájából hangzottak el egy interjúban, amelyet a Die Weltnek adott nemrégiben. Az 1929-ben született német-brit szociológus és egyetemi vezető politikai pályáját a német Szabaddemokrata Pártban kezdte. Külügyi államtitkár és európai biztos is volt. 1974-ben a London School of Economics rektorává választották. Miután 1993-ban a Lordok Házának tagja lett, először a Liberális Demokraták soraiban ült, majd átült a párthoz nem kötődő főrendekhez.

Dahrendorf nem dogmatikus, nem esküszik semmilyen rendszerre. A neoliberális szó használatának, a keménységnek pedagógiai célja van az interjúban. A lord még mindig túlságosan etatistának tartja német honfitársait.

Welt: Nem vagyunk-e mi, németek, ha nem is mind szociáldemokraták, de legalább etatisták?

Dahrendorf: De, bizony. Mindig érzem, ahányszor csak ide-oda utazom a két ország között. Angliában az emberek mélységesen idegenkednek a személyi igazolványoktól és lakcímbejelentő kártyáktól. Németországban meg épp a szabadság levegője kelt idegenkedést. A hétköznapok minden pillanatában érezzük az állam jelenlétét, s az államnak nálunk mosolygós arca van.

Welt: Miért van a liberalizmusnak olyan nehéz dolga Németországban?

Dahrendorf: Manapság sokat beszélünk a szubszidiaritásról, de tévesen azt hisszük, hogy az olyasvalami, amit nagy erőfeszítéssel elveszünk az államtól. Azokban az országokban viszont, ahol az államnak kellett nagy erőfeszítéssel elvennie valamit a polgároktól, liberálisabb légkör uralkodik. Így van ez Angliában, Amerikában, de még Olaszországban is. Németországban, Franciaországban és Spanyolországban ellenben mindig jelen volt az állam.

Néhány aktuálpolitikai kérdés után (Dahrendorf sokat vár Angela Merkeltől, az új kancellár belső függetlenségétől) a Welt riporterei rátérnek arra, ami láthatólag leginkább foglalkoztatja őket.

Welt: Aki liberális, az különc, bátor, szenvedélyes, mer kockáztatni, de tisztánlátó. Kit faragtak ilyen fából Németországban?

Dahrendorf neveket nem akar mondani: Új könyvemben azt fejtegetem, hogy a liberalizmus igazi ereje a válságos átalakulási időszakokban mutatkozik meg. Németországban, bármit mondanak is mostanában, nincs ilyen időszak. Normális időket élünk. És az ilyen idők nem kedveznek a liberális értelmiségieknek.

Bár egy-két mai német politikai íróról is hajlandó szót ejteni Dahrendorf, de azért szívesebben foglalkozik a klasszikusokkal.

Welt: Az új könyvben egy képzeletbeli klubot alapít, amelyet Rotterdami Erasmusról nevez el. S arról ír, hogy kit venne fel, és kit golyózna ki. Hogyan lehet, hogy John Kenneth Galbraith belépőjegyet kap az Olimposzra?

Dahrendorf: Galbraith szociáldemokrata volt, csakhogy amerikai szociáldemokrata. De még így is erősebben hitt a jó államban, mint én.

Welt: És mi lett Friedrich Hayekkel, a szabad piac szellemi élharcosával?

Dahrendorf: Azért nem került be a klubba, mert önkényesen az 1900 és 1910 között születettekre korlátoztam a felvételt. Hayek nem jött számításba, 1899-ben született. De a dolognak van komolyabb oka is: Hayeknek voltak fundamentalista vonásai. Ezért örülök, hogy nem 1900-ban született.