„A hanyatló birodalmak gyakran úgy érnek véget, hogy meggondolatlan háborúba bocsátkoznak” – írja a Foreign Affairsben Robert D. Kaplan geopolitikai szakértő.
A Habsburg Birodalom például minden belső ellentmondása ellenére is még hosszú ideig fennmaradhatott volna, ha nem szenved vereséget az első világháborúban. De ugyanez vonatkozik az oszmán birodalomra is. Talán reformokkal is megpróbálkozhattak volna a hosszútávú túlélés reményében. Mindenesetre bukásuk súlyos következményekkel járt. Érdekes módon Kaplan nem sorolja ide a Német Birodalmat, bizonyára mert a Német Császárság lényegében nemzetállam volt. Nem is az következett be, ami az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása után, ahol ugyanis egymással ellenséges nemzetállamok alakultak, habár Kaplan nem említi, hogy némely kisebb területi vitát (a lengyel–csehszlovák és a román–jugoszláv viszonyt beárnyékoló ellentéteket) nem számítva, Magyarország volt az egyetlen utódállam, amelyet szinte minden oldalról ellenséges nemzetállamok vettek körül. Egyértelműen az első világháború következményének tartja a fasizmus és a nácizmus térhódítását, márpedig az utóbbit Németország említése nélkül nehéz magyarázni. Maga idézi Churchillt, aki szerint „a versailles-i békeszerződés nélkül nem lett volna Hitler”. Az előbbit, a fasizmust szintén vissza lehet vezetni az első világháborúra, sőt, akár a Habsburg-birodalom összeomlására is, hiszen kialakulásában szerepet játszottak a mai horvát és szlovén területekért vívott, háború utáni fegyveres harcok. Az Oszmán Birodalom örökségének Európában Kaplan a balkáni „gyilkos háborúkat” tekinti, Ázsiában pedig a mindmáig súlyosan rendezetlen közel-keleti helyzetet, benne az iraki és a szíriai háborúval.
Kaplan persze nem a puszta történelmi érdekesség kedvéért sorolja mindezt, hanem okulásul ajánlja az amerikai döntéshozók figyelmébe. A mai nagyhatalmak nem birodalmak, de Kaplan szerint érvényesek rájuk a hajdani birodalmak végzetének tanulságai. Belső ellentmondásaik miatt a hanyatlás jeleit mutatják. Márpedig a hanyatló birodalmak is szívesen bonyolódnak háborúba, nem is sejtve, hogy a létükkel játszanak.
Oroszország esetében már sokkal végzetesebbnek bizonyulhat az ukrajnai háború. De még ha felülkerekedne is, a nyugati gazdasági kapcsolatok nélkül gazdasági visszaesés és az életszínvonal hanyatlása várható. Végeredményben kétségessé válhat a rendszer fennmaradása, illetve az a képessége, hogy egyben tartsa a hatalmas országot a maga keleti és kaukázusi területeivel. Nukleáris nagyhatalomról lévén szó, az esetleges összeomlás kiszámíthatatlan kockázattal járna. Kína gazdasági növekedése lelassult, a bevonható új munkaerő elfogyott, a külföldi tőke távozóban, s ha a vezetés a Tajvan elleni háborúban keresné a kiutat, az Kaplan fogalmazása szerint önpusztító lépés lenne, és beláthatatlan zűrzavarral járhatna a hatalmas országon belül.
Kaplan üzenetének fő célpontja persze az Egyesült Államok. Az Egyesült Államok nem omlott össze sorozatos hibás háborúitól, az afganisztánitól, az irakitól és a líbiaitól (habár a legutóbbiban az európai NATO-tagállamok játszották a főszerepet), de tekintélyén súlyos csorba esett. Kaplan az amerikai hanyatlás legnyilvánvalóbb bizonyítékát abban látja, hogy a globalizáció nyertesei és vesztesei két kibékíthetetlen táborba tömörültek, és lényegében megszűnt az az egység, amely száz éven át a stabilitást szavatolta.
Hogy mi lenne a teendő? Ebben a helyzetben kevesebb elkerülhető nemzetközi konfliktust kell vállalni, és nem szabad a demokráciaexportot tekinteni az ország fő külpolitikai feladatának. Márpedig a sajtó és ráadásul a külügyi apparátus is ezt sürgeti. A realista geopolitikusok viszont az önmérsékletet helyeznék a külpolitika középpontjába. Kaplan szerint ezt az agresszív ellenfelek a gyengeség jelének tekintenék. Ő azt javasolja, hogy a két véglet között kell egyensúlyozni, és ez nem kis feladat. Ebből a szempontból biztatónak tartja, hogy Amerika, miközben segíti Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, azt sugallja az ukrán vezetőknek, hogy oroszországi célpontok ellen ne vessék be az Amerikától kapott fegyvereket. Igaz, mire cikke megjelent, Oroszország már saját területe részének nyilvánított négy, Ukrajnától elfoglalt megyét, ezért ezt a tanácsot nehéz lesz követni. Legalábbis úgy, hogy Oroszország méltányolja Amerika igyekezetét. Pedig ez lenne a cél.