Fukuyama kései igaza

2022. október 13.

Az amerikai politológus szerint az idei év igazságot szolgáltatott Francis Fukuyamának, de csak ha harminchárom évvel ezelőtti írását helyesen értelmezzük. Nem azt jövendölte, hogy nem lesznek többé háborúk és egyéb fordulatok, hanem hogy a liberális demokráciának nem lesz versenyképes alternatívája.

Azokról a rendszerekről, amelyekben Fukuyama bírálói a liberális demokrácia életképes alternatíváit látták, az idei évben bebizonyosodott, hogy nem vehetik fel a versenyt a nyugati demokráciával” – olvassuk Richard Hananiától, a Pártosságot és az Ideológiát Kutató Központ (CSPI) igazgatójától saját weboldalán a Substack felületén.

Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember című munkájában a hidegháború utolsó évében megállapította, hogy a Nyugat győzött, és rendszerének nem maradt komoly kihívója. Amikor Amerika nem tudott megbirkózni az iszlamista terroristákkal, Fukuyamáról a keresztvizet is leszedték, mondván, hogy lám, még iskolázatlan fegyveresek is kihívást tudnak intézni az Egyesült Államokkal szemben. Ez igaz is volt – állapítja meg Hanania –, de azt senki sem állíthatja, hogy az Iszlám Állam modellje versenyképes lenne a liberális demokráciával.

Már komolyabb érvek szóltak a kínai modell mellett, mert hiszen Kína rövid időn belül sok téren versenytársa lett Amerikának, és ezt a hatalmas fejlődést olyan rendszerrel érte el, amely a liberális demokrácia egyenes tagadása. Igaz – ismeri el Hanania –, de ettől még keresve sem találni olyan országot, amely a nyugatiról át akarna térni a kínai rendszerre, sőt, a feltörekvő országok között sem akad olyan, amely a kínai kommunista rendszert választaná. A 2022-es év elhozta a gyors kínai gazdasági növekedés végét, a Covid-járvány kezelése pedig iskolapéldája annak, mennyire hibás döntésekre képes egy diktatúra, s mennyire nem képes rászánni magát a korrekcióra.

Oroszországról már senki sem gondolta, hogy túlszárnyalja Amerikát, de sokan feltételezték, hogy elérheti Franciaország vagy Nagy-Britannia szintjét. Nyugaton is sokan rokonszenveztek Putyinnal, már azok közül, akiket elborzasztott az LMBTQ jelenség. Hanania szerint azonban ezek az emberek az amerikai kultúrharc témáit vetítették rá Oroszországra, azt a kultúrharcot pedig ott nem lehet megvívni. Hasonlóképp, Putyin hazai rajongói is az amerikai kultúrharc kilengéseivel igazolják a maguk álláspontját. Az orosz elnök maga is úgy nyilatkozott, hogy Oroszország elutasítja a nyugati divatot, amely szerint apa és anya helyett egyes és kettes számú szülőről kell beszélni, s ezért gyűlöli őt a Nyugat, ezért akarja megfojtani. 2022 azonban Hanania szerint bebizonyította, hogy másról van szó. Az ukrajnai háború nem a tervek szerint alakult. A történtek után a Moszkvára nézve legkedvezőbb esetben is – ha tudniillik Oroszország meg tudja tartani hódításait – a nyugati szankciók miatt stagnálás, visszaesés, és beláthatatlan ideig tartó nehéz küszködés vár az oroszokra.

Oroszország tehát azért került bajba, mert túl nagy kockázatot vállalt. Kína pedig azért vallott kudarcot a járványkezelésben, mert nem merte vállalni a részleges korlátozásokat, hanem teljes leállást rendelt el hosszú időre, és ezzel megszakította a gyors gazdasági növekedést. A két kudarcban azonban van valami közös: mindkettő azt bizonyítja, hogy az egyeduralmi rendszerekben nehéz korrigálni a rossz döntéseket. Erre szokták azt felhozni, hogy de hiszen Szingapúr nagy sikereit is egy egyszemélyi vezető, Li Kuan Ju érte el. Hanania ezt az érvet azzal intézi el, hogy a világtörténelem telis-tele van diktátorokkal, de pozitív példa köztük egyetlenegy van, az is gyakorlatilag egy város polgármestere volt.

Amerikában divat a rendszer hanyatlásáról beszélni. A baloldal szerint Trump és hívei a demokrácia sírásói. Hanania azt hozza fel ezzel szemben, hogy de hiszen az amerikai demokráciát még egy elnök sem tudta kizökkenteni, amikor nem akarta elismerni választási vereségét. Ugyanígy túlzónak tartja a jobboldali aggályokat is, amelyek szerint a woke mozgalom a maga abszurd követeléseivel kisiklatja a demokráciát. Mindkét oldalon vannak radikálisok – fejtegeti –, de ezek mindig is marginális szerepre lesznek kárhoztatva.

A liberális demokráciánál ma sincs jobb – vonja meg Hanania a mérleget –, és még azt a jóslatot is megkockáztatja, hogy a világ többi része is „egyre inkább hasonlítani fog hozzánk. Nemigen van más választása.” Pedig idáig még Fukuyama sem merészkedett annak idején.