„A tudomány stagnálásának legfőbb oka a felfedező jellegű kutatások háttérbe szorulása. A tudósok az új ötletek vizsgálata helyett egyre inkább a már elfogadott tézisek kiegészítésével foglalkoznak” – olvassuk az Unherd magazinban Jay Bhattacharya stanfordi epidemiológus és Mikko Packalen közgazdász professzor tollából.
Mint arról a Metazin is beszámolt, egyre több tudományterület képviselői panaszkodnak róla, hogy megritkultak az eredeti, új gondolatok a bölcsésztudományokban csakúgy, mint a társadalom- és a természettudományok terén. A technológiai fejlődés lassul, és beigazolódni látszanak a félelmek, miszerint a harmadik ipari forradalom civilizációs szempontból vajmi keveset javít az emberiség állapotán. Akad, aki az intellektuális stagnálást egyenesen az elitválság és a civilizációs átalakulás előszelének tekinti.
Bhattacharyia és Packalen újabb kutatásokat idéz, amelyek alátámasztják a tudományos felfedezések ritkulásának tézisét, és egyúttal arra is rávilágítanak, hogy csökken az újszerű kutatási projektek száma és az általuk elnyert anyagi támogatás mértéke is.
De mi magyarázza a lassulást? Bhattacharya és Packalen elvetik az elterjedt magyarázatot, miszerint a tudomány előrehaladásának szükségszerű következménye, hogy elfogynak az új felismerések. A probléma gyökere sokkal inkább a tudományos élet sajátosságaiban keresendő – vélik a szerzők. A tudományos élet ma egyszerűen nem kedvez a kísérletező, újszerű kutatásoknak. A radikálisan újszerű megközelítések ugyanis rendkívül kockázatosak. Nagyobb részük szükségképp kudarccal végződik, márpedig az ilyen eredményt nem tűzhetik a tudósok a kalapjukra. De még ha sikerül is áttörést elérni, csakis rendkívül sok idő és munka árán. A tudományos életben sokkal kifizetődőbb egy már elfogadott elmélet megerősítésével és csiszolásával foglalkozni. Minél inkább elfogadott elméletről van szó, annál inkább. A divatos témákban született munkákat könnyebb publikálni, ráadásul nagyobb idézettséget kapnak, ami az egyetemi előmenetel és a kutatási pályázatok elnyerése szempontjából is fontos. Nem meglepő hát, hogy a tudósok jól felfogott érdekükben a biztosabb, ám új felismeréssel alig vagy egyáltalán nem kecsegtető konzervatív irányba indul, ahelyett, hogy felfedező típusú kutatást folytatna.
Pedig nem szükségszerű, hogy így legyen. Bhattacharya és Packalen felidézi, hogy a koronavírus elleni mRNS vakcinák kifejlesztését lehetővé tevő kutatások beszámolóit a vezető tudományos folyóiratok sokáig visszadobták. A járvány (és nem utolsó sorban a vakcinákban rejlő üzleti haszon lehetősége) azonban egyrészt a tudósokat is az újszerű és kockázatosabb kutatások felé terelte, és a tudományos életet is nyitottabbá tette a kísérletezésre, lehetővé téve ezzel a Karikó Katalin vezette kutatások áttörését – emlékeztet Bhattacharya és Packalen.
Ahhoz, hogy ez a szemlélet békeidőben is fennmaradjon, szemléletváltozásra lenne szükség a tudományban. Mindenekelőtt súlyozni kellene az eredményeket a tudományos teljesítmény mérésében. Például szakítani kellene azzal a kényelmes személettel, hogy a tudományos teljesítményt az idézettséggel mérik, ahelyett, hogy a kutatások jelentőségét vennék számításba. A kérdés már csak az, hogy ha nem az idézettség a mérce, akkor ki és hogyan dönthetné el a tudományos kutatások jelentőségét.