„Nagynak lenni nem mindig előny a geopolitikában” – olvassuk a Foreign Affairsben Shivshankar Menon nemzetközikapcsolatok-professzor recenzió-esszéjét.
Az elmúlt században átalakult a világ térképe. A birodalmak felbomlásával jelentősen megnőtt a szuverén államok száma. 1910-ben a világ népességének 80 százaléka élt az európai birodalmakban, a maradék nagyobb része pedig a kínai és az ottomán birodalomban. Még 1945-ben is csak 51 független állam létezett, ma viszont már 193 államot ismer el az ENSZ. Az országok átlagos lakosságszáma mindössze 8,5 millió.
A birodalmak azonban valójában mégsem tűntek el, csak átalakultak – írja Menon. Mint Alasdair Roberts közpolitika-professzor Szuperállamok: a 21. század birodalmai című monográfiájában rámutat, a világpolitikát ma is birodalomszerű képződmények uralják. India, Kína, az Egyesült Államok és az Európai Unió központosított soknemzetiségű szuperállamok, akárcsak az egykori birodalmak voltak. Abban azonban különböznek tőlük, hogy ha fenn akarnak maradni, gondoskodniuk kell állampolgáraik jólétéről. Mégis hasonló kihívásokkal kell megküzdeniük, mint az egykori birodalmaknak. A szuperállamoknak kulturálisan különböző népességeket kell egyben tartaniuk, hatalmas területet kell védelmezniük, és lépést kell tartaniuk a többi nagyhatalommal gazdasági és technológiai téren is, ha nem akarnak ők is szép emlékké válni. És még a nemzetközi stabilitás fenntartását is tőlük várja a világ. Ezeknek az elvárásknak csak erős központi kormányzattal lehet megfelelni. A központosítás azonban – figyelmeztet Roberts – ugyanúgy ellenállásba ütközik és az egységet veszélyeztető feszültségeket kelthet, mint annak idején a birodalmak esetében. Következésképp pedig a szuperállamok meglehetősen sérülékenyek. Ha nem elég központosítottak, akkor a külső fenyegetés, ha viszont túlzottan centralizáltak, akkor a belső ellenállás miatt dőlhetnek össze.
A kisebb államoknak viszont lényegesen jobb dolguk van, mint bármikor korábban – folytatja Menon Armen Szárkiszján volt örmény elnök és miniszterelnök Kis államok klubja, avagy hogyan menthetik meg a kis államok a világot című monográfiája kapcsán.
Szárkiszján a 15 milliós lakosságnál kisebb kisállamok sikerének okát kutatja. A szuverén kisállamok azért jöhettek létre, mert a nemzetközi szervezetek a korábbinál sokkal hatékonyabban garantálják a biztonságukat. A területszerzés ma illegitimnek számít a nemzetközi politikában. A kisállamok kedvező feltételek megléte esetén előnyt kovácsolhatnak méretükből. Az egymással rivalizáló szuperállamok között ügyesen navigálva jelentős gazdasági haszonra és diplomáciai befolyásra tehetnek szert. Izraelhez, Észtországhoz, Írországhoz, Szingapúrhoz és Katarhoz hasonlóan a technológiai fejlődés és az innováció úttörőjévé válhatnak, és megsokszorozhatják önálló védelmi erejüket. Ennek feltétele a közös nemzeti identitás, az erős kezű kormányzás, a megfelelő vízió és a bölcs stratégia. A gyors növekedés receptjének legfontosabb összetevői a munkaigényes termelés helyett a nagyobb hozzáadott értékű modern technológia fejlesztése, ehhez pedig elengedhetetlen a színvonalas oktatás.
Az erős kisállamok szövetsége jelentős diplomáciai tényező is lehetne. Szárkiszján úgy véli, hogy a nagyhatalmak között egyensúlyozó és ezért a békében érdekelt kisállamok klubja segíthetne enyhíteni a nagyhatalmak közötti ellentéteket.
Menon alapvetően egyetért Szárkiszjánnal, bár enyhén szólva is egyoldalúnak és elfogultnak tartja a kisállamokkal kapcsolatos optimizmusát. Hiszen egyáltalán nem minden kisállam sikeres és békés. És az sem biztos, hogy hosszú távon is gyümölcsöző, vagy akár csak fenntartható a nagyhatalmak közötti kisállami lavírozás politikája – jegyzi meg. Csak a globalizációnak köszönhetően tudják előnyükre fordítani a rivalizáló nagyhatalmakkal folytatott pragmatikus viszonyt. A gazdasági és kereskedelmi deglobalizáció viszont ellehetetleníti a kétkulacsos stratégiát. A nemzetközi szervezetek gyengülése akár létüket is veszélyeztetheti: ha a nemzetközi jog nem védi meg őket és a területszerzés újra divatba jön, akkor könnyen elfoglalhatóvá válnak, hacsak nem hódolnak be valamelyik nagyhatalomnak szuverenitásuk részleges feladásával.