„Aggasztó látlelet a foszladozó társadalmi kohézióról, hogy nagy tömegek etnikai alapon vesznek részt a politikában” – olvassuk a Telegraphban Jake Wallis Simonstól.
Mint a Metazinban is olvasható volt, a gázai háború kapcsán Franciaországban a radikális baloldal pendített meg Izrael-ellenes, sőt, kifejezetten antiszemita húrokat, bírálói szerint azért, hogy bebiztosítsa magának az arab származású választók támogatását. Angliában viszont a Munkáspárt ellen zajlik Izrael-ellenes politikai kampány. Jonathan Ashworth, a munkáspárti árnyékkormány tagja azért nem került be a parlamentbe, és így azért maradt ki az új kormányból, mert a Muslim Vote nevű szervezet kampányt folytatott ellene választókerületében, amiért Ashworth nem támogatta a követelést, hogy az Egyesült Királyság ne szállítson többé fegyvert Izraelnek, illetve nem helyeselte, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatási parancsot adott ki Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen. Ellenfele nem egészen ezer szavazattal kapott többet, és az eredmény ismeretében így fogalmazott: „Ezt Gázáért kaptátok”.
Ashworth egyike volt az öt munkáspárti jelöltnek, akit a Muslim Vote kampánya ütött el a továbbjutástól, mégpedig nem éppen konvencionális módszerekkel. Shabana Mahmood, az új kormány igazságügyi minisztere győzött ugyan birminghami választókerületében, de negyven százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint öt éve, miután azt híresztelték róla a kampányban, hogy nem bánja, ha minél több gázai hal meg. Hamisított hangfelvételt tettek közzé, amelyben az ő hangját utánzó program azt mondja, „k***ára nem érdekel, ha ártatlan palesztinaiakat ölnek meg”. Megesett az is, hogy álarcosok támadtak rá munkáspárti jelöltek választási gyűléseire.
Annál simább volt Jeremy Corbyn útja az alsóházba. Corbynt, a Munkáspárt korábbi vezérét 2020-ban távolították el a párt éléről és parlamenti frakciójából antiszemitának ítélt álláspontja miatt. A júliusi választás előtt azzal kampányolt, hogy „a szavazás Gázáról szól”. Választókerületében a lakosság mintegy 13 százaléka muszlim. Azokban a választókerületekben, ahol a muszlim lakosok aránya meghaladja a 10 százalékot, a Munkáspárt 11 százalékponttal kevesebb szavazatot kapott az idén, mint öt éve. Másutt átlagban 3,6-tal többet. Ahol 40 százalék felett van a muszlimok aránya, márpedig a nagyvároksokban vannak ilyen választókerületek (például Londonban, Birminghamben és Bradforban), ott 33,9 százalékot esett a Munkáspárt támogatottsága.
Nem mintha a konzervatívok a Hamászt támogatnák, vagy a Munkáspártnál kritikusabban szemlélnék Izrael politikáját. A Muslim Vote azonban kifejezetten a Munkáspártot pécézte ki magának, mert a radikális baloldali csoportosulások soraiban erős az Izrael-ellenesség, és ezek támogatása révén gondolja kivitelezhetőnek, hogy a maga oldalára állítsa át a Munkáspártot. Honlapján diadalittasan közölte a választás után, hogy a figyelmeztetés célba ért, továbbá, hogy a java majd a következő választáson jön. És valóban, a Muslim Vote alig egy éve alakult meg.
Érdekes módon az indiai bevándorlók viszont a konzervatív pártot támogatják. Harrow egyik választókerületében Bob Blackman tory jelölt azzal kampányolt, hogy rokonszenvezik Narendra Modi indiai miniszterelnökkel (akiről jellemzően azt tartják, hogy csorbítja a demokráciát). Blackman elsöprő győzelmet aratott a negyven százalékban indiai származásúak lakta kerületben. Másfelől viszont a legrégebbi bevándorló csoport, a zsidó közösség egyáltalában nem etnikai alapon szavaz, hanem ahogy demokráciában szokás, egyénenként, ki-ki politikai és társadalmi ügyekről alkotott álláspontja szerint.
Wallis Simons az elmúlt évtizedek tömeges bevándorlási hullámainak tulajdonítja a változást. A társadalom nem tudta integrálni ezt a nagy tömeget, emiatt etnikai gettók, párhuzamos társadalmak jöttek létre, amelyek a származási, felekezeti alapú, egy tömbben szavazást is az óhazából hozták magukkal. És mivel a munkáspárti kormánytól Wallis Simons egyáltalán nem számít a bevándorlást korlátozó intézkedésekre, azt jósolja, hogy a helyzet a jövőben tovább fog súlyosbodni.