„Egy vélemény igazsága sokkal fontosabb, mint az, hogy képviselőjének mi a státusza” – olvassuk a Wisdom of Crowds magazinan Matthew Walter publicista A luxusmeggyőződések védelmében című cikkét.
Az elmúlt években a luxusmeggyőződés divatos publicisztikai kifejezés, sőt, széles körben alkalmazott politikai bunkósbot lett. A kifejezés Rob Henderson pszichológustól származik, aki néhány éve egy esszében a státuszszimbólumok fogalmának mintájára luxusvéleménynek nevezte az olyan nézeteket, amelyek hangoztatásával erkölcsi elismerést szerezhetünk anélkül, hogy az adott nézet megvalósításának következményeit viselnünk kellene. Henderson luxusvéleménynek nevezte például a monogámia és a vallásosság jelentőségének lekicsinylését. Henderson szerint azok tartják avíttnak ezeket az intézményeket, akik kellő gazdasági és társadalmi tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy a házasság és az egyházi közösségek nélkül is jólétben éljenek.
A kifejezés különösen a jobboldalon vált népszerűvé. Konzervatív szerzők előszeretettel ostorozták a haladó liberális elitet azzal, hogy tagjai olyan nézeteket vallanak, amelyek legfeljebb erényfitogtatásra alkalmasak, az átlagember meggyőződésével és jól felfogott érdekével viszont nem egyeztethetők össze. Példaként a keménydrogok legalizálásának ötletét vagy a rendőrség támogatásának felszámolását említették. Az ilyen javaslatokat többnyire azok támogatják – hangzott az érvelésük – akiknek a mindennapi életét nem keserítené meg a szabad droghasználat, sem a megugró bűnözés, miközben a társadalom leginkább kiszolgáltatott részének súlyos károkat okozna.
Persze a jobboldalnak is meg vannak a maga luxusmeggyőződései. Baloldali szerzők legalábbis annak tartják az egészségügyi ellátás és az oktatás piacosítására vonatkozó konzervatív elképzeléseket. Könnyű úgy támogatni ezeket, hogy más fizeti a számlát, nem a privilegizált helyzetű konzervatív megmondóemberek, akik amúgy is magánkórházban gyógyulnak és akiknek a gyerekei fizetős magániskolába járnak. De konzervatív luxusmegyőződésnek tekintik a klímaváltozás bagatellizálását, az ukrajnai háború tárgyalásos lezárásának ötletét is, és a szemle elején idézett Walter egy korábbi cikkében ide sorolta az abortusz korlátozását is.
Walter mindazonáltal csínján bánna a luxusmeggyőződés címke használatával. Elvégre attól, hogy egy olyan ötletet támogatunk, amely elsősorban mások életét befolyásolja, még lehet igazunk. Walter arra figyelmeztet, hogy hovatovább bármilyen politikai javaslatra rásüthető érdemi megfontolás vagy vita nélkül, hogy pusztán erényfitogtatás. Aki politikai bunkósbotként használja a luxusmeggyőződés fogalmát, aligha erősíti a párbeszédet és aligha csökkenti a társadalmi megosztottságot. Ráadásul – teszi hozzá Walter – nem is a sok kárhoztatott javaslat a luxus, hanem lassan már a józan mérlegelés képessége és lehetősége is luxusnak számít. Az átlagos szavazónak ugyanis sem ideje sem pedig kellő ismerete nincs hozzá, hogy érdemben végig gondolja a bonyolult társadalmi kérdéseket és részt vegyen a róluk szóló vitában.