Oligarchák háborúja Amerikában  

2025. január 30.

Joe Biden azt jósolta, hogy utódának elnöksége alatt Amerika oligarchák központosított uralma alá kerül. Bírálói álszentnek minősítik, de nem tagadja senki, hogy a leggazdagabb vállalkozók csoportosan tömörülnek a hatalom körül. És e csoportokat érdekellentétek szabdalják.  

 „Biden elnök kimondatlanul is a legbrutálisabb rezsimekhez hasonlította azt, ami Amerikára várhat Trump négy éve alatt” – olvassuk az AP hírügynökség kommentárját a távozó államfő egyik legutolsó elnöki megnyilvánulásáról.  

Biden elnök búcsúbeszédében úgy fogalmazott, hogy az amerikai demokrácia „techmilliárdosok oligarchiájává süllyed”. Sam Altman, a Meta, az Amazon és az Open AI vezérigazgatója egymillió dollárt adományozott Trump elnök beiktatási ünnepségének költségeire, Elon Musk pedig egyenesen ott van trump legszűkebb csapatában, miután kétszázmillióval járult hozzá az új elnök választási kampányához. Zuckerberg, a Facebook-birodalom vezére fogadást adott a beiktatás napján, Jeff Bezos befektetési csúcsguru pedig az új First Lady életrajzi könyvének kiadására vállalkozott. Mindenesetre az oligarcha szót az amerikai politikai közbeszédben eddig antidemokratikus rezsimek – főleg a mai Oroszország –milliárdos kedvezményezettjeire alkalmazták – jegyzi meg az AP.  

Victor Davis Hanson azt írja erről az American Greatness hasábjain, hogy Bidennek tavaly novemberig érdekes módon semmi baja sem volt az oligarchákkal. Pedig Soros György sokmillió dollárt fordított olyan kerületi ügyészek választási kampányára, akik a legprogresszívabb divat szellemében tömegével bocsátották szabadon az erőszakos bűnözőket, mondván, hogy a börtön csak árt nekik. Soros György a Biden elnökválasztási kampányait is igen bőkezűen támogatta. Meg is kapta Bidentől búcsúzóul az Elnöki Szabadság Érdemrendet.    

A Spectatorban Joel Kotkin azt fejtegeti, hogy Biden állításával ellentétben nem az oligarchák uralma áll küszöbön Amerikában, hanem az oligarchák egyes csoportjai közötti háború. 2016-ig a két nagy párt nagyjából egyformán gondolkodott a nemzetbiztonság, a nemzetközi kereskedelem és a nemzetközi intézmények ügyeiről. Amikor Trump szakított ezzel a konszenzussal, a republikánusok gazdag támogatói a szilíciumvölgyi oligarchákkal és a szintén baloldali Hollywooddal fogtak össze ellene. Mára a helyzet megváltozott: Kotkin tucatnyi pénz- és iparmágnást sorol fel, akik Trump mögé álltak, szerinte a Biden-kormányzat feltűnő tehetetlenséget megelégelve.  

Az igaz fordulat azonban a Szilíciumvölgyben történt. Itt még ma is a demokraták hívei vannak többségben: a legékesebb példa Bill Gates Microsoft-alapítóé, aki ötvenmillióval támogatta Kamala Harris kampányát. Elon Musk azonban űrhajókat, autókat gyárt, és így olcsó energiára, rugalmas munkaügyi szabályozásra, valamint területre van szüksége. És érdekei részben egybeesnek a kétkezi munkások érdekeivel, akik az utóbbi években tömegével pártoltak át a demokratáktól a republikánusokhoz. Trump a hadiipar mágnásai között is sok támogatóra tett szert, mivel a fegyveres erők erőteljes fejlesztését szorgalmazza. A hatalmas állami támogatást élvező zöld iparágak oligarchái viszont a demokraták táborát erősítik. Kotkin azt szeretné remélni, hogy az amerikaiak képesek lesznek hasznot húzni az oligarchák harcából: próbálják csak az oligarchák egymással versengve elnyerni a lakosság tetszését.  

A Compact magazinban Batya Ungar-Sargon úgy látja, hogy Trump táborán belül is van ellenállás az oligarchákkal szemben. Az iparmágnásoknak nagyon is szükségük van a bevándorló munkaerőre, mert olcsó, és ezzel lenyomja a béreket. Musk például tavaly tavasszal hatezer ember bocsátott el a Teslától pont akkor, amikor a kormányzat engedélyezte több ezer olyan dolgozó bevándorlását, akinek munkájára szükség van az iparban. A Sziliciumvölgy mérnökeinek háromnegyede külföldön született. És a külföldiek átlagban negyvenezer dollárral kevesebbet keresnek évente, mint az amerikaiak. Steve Bannon, Trump nyolc évvel ezelőtti kampányguruja ma lázadást szít az oligarchák ellen, a Trump-tábor újonnan meghódított munkásszavazói nevében. És Batya Ungar-Sargon azt reméli, hogy nem az oligarchák kerülnek ki győztesen a viadalból.