A klasszikus liberálisok állnak szemben azokkal, akik a politika elsőbbsége mellett kardoskodnak – véli Samuel Dufay, a Le Point munkatársa, aki tucatnyi neves – többnyire konzervatív – tudományos kutató véleményét kérte ki a nagy port felvert ítéletről.
Mint a Metazinban olvasható volt, Jacques Krynen konzervatív jogtörténész azzal vádolta a bíróságot, hogy a választott politikusok fölébe helyezi magát, és a törvényhozói szándéktól élesen eltérően alkalmazza a korrupcióellenes törvényt. Marine Le Pen és társai szabálytalanságot követtek el és csaltak is, amikor pártjuk franciaországi alkalmazottait fizették az Európai parlament képviselőinek asszisztenseire szánt pénzből, de nem tulajdonították el a szóban forgó összegeket.
Régi ismerősünk, Alain Finkielkraut konzervatív filozófus ennél messzebbre megy. Azt írja ugyanis, hogy a bírák minden mértéket elvesztettek, azt képzelik, hogy tombol a fasiszta veszedelem és az ő dolguk, hogy csírájában elfojtsák. Ő ezzel magyarázza, hogy előbb Nicolas Sárkozy volt elnököt, majd François Fillon volt miniszterelnököt is feltűnően szigorú ítéletekkel sújtotta a bíróság. Montesquieu az államhatalmi ágak elválasztásának meghirdetője így fogalmazott: „a hatalmommal való visszaélést csak [egy másik] hatalom képes megakadályozni”. A bírói hatalmat azonban senki sem tartja féken.
Pierre Manent filozófus túlzásnak tartja az efféle aggodalmakat: az ítélet nem akadályozza a demokrácia működését, mert ha 2027-ig Marine Le Pen büntetését nem enyhítenék is, pártja akkor is indulhatna a két év múlva esedékes elnökválasztáson.
A Le Point-nek nyilatkozva Perrine Simon-Nahum történetfilozófus természetesnek tartja, hogy egy-egy ítélet vitát váltson ki, megengedhetetlennek nevezi viszont, hogy közéleti szereplők kétségbe vonják a bíróság döntésének legitimitását.
Samuel Dufay fontosnak tartja megjegyezni, hogy a felek mindegyike a jogállam nevében lép fel. Az egyik nézet szerint nincs jogállam, ha a bíróságok nem ítélhetik el a politikusokat, a másik fél viszont azzal érvel, hogy akkor nincs jogállam, ha a bíróság politikailag elfogultan alkalmazhatja a maga büntető hatalmát. Bármennyire is kongatják a jeles tudósok a vészharangot, a lakosság nem mutat különösebb felháborodást. A Le Pen mellett szervezett két tüntetés nem mozgatott meg számottevő tömegeket. Azért önmagában sem jelentéktelen dolog, ha az értelmiségi elitben dúl az ellentét a bírói hatalom hívei, illetve a populisták között, akik a népszuverenitást féltik a bíróságoktól.
Dufay biztatónak nevezi, hogy egyes tudósok igyekeznek összeegyeztetni a két álláspontot. Pierre-Henri Tavoillot filozófus abszurdnak nevezi a vádat, miszerint Franciaországban a bírói hatalom az úr. Másfelől viszont elismeri, hogy a bíróságok évtizedek óta Európa-szerte igen erőteljesen szűkítik a politika mozgásterét. Ez ügyben akár alkotmánymódosításra is szükség lehet – pendíti meg. Philippe Raynaud politológus arra figyelmeztet, hogy a politikai és a bírói hatalom egyensúlya sohasem lesz tökéletes, és koronként változhat, hol húzódjanak a kettő határai. Montesquieu-t idézi, aki szerint ez kényes kérdés, amelyhez „csak remegő kézzel szabad hozzányúlni”.