„Miért fulladnak kudarcba az ukrajnai béketárgyalási kezdeményezések?” – teszi fel a hétre tervezett tárgyalás kapcsán a rendkívül aktuális kérdést a Foreign Affairsben Samuel Charap politológus és Sergey Radchenko történészprofesszor.

Három éve éppen Isztambulban zajlottak béketárgyalások, amelyek során közös nyilatkozattervezetet is megfogalmaztak, ám az egyeztetések végül félbeszakadtak. Charap és Radchenko a 2022-es isztambuli tárgyalások kudarcának tanulságait levonva azt próbálja felvázolni, hogy milyen feltételekkel lehetne sikeresen lezárni a több, mint három éve tartó háborút. Nevezetesen, hogy sikerülhet-e olyan megállapodást tető alá hozni, amely mindkét fél számára kielégítő biztonsági garanciát nyúlt. Moszkva számára a kulcskérdés, hogy megakadályozza Ukrajna NATO-tagságát és nyugati felfegyverzését. A szerzők szerint Putyin még arra is hajlandónak mutatkozik, hogy elfogadja a nyugati hatalmak biztonsági garanciáját Kijevnek (miszerint megvédik őket újabb támadás esetén), ám arra nem lesz hajlandó, hogy elfogadja az ország NATO-tagságát sem a nyugati katonai jelenlétet az országban. Egy ilyen megoldás Kijev számára is elég garanciát nyújthat, feltéve, hogy kellő védelmi fegyverzetet kap.

Charap és Radchenko lényegesnek tartja továbbá, hogy az Ukrajnának biztonsági garanciát ígérő NATO-tagállamok is képviselve legyenek a tárgyalóasztalnál. (Ezt Putyin ellenzi, sőt, még az Egyesült Államok részvételébe sem egyezett bele eddig.)  A szerzőpáros azt gondolja, hogy a három évvel ezelőtti isztambuli tárgyalások és Trump elnök legutóbbi béketerve egyaránt azért vallott kudarcot, mert nem vontak be minden érintettet. Charap és Radchenko nem foglalkozik tehát azzal, hogy a három évvel ezelőtti megállapodás-tervezet az ukrán haderőt a nyolcadára korlátozta volna, és így lényegben védtelenül hagyta volna Ukrajnát egy újabb orosz támadás esetére. Az orosz fél ma is hasonló feltételeket hangoztat. Igaz, ha lenne nyugati garancia, az változtatna a helyzeten, de csak ha a védelmet ígérő európai országok hitelt érdemlőn elkötelezzék magukat rá, hogy újabb támadás esetén beavatkoznak. Mindez csak akkor lehetséges, ha valóban rendelkeznek a szükséges csapásmérő képességgel (egyelőre nem ez a helyzet).

Ám mindez kevés, ha bármelyik harcoló fél úgy ítéli, hogy a fronton jobb eredményeket érhet el, mint a tárgyalóasztalnál – teszik hozzá a szerzők. Ezért a NATO-nak olyan helyzetet kell teremtenie, amely érdekeltté teszi őket a békés rendezésben. Charap és Radchenko szerint ez elsősorban a fegyverszállításokkal kapcsolatos ígéreteket jelenti. Ha Moszkva habozik, több fegyvert kell ígérni Ukrajnának, ha Zelenszkij nem akar tárgyalni, kevesebbet.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, a többi már csak részletkérdés – véli Charap és Radchenko. Úgy értékelik, hogy Ukrajna korábban is hajlandó volt területi engedményekre,   (habár erről hivatalos nyilatkozat nem jelent meg), és Moszkva akár az EU-ba is beengedné Ukrajnát. Persze a megállapodás még így is nehéz lesz. Ám ha nem sikerül ezúttal sem, akkor újabb hosszú évekre kitolódhat a békekötés.