„A liberális demokrata kormányzás válságba jutott” – olvassuk a Die Zeitban Andreas Reckwitz szociológus esszéjét.
A második világháború után a nyugati országok liberális demokráciái rendkívül sikeresek voltak. Robusztus gazdasági növekedés, az életszínvonal gyors emelkedése, politikai stabilitás jellemezte őket. Mára azonban minden a visszájára fordult – írja Reckwitz. A nyugati országok oktatási, egészségügyi, biztonságpolitikai, migrációs, lakhatási és klímaválsággal néznek szembe. Miközben a kicsinyes identitáspolitikai kérdéseken rágódó liberális demokrata kormányok nem képesek úrrá lenni kihívásokon, néhány autoriter állam szárnyal. A nyugati turisták irigykedve nézik Szingapúr vagy az Egyesült Arab Emirátusok gyors fejlődését.
A demokrácia természetesen jobb a más berendezéseknél, de ha a demokratikus kormányzás nem képes jólétet teremteni, akkor az emberek elfordulnak tőle – állapítja meg Reckwitz. A liberális demokratikus berendezkedés jellegéből fakadóan nehézkessé teszi a kormányzati cselekvést, márpedig a gyors növekedéshez erős államra van szükség. A túlzásba vitt jogtisztelet és a választók kegyéért folytatott küzdelem nem kedvez a jóléthez szükséges hosszú távú tervezésnek. A liberális demokrácia csak akkor lehet versenyképes alternatívája az autoriter rendszereknek, ha a kormányok visszanyesik a gazdaságot megfojtó bürokráciát és megerősítik a közösségi szellemet – zárja eszmefuttatását Reckwitz. Arra azonban már nem tér ki, hogy mindezt hogyan lehetne megvalósítani.
Armin Steinbach közgazdász szintén a liberális demokrácia túlélési esélyeit latolgatja a Die Zeit hasábjain. „A liberalizmus saját sírját ásta meg a sikereivel. Miközben egyre több ember számára tette elérhetővé az anyagi jólétet és az autonómiát, felszámolta a működéséhez szükséges közeget” – írja.
Steinbach szerint ugyanis a liberalizmus lerombolta önnön létezésének kulturális és materiális alapjait. Az egyéni jogok és az autonómia feltétlen tisztelete felmorzsolja a közös identitást, a kollektív normákat, sőt, hovatovább már a közös nyelvet is. A városok, amelyek egykor a jólétet és fejlődést biztosították, élhetetlenné válnak, a gazdasági növekedés tönkreteszi a Földet, az internet nem a demokráciát erősíti, hanem a lincselés és az álhírek terepe. A nyugati gazdaságok növekedése lassul, az egyenlőtlenség nő. Nem csoda hát, ha a választók, főképp a fiatalok, egyre inkább kiábrándulnak a liberális demokráciából.
A liberális rend megmentésére két versengő javaslat pályázik– írja Steinbach. Az egyik az egyebek között az Elon Musk és Milei argentin elnök által képviselt libertárius megközelítés, amely a gazdasági növekedés és a jólét érdekében visszavágná az államot. A másik népszerű javaslat a nemnövekedés, amely a materiális jóléttel kapcsolatos elvárásokat csökkentené. Steinbach egy harmadik megoldást javasol: olyan liberalizmust, amely serkenti a gazdasági növekedést, ám egyúttal védelmet nyújt a piaci szélsőségek kiszolgáltatottjainak. Azt reméli, hogy az Európai Unió képes lehet az efféle egyensúly megvalósítására. Ám azt már nem fejti ki, hogy miért lenne inkább képes rá, mint a nemzetállamok, és arról sem tesz említést, hogy leginkább éppen a túlszabályozottságért bírálják az Európai Uniót.