„A nyugati elit tekintélyuralmi eszközökkel igyekszik pótolni megrendült legitimitását, de ez a demokrácia végét jelenti” – írja az UnHerd webmagazinban Thomas Fazi, a magát szocialistának valló római publicista.
FazFatuFFazi az elit tekintélyuralmi kormányzásának példajaként említi, hogy Franciaországban büntetőeljárást indítottak a hatóságok az X ellen gyűlöletkeltő tartalmak terjesztése miatt, továbbá a rendőrség „kétséges kampányfinanszírozási gyanú” alapján razziát tartott a jobboldali Nemzeti Tömörülés székházában. Az internetcenzúra Németországban, Nagy-Britanniában és Írországban is napirenden van, Németországban a jobboldali AfD pártot megfigyeli az alkotmányvédelmi hivatal, Romániában pedig orosz beavatkozás bizonyítatlan vádjával megsemmisítették az elnökválasztás eredményét.
Fazi szerint az elit elvesztette legitimitását az emberek szemében, és erőszakos eszközökkel igyekszik megőrizni hatalmát. Az ötvenes-hatvanas években az erős munkásmozgalom kordában tudta tartani a tőkés elitet, mióta azonban a nagyipar javát külföldre szervezték ki, meggyöngültek a szakszervezetek és a társadalom nagyrésze így kirekesztődött az ügyek intézéséből. Az elit legitimitását az tudta fenntartani, hogy a szocializmus összeomlott, és ahogy Francis Fukuyama akkor helyesen megállapította, a nyugati modell versenytárs nélkül maradt. Közben a szupranacionális intézmények, elsősorban az Európai Unió még távolabbra helyezték a döntéseket az állampolgároktól, és végül mégiscsak hitelét vesztette az elit. Ha cenzúrával és korlátozások útján fenn tudja tartani hatalmát, akkor azzal búcsút mond a demokráciának. Ha viszont nem, akkor – életképes alternatíva híján – mélyülő instabilitás várható, szociális lázongással, és krónikus intézményi válsággal. Idáig Fazi jövőképe.
A cikk megjelenésével egyidőben került ki a Quillette honlapjára egy interjú Francis Fukuyamával, aki csak odáig ért egyet Fazival, hogy új, negatív jelenségeket tapasztal. Ő nem egyszerűen az elit legitimitáshiányáról beszél, hanem a közbizalom megrendüléséről. A huszadik század végén az Egyesült Államok lakói jellemzően megbíztak polgártársaikban. Ma a tipikus amerikai azokban bízik meg, akikkel egyetért. Mintha a vallásháborúk logikájához tértünk volna vissza. Korunk más szempontból is hasonlít azokra az időkre: Fukuyama itt is kifejti azt a Metazinban már ismertetett véleményét, hogy a személyes függés a korábbinál nagyobb szerepet játszik az amerikai társadalomban. Ezt patrimoniális rendszernek nevezi, és ezt tekinti a populistának nevezett rezsimek lényegének. Ezen a címen Szlovákiát, Indiát és Magyarországot sorolja egy kategóriába, mint olyan országokat, ahol a lojalitás a fő kritérium a különféle döntéshozók kiválasztásánál, és ahol a vezetők tehernek érzik a jogállami korlátokat. Fukuyama Trump elnök kormányzatát is ilyennek látja, és azt írja, hogy vele a liberális demokráciában a demokrácia győzedelmeskedett a liberalizmus felett. Érthetőnek látja, hogy a modern társadalmakban a hatékony kormányzáshoz nagyon sok hatáskört centralizálni kell. Ez szerinte azért fordulhat át túlzott személyi hatalomba, mert korábban a versengő hatáskörök meg tudták bénítani a cselekvést: ezt nevezte ő vétokráciának. Úgy látja azonban, hogy Trump egyszemélyi hatalma túlzó válasz, és nem lehet tartósan eredményes, mert nem egyeztethető össze a hatalmai ágak megosztására épülő amerikai alkormányos rendszerrel. Ettől még a problémák, amelyek előidézték a neki nem rokonszenves változásokat, fennmaradnak, és Fukayamának nincs receptje arra, hogy miként lehetne meghaladni őket. Abban azonban biztos, hogy szupranacionális intézményekkel, egyfajta liberális világkormányzattal nem lehet. Ehhez túlságosan nagyok az egyes nemzeti közösségek közötti eltérések.