„A történelemkönyveket és a köztudatot a társadalmi hanyatlás sötét narratívái uralják, holott az emberek 99 százalékának életében a civilizációk összeomlásának számos előnye volt” – foglalja össze Luke Kemp jövőkutató Góliát átka: a társadalmi összeomlások múltja és jövője címmel a múlt héten megjelent monográfiáját az Aeon magazinban.
A ránk maradt történelmi források általában apokaliptikus hangnemben írják le a nagy birodalmak felbomlását. Az Akkád Birodalom, a mükénéi kultúra, az egyiptomi Újbirodalom, Róma és szinte minden egyéb jelentősebb civilizáció hanyatlását a világvégét idéző képekkel és elbeszélésekkel mutatják be a krónikások. Igen ám, csakhogy a történelmet az írástudók írják. A „birodalmi propaganda”, az „egy százalék történelme” az uralkodó osztály szempontjából írja le az adott kort: aranykornak mutatja be a birodalom erős időszakát, és tragédiának az összeomlást.
Kemp könyvében az elmúlt ötezer év négyszáz civilizációjának történelmét elemezve arra a következtetésre jut, hogy az emberek 99 százaléka máshogyan élte meg a birodalmak és a kultúrák hanyatlását. A köznapi emberek sokszor valószínűleg nem sokat tapasztaltak a dezintegrációból. Ha mégis, akkor inkább az előnyeit élvezték. Bár írásos emlékek alig állnak rendelkezésre, az emberi maradványokat tanulmányozó oszteoarcheológia kutatásai arra engednek következtetni, hogy számos birodalom összeomlása után kevesebb lett az erőszak és nagyobb a jólét: a csontokon kevesebb a sérülés, és az emberek átlagmagassága számos esetben nőtt, ami jobb táplálkozásra utal. A központi hatalom gyengülésével kevesebb lett az adóelvonás, ráadásul a kétkezi munkából élő emberek könnyebben vándorolhattak, kikerülve ezzel a robotot és az egyéb sarcokat. Nem meglepő hát, hogy a birodalmak felbomlásakor szinte mindig csökken az egyenlőtlenség.
Kemp a fellelhető statisztikák alapján azt is megjegyzi, hogy a birodalmak és a dinasztiák aranykorában sokkal több vérengzés volt, mint a hanyatlásuk korában. Az erős központi hatalom megszilárdítása rendszerint kíméletlen erőszakkal járt, a szétesés idején azonban leginkább csak a régi rendet fenntartani vágyó elitek és fegyvereseik követtek el erőszakot, ám ez mennyiségben jóval elmaradt a korábbitól.
A múltbeli civilizációk hanyatlása fontos tanulságokkal szolgálhat a jelen számára is – jegyzi meg cikke végén Kemp. Ha nem fogadjuk el kritikátlanul a birodalmak leáldozását érthető okokból tragédiaként megélő elit elbeszéléseit, akkor talán kevésbé tartunk majd a mai rezsimek összeomlásától. Persze sok múlik azon, hogy milyen rezsimben élünk – teszi hozzá gyorsan Kemp. A szomáliai kormány 1991-es összeomlása után az anarchia ellenére javult az emberek életminősége, annál valószínűtlenebb, hogy hasonló következményekkel járna, ha Dánia esne szét. Összességében azért elsősorban „mégsem az anarchiától kell félnünk, hanem a hatalomtól és a hataloméhes politikusoktól” – zárja eszmefuttatását Kemp.