„Az emberi természet fontos meghatározója a politikának. Az emberi jogok liberális felfogása is az emberi természet fogalmán alapul. De akkor mégis mi végre a nagy ellenállás az emberi természettel szemben?” – kérdezi Francis Fukuyama a Persuasion magazin liberalizmus-vitájában.

Az amerikai filozófus felidézi, hogy a politikai filozófia klasszikusai kivétel nélkül az emberi természettel kapcsolatos feltevéseikből vezették le a politikai rendszerre, az ideális államra vonatkozó doktrínáikat. Az ókori görögöknél is így volt ez, de különösen a modernitásban vált fontossá a politikai filozófiában az ember alapvető tulajdonságaira való hivatkozás. A modern politikai gondolkozás meghatározó alakjai, Thomas Hobbes, Jean-Jacques Rousseau és John Locke egyaránt az ember természetére vonatkozó meggyőződésükre építették normatív államelméletüket. Az emberi jogok és a tulajdon fogalma, vagyis a liberális individualizmus legfontosabb tartópillérei maguk is az ember alapvető természetével kapcsolatos feltevésekből származnak. A liberális felfogás bírálói is az emberi természetre hivatkoztak: csak éppen mind a marxista hagyomány, mind a jobboldali nacionalista gondolat közösségi lénynek tekinti az embert, szemben a liberális individualizmussal – jegyzi meg Fukuyama.

A legújabb korban azonban a liberálisok számára tabuvá vált a természet fogalma. A régimódi liberális Fukuyama a hagyományos konzervatív kritikákat ismétli el, azt állítva, hogy a modern liberálisok az egyenlő emberi méltósággal ellentétesnek tekintik a politikai rend minden olyan felfogását, amely az emberi természet fogalmán alapul. A kortárs haladó szellemű liberálisok a nemi kategóriákat az alá- és fölérendeltséget legitimáló társadalmi konstrukciónak tekintik, olyasfélének, mint amilyen a rassz. Az emberi autonómia újkeletű liberális fogalmával ellentétes a szabad identitásválasztást korlátozó természeti és konvencionális korlátok elfogadása – írja Fukuyama. Már nemcsak a nőkkel szembeni diszkriminációt ellenzik (és ezzel akaratlanul is feltételezik a nők és a férfiak közötti természetes különbségeket), hanem azt is, hogy objektív, biológiai alapon megkülönböztethetjük a nemeket. A tansznemű mozgalmak ma már nemcsak azt állítják, hogy a biológiai nemtől független a társadalmi nem, hanem puszta társadalmi konvenciónak tekintik a biológia nemet.

Fukuyama megjegyzi, hogy a technológiai fejlődés miatt az emberi természetre vonatkozó elképzeléseknek már nemcsak elvi és politikai jelentősége van: a génsebészet lehetőséget teremt rá, hogy az ember módosítsa biológiai sajátosságait.

Mindez igen veszélyes vállalkozás, hiszen az ember tulajdonságainak és képességeinek átalakítása beláthatatlan biológiai és társadalmi következményekkel járhat. Ráadásul – mint Fukuyama utal rá – a politikai haszna is igencsak kérdéses. Az emberek többsége ugyanis nem vevő az autonómia olyan felfogására, amely a természetes korlátok és a társadalmi normák eltörlésében látja az egyéni szabadság és kiteljesedés feltételét. Ha a liberálisokat nem zavarja a többség véleménye, akkor kevés politikai babér fog teremni nekik.