„A ’21. századi szocializmus’ kudarca ma már nyilvánvaló” – vonja le a következtetést a bolíviai eseményekből Raúl Peñaranda bolíviai újságíró az RCR perui portálnak adott interjújában.
A 21. századi szocializmus elmélete Heinz-Dieterich Steffan Mexikóban élő veterán német gondolkodótól származik, aki ez európai szocialista rendszerek összeomlása után vegyes gazdaságra és alulról szerveződő intézményekre épülő új, kizsákmányolástól mentes modellt álmodott. 2005-ben Hugo Chávez mexikói elnök meghirdette ennek az új szocializmusnak a megvalósítását, és Steffan kezdetben tanácsokat is adott a caracasi kormányzatnak.
A rá következő tizenöt évben egymás után kerültek kormányra szocializmusra hivatkozó vezetők Latin-Amerikában – a jelenséget „rózsaszín hullámnak” keresztelték el az újságírók. Mára csak Brazíliában és Venezuelában hatalmon van baloldali kormány (az utóbbiban ráadásul csak elcsalt választás miatt). Bolívia, az újkori latin-amerikai szocializmus egyik utolsó bástyája Peñaranda szerint azért esett el, mert a baloldali kormány súlyos válságba sodorta az országot. Az olajtermelő Bolíviában üzemanyaghiány lépett fel, az élelmiszerek pedig tavaly 30 százalékkal drágultak. A kormány évekig különféle segélyekkel igyekezett megtartani a szegényebb rétegek támogatását, de ez már kevésnek bizonyult: jelöltje a hatodik helyen végzett az elnökválasztáson, és Chávez korábbi fő bázisa, az őslakosság is nagyrészt másra szavazott.
Iván Nolazco argentin publicista a Tribuna de Periodistas weblapon arról ír, hogy a híres latin-amerikai szocializmus valójában államközpontú, korrupt rendszereket szült, az ilyen rezsimek pedig szükségszerűen válságba sodorják a gazdaságot. A huszonegyedik századi szocializmus lényegében már az évszázad huszonötödik évére kimúlt.
Ecuadorban már nyolc éve visszahúzódott a „rózsaszín hullám”. Rafael Correa szocialista elnök kormánya az olajárak zuhanása nyomán megbukott, és Lenin Moreno volt alelnök felhagyott az antiimperialistának nevezett gazdaságpolitikával, kibékült a Valutaalappal és az Egyesült Államokkal, őt pedig azóta konzervatív elnökök követték. Augusto Espinosa, aki Correa kormányában oktatási és kulturális miniszter volt, szintén úgy látja, hogy jóllehet a latin-amerikai szocialista kormányok idején valamelyest csökkentek a jövedelmi egyenlőtlenségek, a korrupció, az erőszak és a szegénység erősebbnek bizonyult, és a „21. századi szocializmus” napja leáldozott. A vezetők mindenekelőtt a maguk uralmának megerősítését tartották szem előtt, ahelyett, hogy az új, szolidáris szemlélet hegemóniáját igyekeztek volna előmozdítani. Márpedig a régi társadalmi konszenzus alapján szükségképp autoriter vezetők kerülnek hatalomra. Hogy miképp lehetett volna más eredményre jutni a szocialista eszme jegyében, azt Espinosától sem tudjuk meg.