„A Charlie Kirk meggyilkolásával kapcsolatos reakciók közül nem a gyomorforgató lelkendezés a legveszélyesebb. Felelőtlen őrültek és fanatikusok mindig is voltak, az újdonság pusztán annyi, hogy most a közösségi média felerősíti a hangjukat. Ennél sokkal veszélyesebb a jószándékú nézet, miszerint teljes biztonság nélkül nincs politikai szabadság” – kommentálja Adam Rowe történész a Charlie Kirk elleni merénylet után kialakult közállapotokat a Compact magazinban.
A Charlie Kirk elleni merénylet hatalmas hullámokat ver az Egyesült Államokban. A jobboldalon sokan a radikális baloldali ideológia következményének állítják be a gyilkosságot. A baloldal viszont úgy látja, hogy a jobboldal mártírt akar kreálni Kirkből. A baloldaliak inkább a laza fegyvertartási szabályokat okolják, és alaptalannak tartják az ideológiai magyarázatot. Akadtak persze köztük olyanok is, akik egyenesen érthetőnek, sőt, helyénvalónak nevezték a Kirk meggyilkolását. Mások, például Bernie Sanders veterán szenátor és számos baloldali véleményvezér, köztük Kirk vitapartnerei is fenntartás nélkül elítélték az erőszakot. Közvélemény-kutatások szerint mindenesetre a republikánus választók 77 százaléka szerint minden körülmények között elfogadhatatlan a politikai ellenfelek halálának örülni, a demokraták között viszont csak 38 százalék gondolja így, és az erőszakot a liberális baloldali fiatalok utasítják el a legkevésbé.
Rowe arra figyelmeztet cikkében, hogy az igazi veszélyt a szabadság korlátozása jelenti. Amerika történetében korábban is megjelent a politikai erőszak. A rendkívül megosztó, durva hangnem, a politikai ellenfelek lemonarchistázása, lekommunistázása vagy lefasisztázása is jellemző volt. Bár a viták színvonala és stílusa hagyott kívánnivalót maga után, legalább volt valamilyen párbeszéd a szekértáborok között, és a demokrácia virágzott. Rowe megemlíti, hogy Kirk bármilyen provokatív nézeteket vallott is, vállalta a vitát a vele egyet nem értőkkel. Félő, hogy halálát a politikusok a szólásszabadság korlátozására próbálják majd felhasználni – véli Rowe. Legalább ugyanennyire aggasztja az a lehetőség, hogy a nyílt politikai vita vállalása helyett a politika szereplői még inkább bezárkóznak véleménybuborékaikba.
Hasonló aggodalmának ad hangot Yacha Mounk és beszélgetőtársa, Damon Linker. A két politológus aggasztónak tartja a merénylet nyomában kialakult közbeszédet. Egyrészt azt, hogy nemcsak az internet arctalan és névtelen digitális harcosai, de egyes baloldali radikális értelmiségek is legitimnek nevezték a politikai gyilkosságot. A jobboldal, köztük befolyásos politikusok, ezen felbuzdulva és bosszút kiáltva a korábbinál is keményebb fellépést szorgalmaznak a baloldallal szemben. Ez pedig még nagyobb megosztottsághoz, sőt, még több erőszakhoz vezethet.