„A relatív munkaerőhiánynak kétséget kizáróan szerepe van az amerikai gazdaság lassulásában. Az ember tőkeforrás: a gazdasági lassulást a munkaképes egyének számának növelésével lehet orvosolni. Trump vagy a kitoloncolást folytatja, vagy élénkítheti a gazdaságot – de a kettőt egyszerre aligha” – írja a RealClearMarkets gazdasági szemleportálon John Tamny piacpárti közgazdász.
Közgazdászok még csak találgatják, milyen hatásai lesznek az Egyesült Államokban az illegális bevándorlók kitoloncolásának. Az elemzők többsége biztosra veszi, hogy az elérhető munkaerő csökkenésével lassulni fog a gazdasági növekedés. Egyes elemzések szerint az amerikai kétkezi munkások bére eközben legfeljebb rövid távon nőhet. Sőt, még az is kétséges, hogy a kitoloncolások után nő majd az amerikai munkások foglalkoztatottsága.
Tamny is hasonlóan látja. Az illegális bevándorlók megüresedett állásait nem fogják betölteni az amerikaiak. Ez önmagában is a gazdaság lassulását okozza majd, ráadásul a hatás továbbgyűrűzik, hiszen a hazatelepített migránsok nélkül csökken a kereslet is. Vagyis minél inkább sikeres a kitoloncolás, a gazdaság annál inkább megsínyli. „Ez nem valami bonyolult elméleti feltevés, hanem alapszintű közgazdaságtan” – írja Tamny.
„A bevándorlás nem lehel életet a gazdaságba” – veti ellen Joel Kotkin demográfus a Compact magazin hasábjain. Bármilyen logikus is Tamny és mások érvelése, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Kanada és számos más jelentős számú bevándorlót befogadó ország példája cáfolja, hogy a migráció ösztönzőleg hat a gazdasági növekedésre.
Kotkin statisztikákat idézve megjegyzi, hogy az illegális bevándorlók többsége alacsonyan képzett, ezért minél többen érkeznek, annál kevésbé nő a kétkezi munkások bére. A fizikai munkások olyan keveset keresnek, hogy a legtöbbjük csak szociális támogatásokkal tud megélni. Nem csoda, hogy ilyen bérek mellett Amerikában és Európában a munkaképes fiatal férfiak harmada inaktív.
Amiből az is következik, hogy a bevándorlók sem feltétlenül járnak nagyon jól a migrációval. Az újonnan érkezettek a korábbi bevándorlóknál jóval nagyobb arányban szorulnak rá a segélyekre, és még így is nagyobb arányban élnek a szegénységi küszöb alatt. Kaliforniában a fiatal bevándorlók több, mint negyven százaléka él mélyszegénységben.
Cikke végén Kotkin megjegyzi, hogy ha gazdasági szempontból tényleg olyan előnyös lenne a bevándorlás, akkor aligha törtek volna előre a migrációt ellenző pártok Amerika- és Európa-szerte.