„Lehet, hogy egy arányos, vagy legalábbis arányosabb választási rendszer jobban megfelelne a mai Nagy-Britanniának” – olvassuk Sam Freedmantől a Comment is Freed Substack-csatornán.
A hagyományos brit választási rendszer akkor működik zavartalanul, ha két nagy gyűjtőpárt verseng. Az Egyesült Királyságban azonban ma már öt olyan párt versenyez az alsóházi helyekért, amelynek 16 és 25 százalék közé esik a támogatottsága. A tavalyi választáson a mandátumok 85 százalékát olyan politikusok nyerték el, akikre választókerületük szavazóinak kevesebb mint 35 százaléka adta a voksát. A kormány tervbe vette, hogy a polgármester-választásoknál a szavazók majd másodlagos preferenciájukat is megjelölhetik a szavazólapon. A skóciai és a walesi parlamenti választáson pedig egyenesen arányos, listás választási rendszer működik.
Most első ízben állt elő az a helyzet, hogy a lakosság többsége változtatna a választási szabályokon. Freedmann egyhamar nem számít azonban arra, hogy az Alsóház képviselőit is valamilyen új rendszer szerint fogják megválasztani. A Munkáspárt ugyanis a szavazatok 34 százalékával szerzett hatalmas többséget az alsóházban (650 mandátumból 401-et nyert el). Ez a parlamenti többség miért is változtatna a rendszeren? A Konzervatív Párt jobboldali kihívja, a Reform Párt évekig követelte, hogy legyen igazságosabb választási rendszer. Mióta azonban 10 százalékról 30 százalékra nőtt a népszerűsége, már neki sem olyan sürgős a reform.
Az ilyen változások két okból következhetnek be: vagy a kormánytöbbség valamilyen okból úgy ítéli meg, hogy így jár jobban, vagy mert az eredmény olyannyira kiáltóan aránytalan lesz, hogy a lakosság kiköveteli magának a reformot. Az előbbi esetre Freedman három példát is sorol: az egyfordulós rendszer bevezetését Magyarországon, Meloni olasz miniszterelnök javaslatát, miszerint a lakosság közvetlenül válasszon kormányfőt, illetve az arányos választási rendszerre való áttérést, majd a többségire való visszatérést Görögországban. Az Egyesült Királyságban akkor állhatna elő reformszükség-helyzet, ha a Reform válna a legnagyobb párttá. Akkor ugyanis a mai választási rendszerben harmincvalahány százalékkal is többségbe juthatna a törvényhozásban. Ez esetben a többi párt már alighanem összefogna a választási reform érdekében.
Az arányos választási rendszer az esetek nagy többségében széttöredezettebb parlamenti patkót eredményez a többséginél. Freedman úgy képzeli, hogy a tiszta arányos rendszer túlságosan nagy bizonytalanságot eredményezne: azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy továbbra is egyéni képviselőket választanak majd Nagy-Britanniában, de körzetenként több, öt-hat képviselőt. Ez a kisebb pártoknak is képviseletet eredményez majd, de az új törpepártoknak nem.
A társadalom és a gazdaság gondjait persze az új választási rendszer sem fogja megoldani. Ma azonban a nagy pártoknak elég arra hivatkozniuk, hogy csakis ők győzhetik le a másik nagyot. Freedman azt reméli, hogy egy arányosabb rendszerben ennél többet kell majd elárulniuk kormányzati elképzeléseikről.