Zombi-sztálinizmus

2025. november 11.
CC Guilhem Vellut CC Guilhem Vellut

 A francia radikális baloldalon kiátkozással igyekeznek fenntartani az egységet. Nem látják, de ha látnák, sem igen bánnák, hogy ez a sztálini totalitarizmus öröksége. A francia esszéista azt reméli, hogy mégiscsak akadnak igaz emberek, akik kimondják az igazat, és nem rettennek meg a kiközösítéstől.

A baloldalnak évszázados szokása, hogy fasisztának minősít bárkit, aki eltér a pártvonaltól” – panaszolja fel a Le Point-nek adott interjújában Jean Birnbaum, a Le Monde heti könyvmellékletének főszerkesztője, akinek a napokban jelent meg könyve az egyenirányított gondolkodással egykoron szembeszálló baloldaliakról.

Mivel az efféle megbélyegzésnek persze koránt sincs akkora súlya, mit a harmincas évektől a hatvanas évekig volt, Birnbaum „zombi-sztálinizmusnak” nevezi a szellemi konformizmus-kényszert, amely tapasztalatai szerint elárasztja a mai baloldalt. Párizsban senki meg sem pisszent, amikor 2023-ban az egyik egyetemen megünnepelték a Hamasz október 7-ei rémületes ámokfutását. Az egyetemi aktivisták elfojtják a kétkedők hangját, a kifejezett ellenvéleményről már nem is szólva.

De senki sem szólal fel ez ellen nyíltan, attól tartva, hogy a baloldali véleménydiktatúra szennyesének kiteregetésével a szélsőjobboldal kezére játszana. Holott a fasizmus és a nácizmus hatalomra jutását nem sikerült megakadályozni azzal, hogy a baloldali értelmiségiek kíméletesen bántak a maguk táborának vezetőivel – írja Birnbaum. Aligha hatásos ellenszere a fasizmus elleni harcnak, hogy a baloldal hangadói mindenkit lefasisztáznak, aki nem ért velük egyet.

Ahogy Orwell megjegyezte, a fasizmus szó végül minden jelentését elvesztette: bárki fasisztának minősült, aki nem a kommunista párt híve volt. Igaz, a harmincas években a konformizmus az abszurditásig szélsőséges formát öltött. A kiszemelt bűnbakok sírva vallották magukat bűnösnek elképzelhetetlen gaztettekben. Ilyesmit azért ma nem tapasztalni, de jellemző, hogy amikor Alain Badiou, a neves filozófus azt javasolta, hogy Mao Ce-tungot fel kellene venni a középiskolai tanárok pályázati vizsgaanyagába, senki sem hördült fel. Képzelhetni, mi lett volna, ha Mussolinit hozza szóba hasonló értelemben.

Birnbaum a posztsztálinista politikával kapcsolatban név szerint említi a radikális baloldal vezérét, Jean-Luc Mélenchont, aki számos ismert társát eltávolíttatta a parlamenti képviselőjelöltek listájáról, mivel programját az illetők demagógnak minősítették, vezetési stílusát pedig antidemokratikusnak. Egyikük úgy fogalmazott, hogy a dühöt éleszti, ahelyett, hogy kormányképes nyugodt erőt igyekezne felépíteni a baloldalon. Ha valamelyikük valahol gyűlést rendez, megjelennek az aktivisták, és lehurrogják.

A baloldalon mindig is sokat számított, hogy a mozgalom tagjai szoros közösséget alkotnak, és aki ebből a közösségből kikerül, az magára marad, szinte identitásának egy részét veszíti el. A kirekesztés figyelmeztetés mindenki másnak: így járhatsz te is. Birnbaum nem áltatja magát azzal, hogy a könyve változtatni tud ezen. De nem adja fel a reményt, hogy ma is akadnak igaz emberek a baloldalon, akiket nem lehet elhallgattatni. Már csak az a kérdés, hogy ők többet tudnak-e változtatni a dolgok menetén, mint Birnbaum könyvének szereplői a 30-as és a 40-es években.