„A Trump-kormány a nemzeti szuverenitás és a be nem avatkozás bajnokaként tetszeleg, miközben aktívan beleszólna az európai politikába. Elítéli a korábbi kormányok demokráciaterjesztő törekvéseit, de közben maga is az ideológiai intervenció támogatója. Csak éppen más ideológia nevében lép fel” – olvassuk az Asia Times hasábjain Leon Hadar külpolitikai szakértő elemzését a múlt héten közzétett új amerikai nemzetbiztonsági stratégiáról.

A múlt héten nyilvánosságra hozott dokumentum kijelöli az Egyesült Államok új geopolitikai prioritásait. Az új stratégiában a csendes-óceáni térség minősül az amerikai külpolitika számára legfontosabb stratégiai övezetnek. A dokumentum a Monroe-doktrína szellemében amerikai befolyási övezetnek tekinti Latin-Amerikát. Elemzők egybehangzó véleménye szerint az új irányelvek szakítanak a szabályokon alapuló liberális világrend idealista elvével, és helyette a nyers erő és az érdekalapú kapcsolatok realizmusát képviselik.

Széles egyetértés van abban is, hogy az európai szövetségi rendszer jelentősége jelentősen csökken. A nemzetbiztonsági doktrína Európát civilizációs értelemben hanyatló kontinensnek ítéli, amelynek szövetségesi értéke felettébb kétséges. Ezt sok elemző úgy érti, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban nem lesz hajlandó feltétlenül garantálni Európa katonai védelmét és biztonságát.

Az American Conservative hasábjain Daniel R. DePetris biztonságpolitikai szakértő úgy vélekedik, hogy Trump nemzetbiztonsági stratégiájában ezen a téren nem sok újdonság van. Washington már Obama óta nem Európát, hanem a Távol-Keletet tartja a legfontosabb geopolitikai térségnek. DePetris szerint Európának még ahhoz sincs kellő ereje, hogy az ukrajnai háborút a maga ízlése szerint lezárja. Greg R. Lawson konzervatív geopolitikai elemző a fordulatot magyarázva megállapítja, hogy az Egyesült Államok számára elengedhetetlen a kínai-orosz szövetség fellazítása. Trump ennek érdekében hajlandó engedményeket tenni Moszkvának az ukrajnai rendezés kérdésében, ami Európát igen nehéz helyzetbe hozza, de Trump nem tesz mást, mint józan realista politikát követ, és Amerika érdekeit tarja szem előtt.

A liberális Jason Horowitz ennél drámaibban fogalmaz: ő úgy látja, hogy Amerika lényegében kiszolgáltatja Oroszországnak európai szövetségeseit, akik aligha képesek önmagukat megvédeni. Horowitz azzal is megvádolja Trumpot, hogy nemcsak magára hagyja Európát, de egyúttal nyomást gyakorol annak érdekében, hogy az Európai Unió ne tudjon fellépni saját érdekei védelmében az amerikai nagyvállalatokkal, mindenekelőtt az internetes óriáscégekkel szemben. Ezzel magyarázza, hogy az amerikai kormány támogatja az EU-szkeptikus patrióta jobboldalt, azt remélve, hogy az irányzat pártjainak hatalomra jutása tovább gyengíti majd az Európai Uniót.  Michael Kimmage és más szintén liberális elemzők szerint ezzel Washington saját stratégiai érdekeit ássa alá, mivel elveszítheti legfontosabb NATO-szövetségeseinek támogatását, és Európa feletti befolyását.

A szemle elején idézett Hadar nem sok stratégiai logikát olvas ki Trump geopolitikai irányelveiből. Epésen megjegyzi továbbá, hogy miközben Trump szóban elutasítja a külpolitikai intervencionizmust és nem akar globális csendőrként fellépni, Európára viszont gazdasági és katonai eszközökkel is nyomást gyakorol, és még saját ideológiáját is rátukmálná.